A
Bundestag a napokban nagy többséggel elfogadta azt a törvénymódosítást,
miszerint a jövőben az új típusú okmányokban lévő RFID-chipekbe ezután
bekerülnek az ujjlenyomatok is.
(Forrás: SG)
Mint ismeretes, az új, immár ujjlenyomatot is
tartalmazó biometrikus igazolványok tesztelését idén március elsején
kezdték meg Németországban. Az idén június 30-ig tartó időszakban
összesen 20 helyi illetékhivatal vesz részt. Az új típusú iratokban
egyelőre csak egyetlen ujjlenyomatot tárolnak. A mintákat a kérelmek
beadásakor az okmányirodákban veszik le és az adatokkal együtt
továbbítják a Német Szövetségi Nyomdának. Az egyik fő változás az, hogy
az ügyintézők már nem egy, hanem két ujjról vesznek majd lenyomatot és
megvizsgálják mindkét minta minőségét.
A parlament elfogadta a jogszabály megváltoztatását és
más előterjesztéseket is. Utóbbiak lehetővé teszik, hogy a rendőrség és
más igazságügyi szervek megvalósítsák a korábbi elképzelést és
automatikusan, az interneten keresztül azonnal megkapják a
gyanúsítottakról elkészült fotókat akár egy országos nyomozás vagy egy
helyi közlekedési szabálysértés esetén. A változtatások idén november
elsejétől lépnek életbe, feltéve, hogy addig a tartományi parlamentek is
elfogadják őket. A gyermekeknek eddig csak 16 éves koruk után kellett
biometrikus igazolványt kiváltaniuk, ez most lecsökkent 12
évre.
Az elképzelések szerint az
okmányhivatalokat, a rendőrséget és a vám- és pénzügyőrséget egyaránt
ellátják leolvasókészülékekkel. Emellett a német hatóságok hozzá
szeretnének férni az európai uniós tagországok állampolgárainak
adataihoz is, hogy így gyorsíthassák meg az azonosításukat és az
ügyintézéseket. Eközben adatvédelmi szakemberek egyfolytában bírálják a
jogszabály módosítását, mondván az egy európai különút, ami technikai
katasztrófákhoz vezethet. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy
nincsen biztosítva az, hogy a személyes adatokhoz kizárólag a hatóságok
férhessenek hozzá. Így ezek az információk, a fotók és az ujjlenyomatok
akár illetéktelen kezekbe is kerülhetnek.
„Ez egy Abszurdisztánba tartó vonat” – kommentálta az
ügyet Wolfgang Wieland, a Zöldek képviselője. Frank Hofmann, az SPD
képviselője szerint viszont nem minden technikai fejlesztés járul hozzá a
megfigyelési állam kialakulásához.