A
történészek többségének véleménye szerint a második világháború alatt
minden palesztin Hitler-párti volt. Egy német kutató azonban úgy véli,
hogy Nagy-Britanniához fűződő kapcsolatuk sokkal jobban aggasztotta
őket. (Forrás: Múlt-kor)

Ha
Németországban szóba kerül Palesztina és a nemzeti szocializmus, akkor
mindenkinek egy név jut eszébe: Muhammad Amin al-Husszeinit főmufti, aki
antiszemita és a nácik szenvedélyes követője volt, és aki 1941-ben
Németországba költözött, hogy együtt dolgozzon
Hitlerrel.

Rene Wildangel német
történész nemrégiben megjelent könyvében viszont azt állítja, hogy abban
az időben Husszeini egyáltalán nem képviselhette honfitársait. „Nem az a
kérdés, hogy antiszemita vagy kollaboráns volt-e – ez egyértelmű. Egész
Palesztinát kell vizsgálnunk, nem csak ezt az egy személyt” – mondja
Wildangel.

A kutatások nagy része az
arabok és a náci rezsim kapcsolatával foglakozik. Ide tartozik
Klaus-Michael Mallmann és Martin Cüppers „Félhold és horogkereszt: a
Harmadik Birodalom, az arabok és Palesztina” című 2006-ban megjelent
könyve, amely arra a következtetésre jut, hogy csak a németek
észak-afrikai veresége akadályozta meg a zsidók ellen irányuló közös
„német-arab mészárlást”.

Wildangel
úgy véli, hogy a történeti kutatások német, angol és izraeli forrásokra
támaszkodnak, és teljesen figyelmen kívül hagyják a palesztinok
nézőpontját, ezért terjedhetett el az az általános vélekedés, hogy egész
Palesztina úgy gondolkodott Hitlerről, mint vezetője. Wildangel tehát
az 1930-40-es évek palesztin újságcikkeit vette górcső alá, hogy
megtudja, minként vélekedtek a palesztinok
Németországról.

Mint kiderült, sokan
el voltak ragadtatva Hitlertől, de ez a hozzáállás nem az általános
antiszemitizmussal magyarázható, hanem sokkal inkább az 1948-ig tartó
angol gyarmati uralommal szemben érzett ellenszenvvel: a náci
Németország végül is az angolok háborús ellenfele volt. Az újságot
olvasó palesztinok megismerkedhettek a náci Németország mellett és ellen
szóló érvekkel, és képet kaphattak a náci uralom igazi céljairól,
többek között arról is, hogy Hitler rasszizmusa nem csupán a zsidókra
korlátozódik.

Az arab nacionalisták
„részben elfogadták az antiszemitizmust és a rasszizmust, de nem volt
meg bennük a náci rezsim megsemmisítő jellege” – mondta Wildangel,
hozzátéve, hogy Husszeini ideológiai és politikai nézetei gyakran
ellenkezést váltottak ki a palesztinok körében. Az a vélemény pedig,
hogy a palesztinok kollektiven Hitler támogatói lettek volna, az 1945
után fellángoló és máig tartó izraeli-palesztin konfliktusnak
köszönhető.

„Minél hevesebbé válnak a
közel-keleti ellentétek, az emberek annál hajlamosabbak elfogadni ezt a
nézőpontot. Az izraeli szerzők a muftira hivatkoznak, az arabok pedig
egyáltalán nen hajlandóak az antiszemitizmussal és a holokauszttal
foglalkozni.” Wildangel szerint a felelősség elhárítása és a másik oldal
múltja iránt tanúsított érdektelenség csak elmélyíti a válságot. Könyve
(„Zwischen Achse und Mandatsmacht” – A tengely és a mandátum között)
mindenesetre mindkét oldalt vitára ösztönzi.