Az egy
tanulóra jutó oktatási kiadások messze elmaradnak az OECD-átlagtól A
pedagógus-szakszervezetek szerint az összehasonlítás módszere nem
egészen korrekt.
(Forrás: Népszabadság)

Magyarországon keresnek a legkevesebbet a tanárok az
OECD-országok közül, ám az átlagnál kevesebb órát is kell megtartaniuk,
és kevesebb diákjuk is van. Így hiába emelkedtek az elmúlt évtizedben
átlagon felüli mértékben az oktatásra fordított kiadások, az egy
tanulóra jutó pénzöszszeg jócskán elmarad a többi
tagállamétól.

Ötven százalékkal
nőttek hazánkban 1995 óta az oktatásra fordított kiadások, miközben az
OECD-országokban csak átlagosan 42 százalékos volt a növekedés – ez
derül ki a nemrég közzétett, a több mint ötven OECD-ország oktatási
adatait tartalmazó Education at a Glance 2007 (Oktatási körkép 2007)
című tanulmánykötetből. Ez azonban még korántsem jelenti azt, hogy
hátradőlhetnek a magyar oktatásirányítók, hiszen az egy diákra jutó
kiadások mértéke (4326 amerikai dollár) még így is messze elmarad az
OECD-országok átlagától (7061 dollár).

Az egy főre jutó kiadások mértékét ugyanis számos olyan
tényező befolyásolja, amely tekintetében hazánk jelentősen eltér a
többi tagállamtól – mutat rá a vizsgálat. A magyar diákoknak például
kevesebb időt kell eltölteniük az iskolapadban: 7 és 14 éves koruk
között 6139 órán vehetnek részt, miközben az OECD-átlag 6898 óra. Az
eltérés leginkább a 7-8 évesek óraszámából következik, akik
Magyarországon 611 tanórán vesznek részt egy tanévben, míg más
tagállambeli társaik átlagban 793 órát töltenek
iskolában.

A tanulmány szerint a
tanárokra is kisebb teher hárul Magyarországon: az alapfokú oktatásban
évi 777 órát kell tartaniuk, miközben az OECD-átlag 803 óra évente,
felső tagozatban és középiskolában pedig évi 555 órájuk van, szemben a
707, illetve 664 órás átlaggal. Mindehhez kisebb osztálylétszám párosul:
alapfokon nálunk kereken 20 tanuló jár egy osztályba, miközben az
OECD-országokban átlagosan 21,5 diák. Felső tagozatban Magyarországon
21,4 diák tanul egy osztályban, az OECD-átlag pedig 24,1 tanuló
osztályonként. Így az sem meglepő, ha jóval alacsonyabb az egy tanárra
jutó diákok aránya, mint az OECD-országokban. Alsó és felső tagozatban
10,5 diák jut egy tanárra, szemben az OECD-országok 16,7, illetve 13,7
fős átlagával. Középiskolában – ahol hazánkban az utóbbi időben bővült a
tanulólétszám – az arány már valamelyest közelít a többi tagállamban
szokásoshoz: nálunk egy tanárra 12,2 diák jut, az OECD-átlag
13.

A hazai
pedagógus-szakszervezetek szerint ugyanakkor a nemzetközi
összehasonlítás kissé torz képest fest. Hiszen más OECD-országokban
komoly létszámú iskolai kisegítő személyzet is a diákok (illetve a
tanárok) rendelkezésére áll, míg Magyarországon az efféle órai
előkészítő munkákat, háttérszervezéseket is a tanárok végzik, ami
viszont nem számít bele a kötelező tanítási óraszámukba. Így az
érdekvédők úgy vélik: korrektebb képet kapnánk, ha az óraszámokat és a
diáklétszámokat a teljes iskolai személyzetet alapul véve hasonlítanák
össze. Ráadásul az idei tanévtől a tanítók és tanárok heti kötelező
óraszáma emelkedett: heti 20, illetve 21 óráról egységesen 22 órára – ez
pedig még nincs benne az összehasonlító
statisztikában.

Az tény, hogy a
magyar pedagógusok keresnek a legkevesebbet az OECD-országokban. Egy, az
alapfokú oktatásban, illetve a felső tagozatban tanító, minimális
végzettségű és 15 éves tapasztalattal rendelkező tanár évi 15 622
amerikai dollárt keres, miközben az OECD-átlag 37 603, illetve 40 322
amerikai dollár. Középiskolában a magyar pedagóguskereset 19 541
amerikai dollár, ami szintén jócskán alatta marad az OECD-tagállamok
átlagos 43 239 dolláros fizetésének.

Mindez annak ellenére van így, hogy hazánkban 1995 és
2005 között több mint a kétszeresére növekedtek a tanári bérek –
elsősorban a Medgyessy-kormány által adott ötvenszázalékos emelés
következményeként -, ami a leggyorsabb emelkedést jelenti az
OECD-országok körében.