Brit és
olasz részről mély döbbenet fogadta Apponyi Albertnek az utolsó szó
jogán, három nyelven elmondott beszédét Trianonban.
(Forrás:
FigyelőNET)

Az Egyesült Államok nem
írta alá a békeszerződés Magyarország határait rögzítő cikkelyét, és
később a franciák is elgondolkodtak. Nézze meg az FN-en a trianoni
döntést a győztes hatalmakra alkalmazva!

Az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer
rendelkezéseit 1919-20-ban elsősorban a francia nagyhatalmi érdek
diktálta. Nagy-Britanniát az európai béke lényegében csak annyiban
érdekelte, hogy a hatalmi erőegyensúly, a „balance of power” a
kontinensen megmaradjon. Angliának több mint egy évszázados törekvése
volt Közép-Európában egy olyan középhatalom fenntartása, amely
alkalomadtán útját állhatja az orosz medve nyugati törekvéseinek –
mondta el a FigyelőNetnek Bognár Zalán történész, a Károli Gáspár
Református Egyetem adjunktusa.

Ezt
az elvet követték a győztesek, de immár főleg Franciaország érdekei
mentén, amikor az Osztrák–Magyar Monarchiát szétrombolták, hogy romjain
új, baráti „ütközőállamok” szövetségét hozzák létre, a „cordon
sanitaire”-t, az úgynevezett „egészségügyi” övezetet, amely a
szovjet-orosz bolsevik veszélynek éppúgy, mint alkalomadtán a megerősödő
Németország egyeduralmi törekvéseinek is ellent tud
állni.

A Párizs környéki
békeszerződések – a vesztesek aránytalan és példa nélküli „büntetése” –
azonban már a kortársak szerint is magukban hordozták az újabb
világégést. „Ez nem béke, ez egy húsz évre szóló fegyverszünet” –
jelentette ki 1919 júniusában Ferdinand Foch marsall, az antant haderők
főparancsnoka. Az anekdota szerint a II. világháború kitörésének napján a
lengyel főparancsnok meg is jegyezte: Foch marsall tévedett, de csak
két hónapot – idézte a történész.

Az
1920 februárjától a francia külügyminisztérium vezértitkára, Maurice
Paléologue úgy vélte, hogy jobb országa számára az ellenséges Monarchia,
mint a helyén francia bábáskodással kialakított, egymással versengő
kisállamok léte. Rájöttek ugyanis, hogy az apró kelet-európai államok
szövetsége gyenge, és könnyen a megerősödő Németország vagy a
Szovjetunió befolyása alá kerülhetnek, vagy egyszerűen „lenyeli” őket a
két nagyhatalom valamelyike – mondta Bognár.

Eduard Benes cseh politikus, későbbi elnök a háború
kitörésének pillanatától a nyugati országok külügyminisztériumainál,
állam- és kormányfőinél kilincselt: szét kell bontani a Monarchiát, az
orosz és német „rém” között nemzetállamokat kell létrehozni – javasolta.
Az első években „komoly helyeken” nem is fogadták, az antant hatalmak
akkor még egy többnemzetiségű, konföderált monarchiát képzeltek el a
háború után. Később azonban világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot
nem tudják leválasztani Németországról, és Benes meghallgatásra talált:
úgy döntöttek, hogy a Monarchia szerepét több kis nemzetállam fogja
átvenni.

Ilyen Trianon után
született „nemzetállam” volt például Csehszlovákia, amelyben a többségi
csehek után a német „kisebbség” élt a legnagyobb lélekszámban 23,4
százalékkal az országban, a szlovákok aránya alig lépte túl a 22
százalékot. Az 1935-ös választásokat például a Szudétanémet Párt nyerte
meg Csehszlovákiában – emlékeztetett Bognár Zalán.

A négy győztes hatalom – Franciaország, Olaszország,
Nagy Britannia és az Egyesült Államok – saját érdekeinek és súlyának
megfelelően vett részt a béke feltételeinek meghatározásában – kezdi a
nagyhatalmak Trianonban vállalt szerepét magyarázni a történész.
Olaszországnak nem volt sok befolyása az eseményekre, a győztesek között
a leggyengébb országnak számított. Azt sem tudta elérni, hogy az
1915-ös londoni szerződésben neki ígért Dalmáciát megkapja, sőt azt az
Adriai-tenger túlpartján, vele szemben konkurensként francia-brit
bábáskodással kialakított nagy délszláv állam, a Szerb-Horvát-Szlovén
(1929-től Jugoszláv) Királysághoz csatolták.

Magyarországgal kapcsolatban elsősorban az volt az
érdekük, hogy ne jöhessen létre a Habsburg restauráció, amely
kiindulópontja lehet a Monarchia „újraélesztésének” – mondta a
történész. Mégis leginkább az olasz ellenkezésen bukott meg Benes
szlávkorridor-terve. Az elképzelés szerint Csehszlovákiát és a
Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot egy nyugat-magyarországi folyosó
kötötte volna össze, amely a mai nyugati határtól a Balaton nyugati
határának szélességében húzódott volna a két ország között.
Csehszlovákia és a délszláv állam tehát Zalaegerszeg környékén került
volna szomszédságba egymással.