Véssük agyunkba: a pozitív diszkrimináció – akármilyen jó
szándékú – lényegileg fordított rasszizmus. Ugyanúgy, ahogy a nőkvóta a
hímsovinizmus feminin pandanja – írta Papp László Tamás a
Hírszerzőn.
Ha egy, korán jött
politikai ambíció-túltengésben szenvedő ötödikes be akar jutni a
Diákparlamentbe, úgy választási ígéretként a „Töröljük el a gimnáziumi
felvételit!”, célravezetőnek tűnik. Szinte az összes alsós lelkesen a
jelöltünkre voksol, a tanerők pedig elnézően mosolyognak. Mondván, ez a
Karcsika politikus lesz, akárki meglássa! Végtére is nem lehet elég
hamar kezdeni a demagóg jelszavak szajkózását. Egyszóval annyira nem
szívnák mellre. Hisz mindez csak játék.
Csakhogy amit az elemi suli diák-önkormányzatának
szavazási hajrájában alapból betudható a kampány hevének, az
oktatáspolitika rangjára felemelve meglehetősen durva. Amennyiben
ugyanis az ide vonatkozó kormányzati tervek gyakorlattá válnak, 2008-tól
a hat-és nyolcosztályos gimnáziumokban eltörlik a felvételit. De már
idéntől „a körzetbe tartozókat kellett elsőként fölvenni, majd a
hátrányos helyzetűeket előnyben részesíteni. A még mindig üresen maradt
férőhelyeket pedig sorsolással lehetett betölteni”. Mi több, Horn Gábor
SZDSZ-politikus szerint „minden iskolatípusra vonatkoznia kellene a
felvételi tilalmának.”
A fenti
javaslatok összefoglalása egyetlen szóval: visszakörzetesítés. A szabad
iskolaválasztás elvének felülírása, a kádári tanügyigazgatás
rehabilitációja. Hiszen amennyiben az oktatási intézmények
tudásbéli/rátermettségi kritériumok alapján nem szelektálhatnának, úgy
marad a lakóhely és a szociális hovatartozás, mint válogatási paraméter.
Régen a jobbágy oda tartozott, ahová született. Úgy tűnik, ezentúl van
pedagógiai röghöz kötés is. Mostantól, ha nem vagy elég szegény, ott
tanulsz, ahol laksz.
Ennél már csak a
sorsolás tetszik jobban. Lutri, mint közoktatási rendezőelv. Bravó. A
gyerek jövőjét – tudniillik, hol pallérozódjon – dobjuk be a
zsákbamacskába. Überkirály, nyilván a felterjesztés megszövegezői is
örvendenek majd neki, ha gyerekük továbbtanulásáról nem ők, hanem a vak
véletlen dönt. Arról nem is beszélve, hogy ez a koncepció szembemegy az
eddigi iskolafilozófiával is. Melynek hogy is szólt a
lényege?
Bezárjuk az iskolák egy
részét. Konkrétan azokat, melyek kihasználatlanul, félgőzzel üzemelnek.
Éspedig részben azért, mert a szülők – jogukkal élve – elvitték onnan
csemetéjüket. Olyan intézménybe, ami jobb minőségű szolgáltatásokat
produkál. Végre a közoktatásban is megjelent a teljesítményelv.
Iparkodj, vagy felszámolnak, ez van. Nagyon helyes. Csakhogy ezt
fordítják most visszájára. Mégpedig a szegregáció eltörlésének nemes
törekvésével igazolva. Hogy ezentúl a belvárosi önkormányzati
elitgimnáziumba felvetetjük a peremkerületi roma nebulót. S így a
középosztálybeli diákok vonósugárként felhúzzák a maguk szintjére az
önhibájukon kívül lemaradt szegényeket.
Jól hangzik. Ámde a gyakorlatban működésképtelen. A
tengerentúlon kipróbálták már, és nem jött be. Dennis Lehane, a
krimiíróba oltott szociográfus emígy foglalja össze a fiaskó okait
Shamus-díjas regényében: „…amikor 1974-ben kezdetét vette az iskolák
szövetségi szintű faji vegyítésének politikája, az apák túlórázni
kezdtek, az anyák főállásba mentek, csakhogy a gyerekeik katolikus
magángimikbe járhassanak.” Aminek következtében a közoktatás színvonala
meredeken zuhanni kezdett. Ugyanis az a kevés gyerek, aki maradt, nem
volt elég ahhoz, hogy feljavítsa a beáramló – körülményeik miatt
tanulásilag hátrányos – afro-és iberoamerikai diákokat. Így utóbbiak
„rontották le” az ottrekedteket. Ma az állami középiskola az USA-ban
egyenlő a lemaradással. Az érettségit megelőző kibukással, a
felsőoktatásba való bejutás reménytelen (de legalábbis sokkal nehezebb)
voltával. Ha valakinek esze van, úgy azért gürizik, kuporgat, hogy
utódai fizetős iskolába mehessenek.