A
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja
a 2008-as költségvetés több – az oktatásra vonatkozó – elemét, ezért
mielőbbi érdemi tárgyalást kezdeményez az oktatási tárcával – közölte a
szakszervezet elnöke az MTI-vel szerdán.
Kerpen Gábor kitért arra, hogy a PDSZ már a tavaly
jelezte: a költségvetés a finanszírozási rendszer átalakításával, a
teljesítménymutató bevezetésével s a pedagógusok kötelező óraszámának
emelésével – több mint 40 milliárd forinttal csökkenti két éven belül a
normatív támogatást.
A szakszervezet
számításai szerint a kötelező óraszám emelése a finanszírozás
megváltozása miatt automatikusan évi 250 ezer forinttal csökkentette az
egy diákra jutó normatíva-alapot. Kerpen Gábor ezt elképesztőnek
tartotta.
Hozzátette: a jövő évi
költségvetés ezen az úton megy tovább, s további
osztálylétszám-növelésre, a csoportbontás megszüntetésére és
intézménybezárásra késztetheti a fenntartókat. Ez ellen
összefogással és minden törvényes eszközzel fel kell lépni, ha a
tárgyalások nem vezetnének eredményre, ugyanis mindezzel tovább romlik
az oktatás minősége – hangsúlyozta az érdekvédő.
Mint mondta, a költségvetés tervezetében utalás sincs
arra, hogy az MSZP-SZDSZ nyári megállapodásában szereplő
„teljesítménybérnek” külön forrása lenne, vagyis fennáll a veszélye
annak, hogy újabb elbocsátások determinálásával próbálják ezt a forrást
megtalálni.
Kifogásolta azt is, hogy
az iskolabezárások, a sok iskola önállóságának megszüntetése
idején a kollégiumok finanszírozása sem növekszik.