Nők,
mindent neki köszönhettek! Így méltatta a száz éve született Simone de
Beauvoirt a filozófus Élisabeth Badinter. (Forrás:
Népszabadság)

Botrányhősként, a
francia bölcsészet papnőjeként, a nők ügyének szenvedélyes harcosaként
idézte fel a francia sajtó a száz éve született Simone de Beauvoir
alakját. A Magazine Littéraire-ben megjelent esszéjében a neves
feminista, Benoite Groult műveinek korszakos jelentőségéről ír. Interjú
készült biográfusával, Daniele Sallenave-val, kiadatlan fiatalkori
írásait pedig most rendezi sajtó alá örökbe fogadott lánya, Sylvie Le
Bon de Beauvoir. A Nouvel Observateur borítóján az írónő ruhátlanul
látható egy 1952-ben, Chicagóban készült fotón, amint háttal a
fényképész Art Shay-nek, a hajával bíbelődik. Az aktfotó megjelentetése
sokak nemtetszését váltotta ki, amire a szerkesztő így reagált: ha
Beauvoir hallaná ezt, jót nevetne – még akkor is, ha önéletírásában „egy
jó házból való úrilánynak” titulálja magát.

Az úrilányra egy bölcsészkari évfolyamtársa ragasztotta
a Castor („Hód”) becenevet. A gátépítő rágcsálóhoz hasonlóan szorgalmas
írónőt élete végéig így hívták barátai, köztük Jean-Paul Sartre, a
filozófia szak 1929. évi évfolyamelsője, aki mögött a tehetséges Castor
alig lemaradva lett második. Az egzisztencializmust meghirdető Sartre és
Simone de Beauvoir barátsága, szerelme, pályája egy nemzedék számára
kínált a hagyományos férfi-nő kapcsolattól eltérő mintát. Sajátos paktum
kötötte össze őket: szerelmüket „szükségszerűnek”, másokkal fenntartott
viszonyaikat „esetlegesnek” tekintették. Castort 1943-ban a vichyi
bábállam nem szerény antifasiszta tevékenysége, hanem egy gimnazista
lány elcsábítása miatt bocsátotta el tanári állásából.

A háború után Sartre mellett részt
vesz a De Gaulle tábornok elleni szellemi küzdelemben. 1949-ben jelenik
meg sikerkönyve, A második nem – a feminizmus bibliája.
Folyóiratában elítéli az 1956-os magyarországi szovjet beavatkozást, de
1960-ban már Castro vendége Kubában, békeharcosként pedig többször jár
Moszkvában és Pekingben. Hazájában az Algéria elszakadása ellen küzdő
terrorszervezet, az OAS célpontja, majd a hatvannyolcas
diákmegmozdulások támogatója Sartre oldalán, utóbb a feminista mozgalom
abortuszpárti vezéralakja. Híresen viszolygott az anyaságtól, sosem ment
férjhez, és Sartre-ral fenntartott fél évszázados viszonya sem
torkollott együttélésbe.

Vonzereje a
halála óta eltelt két évtized alatt sem csökkent: a színésznő Arielle
Dombasle számára a stílus megtestesítője, a Catherine M. szexuális élete
című botránykönyv szerzője, Catherine Millet szemében egyszerre polgári
és erotikus jelenség. A nemi identitások újragondolásáról szóló 2006-os
bestseller írója, Marie-Helene Bourcier úgy véli: azzal, hogy
rámutatott, a férfiasság nem a férfiak előjoga, hanem bárki számára
hozzáférhető szociális és kulturális attitűd, Beauvoir valóban
forradalmit alkotott.

(Teplán
Attila)