Később, de olcsóbban vásárol az állam digitális táblákat
2007. augusztus 30. csütörtök, 0:00
Az
eredeti ígérethez képest jóval később, ugyanakkor jelentősen olcsóbban
juthatnak majd az iskolák a számítógépek tulajdonságaival felruházott,
úgynevezett interaktív táblákhoz – írta csütörtöki számában a
Népszabadság.
A lap információi
szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség október második felében írja ki
az interaktív táblákat is tartalmazó Intelligens Iskola Program
számítástechnikai eszközeire szóló központi
közbeszerzést.
A miniszterelnök a
nemzeti fejlesztési terv „második zászlóshajójaként”-ként említette
februári évértékelő beszédében a XXI. század iskolaprogramját. Ennek
részeként ígérte: a tantermek felét – 30-35 ezer szobát – brit mintára
digitális táblákkal szerelnek fel. A hazai oktatási intézményeknek a
tervek szerint pályázniuk kell majd a központilag beszerzett
eszközökre.
Az év elején az
Intelligens Iskola Programra 60-65 milliárdot szántak a kormányzati
nyilatkozók, amiből negyvenmilliárdot az akkor 2009-ig beszerezni
tervezett digitális táblákra különítettek volna el. A keretek időközben
jelentősen csökkentek, összesen valamivel több mint 40 milliárdra – a
hivatalos, az NFÜ-től kapott kommentár szerint „pontosították” az
összeget – olvasható a Népszabadságban.
Azt a lapnak nem sikerült megtudnia, hogy a jelentősen
lecsökkentett keretből mennyi digitális táblát vásárolna a kormányzat.