A
hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók jóval
kevésbé – részben a hallgatók hozzáállása miatt. Ezért is lehet, hogy a
diákok többsége ellenzi, az oktatók többsége viszont támogatja a tandíj
bevezetését. Ez derül ki abból a kutatásból, amelyet a Medián a
Népszabadság megbízásából készített.

A bolognai folyamat alapvetően átalakította a
felsőoktatást, a közvéleményt azonban most a közelgő népszavazás miatt a
képzési hozzájárulás, vagyis a tandíj kérdése foglalkoztatja.

A diákok sokkal jobb véleménnyel
vannak a felsőoktatási képzésről, mint az oktatóik. A kutatásban
megkérdezett csaknem ötszáz egyetemi és főiskolai hallgató a közepest
jelentő 50 pontnál jóval magasabb „osztályzatot” adott a saját
intézményének az értékelési szempontok mindegyikében. A képzés szakmai
színvonalát 42 százalékuk jónak, további 28 százalékuk nagyon jónak
minősítette. A legtöbb kritikus véleményt a munkaerőpiac elvárásaihoz
való alkalmazkodás váltotta ki, de a többség ezzel is elégedett. Sőt, a
vizsgálatban megkérdezett fiatal, diplomás munkavállalók túlnyomó
többsége is azt mondta, hogy a tanultakat jól tudta használni a
jelenlegi munkájában.

Az oktatók
ennél kritikusabbak. A képzés általános színvonalát 17 ponttal ítélték
rosszabbnak, mint a hallgatók, sőt még a tanárok hozzáállásáról is
kedvezőtlenebb volt a véleményük, mint a diákoknak. Persze: a közepes
színvonalért elsősorban nem magukat, hanem a körülményeket és –
tegyük hozzá – sokan a hallgatókat is hibáztatják. Amikor az
oktatóknak a saját szavaikkal kellett megfogalmazniuk, hogy mit tartanak
a magyar felsőoktatás és a saját intézményük legfontosabb problémáinak,
akkor a legtöbben az alulfinanszírozást (71 százalék), a tömegképzés
általánossá válását (46 százalék) és sokszor az utóbbival összefüggésben
a hallgatók felkészületlenségét és motiválatlanságát (52 százalék)
említették. „Rossz osztályzatot” kaptak a diákok akkor is, amikor a
tanárok tizenöt szempont szerint értékelték a felsőoktatás helyzetét: a
hallgatók mentalitásánál csak az oktatók anyagi megbecsülését tartották
rosszabbnak.

Elképzelhető, hogy a
hallgatók azért is ennyire elégedettek a képzéssel, mert nem is
tulajdonítanak annak különösebb jelentőséget az életben való boldogulás
szempontjából. Amikor például arról kérdeztük a fiatalokat, hogy mi
szükséges ahhoz, hogy valaki jó állást találjon, a legtöbben a
kapcsolatokat említették, a képzettség szempontjai pedig az utolsó
helyre kerültek. Az egyetemre, főiskolára készülő fiatalok fele a
leginkább azzal magyarázta a terveit, hogy „diploma nélkül nem lehet jó
munkát találni”, de a képzés során szerzett tudást sokkal kevesebben
említették, ennél még az is fontosabb volt, hogy az „önbecsüléshez
fontos, hogy diplomát szerezzen”.

Azzal kapcsolatban a katedra mindkét oldalán állók elég
szkeptikusak, hogy a bolognai folyamat javít-e a felsőoktatás
helyzetén. A hallgatók valamivel nagyobb arányban (36 százalék) mondták
azt, hogy ennek hatására romlik, mint hogy javul (31 százalék) a képzés
színvonala. Az oktatók körében ennél is általánosabb a pesszimista
vélemény (55 százalék szerint ettől romlik a képzés általános
színvonala), sőt vannak (6 százalék), akik a magyar felsőoktatás
legnagyobb problémájának épp a bolognai folyamatot tartják, ami sokak
számára nem differenciált képzési rendszert jelent, hanem éppen a
tömegoktatás szinonimája.

A
tandíjról viszont igencsak mást gondolnak a hallgatók és az oktatók.
Azon nincs mit csodálkozni, hogy a fiatalok nem lelkesednek azért, ha
fizetniük kell, az azonban nem magától értetődő, miért épp azok
támogatják a leginkább, akiknek már van diplomájuk, és miért azok
ellenzik a leginkább, akik nem is tervezik, hogy tovább tanulnak. Úgy
tűnik, ők úgy érzik, a tandíj bevezetésével még messzebb kerültek a
tovább tanulás lehetőségétől. Az érettségizett vagy érettségi előtt
álló, de továbbtanulást nem tervező fiatalok bő egyötöde elsősorban a
tandíjjal magyarázta azt, hogy miért nem akar egyetemre, főiskolára
menni.

Az oktatók közel fele is
tart attól, hogy a tandíj bevezetése növelné a képzésbe kerülők közötti
egyenlőtlenséget, ám sokan pozitív változásokat várnának attól, ha a
hallgatók is hozzájárulnának a képzésük költségeihez. Hogy csak a
legproblémásabbnak ítélt területeket említsük: minden második oktató
szerint javulna a hallgatók hozzáállása, minden harmadik szerint a
képzés jobban igazodna a munkaerőpiac elvárásaihoz, és minden negyedik
bízna abban, hogy ettől javulhatna az oktatók anyagi helyzete. Viszont,
ha rajtuk múlna, akkor az oktatók a kormány terveihez hasonlóan a
tandíjból befolyó pénz közel felét (28 százalékát tanulmányi eredménytől
függő ösztöndíj, további 15 százalékát pedig szociális támogatás
formájában) visszaadnák a hallgatóknak.

Az elemzés két kutatás adatait tartalmazza. Az egyiket
2007. november 24-e és december 12-e között készítette a Medián a 16 és
35 év közötti lakosságot nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség
szerint reprezentáló 1700 fő személyes megkérdezésével. Ezt a mintát a
megfelelő mintanagyság elérése érdekében egy 300 fős, egyetemi,
főiskolai hallgatókból álló minta egészítette ki. A másik kutatás 2008.
január 28-a és február 8-a között készült az állami felsőoktatási
intézményekben dolgozó főállású oktatókat nem, beosztás és intézmény
szerint reprezentáló 500 fős mintán, online megkérdezéssel.