Európában
a 18. század óta beszélhetünk a mai értelemben vett divatról – derül ki
az ELTE Egyetemi Könyvtárának hamarosan nyíló kiállításán.
(Forrás:
Múlt-kor)

Ennek egy különleges
darabjáról, a női alakot mindig az aktuális szépségideál szerint formáló
fűzőről emlékezik meg az intézmény tárlata.

A divat követése az iparosodással, a gyárak, az üzemek,
a varrógépek elterjedésével mind szélesebb néprétegek számára
elérhetővé vált. A 19. században sorra jelentek meg az irodalmi lapokkal
együtt a divatlapok, s velük a divattudósítások, a divat- és
szabásmintarajzok. E században vált el élesen egymástól a nők és a
férfiak ruházatának stílusa is.

Az
elkülönülés módjait a polgári társadalom – a feudálishoz képest –
magánéletet elkülönítő, egyre szigorúbb szabályrendszere, érték- és
tabuképzése mozgatta. A divat megvásárolható árucikk lett, olyan termék,
melynek birtokában bárki demonstrálhatta az általa választott, elérni
és képviselni vágyott értékrendet. A feudális korlátokat átlépő,
önereje, képességei alapján fellépő polgárok – férfiak ruházatában a
praktikum érvényesült.

A
háttérbázist biztosító nők „hagyományosra” szűkített mozgástere viszont a
korábbi állapotuknál jobban korlátok közé szorult. A közéletből
kirekesztett nők az erkölcsösség és az illendőség letéteményesei, a
társadalmi rangot meghatározó megbecsültség, értékmérés reprezentatív
eszközei lettek. Míg a férfiak hada a különböző hivatalokban gyűrte a
munka dandárját, addig a nők otthon őrködtek a család jó híre
felett.

Az egyéni teljesítményt
előtérbe helyező társadalomban a férfiak hétköznapi öltözete
egyszerűsödött, a nőké viszont egyre változatosabb lett. Az elsősorban
reprezentálásra szorított nők a divat védőszárnyai alatt tabusértések
sorozatát hajtották végre (a dekoltázs mélysége, a szoknyahossz
rövidülése, a szoknya szűkülése, a boka és a lábak láthatósága). Viszont
ők, illetve társaságuk szolgáltatta azt a közeget, ahol a szabályok
elfogadása történt, tehát itt mutatták be, hogyan illik viselni a ruhát,
s egyúttal milyen kapcsolattartási, érintkezési módok érvényesülhetnek.
Divattal főként az arisztokrácia és a városi (nagy)polgárság hölgyei
foglalkoztak.

A viselkedési
tanácsadó irodalom is ekkor élte virágkorát. Erasmus óta foglalkoztak a
rendi korlátokat átlépő illemszabályokkal. Knigge után Gottfried
Immanuel Wenzel 1801-es „Der Mann von Welt” című könyve a filozófiai és
lélektani megalapozottságú társasági oktatóirodalom egyik legnépszerűbb
műve volt, melyet egykorúan erősen átdolgozva magyar nyelven is
olvashattak. (Az eredeti kiadás egy példánya látható a
kiállításon.)  A mű sikere nyomán számos más hasonló
viselkedési tanácsadó irodalmat ültettek át a magyar viszonyokhoz
igazítva.