• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Politikusok pártatlanul az e-demokráciáról
2008. március 7. péntek, 0:00

Közelíteni
kell a lakosság felé a politikát és ebben nagy szerepe van az
internetnek, a telekommunikációnak – értettek egyet az Ütköző Egyesület
csütörtöki budapesti fórumának résztvevői. (Forrás: SG)

Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő
egyetértett a politika és a lakosság közelítésében, amelyre álláspontja
szerint is nagy szükség van. Hozzáfűzte, hogy elektronikus úton,
amellett, hogy az állampolgárok részt vennének az MDF
e-demokrácia-portálról szóló javaslata szerint a törvényalkotásban,
véleménynyilvánító népszavazásokat is lehetne akár rendezni és így nem
kellenének „eszeveszett drága” szavazások, amelyhez március 9-ével
közelít az ország. Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő,
Budapest V. kerületének polgármestere ez utóbbira nem látott túl nagy
lehetőséget, de hangsúlyozta, hogy a politika nagyon elszakadt a
lakosságtól, amit orvosolni kell.

Sárközy Tamás
jogászprofesszor egyetértett magával az MDF-es gondolattal, de elmondása
szerint nyilvánvalónak tartja, hogy olyan szakavatott jogtudósnak, mint
Sólyom László köztársasági elnök, feltűnne, hogy ez a javaslat szembe
megy az Alkotmánybíróság 1992-es döntésével, amely megtiltja az
adatbázisok összekapcsolását. A jogászprofesszor fontolva haladást
tartana célszerűnek az e-demokrácia ügyében, hogy ne szakadjanak szét a
generációk az elkövetkező 20 évben – amely időszak alatt nyilván óriási
átalakulások lesznek”, illetve még midig ott tartunk, hogy örülünk, hogy
elmehetünk szavazni.

Petkó András MDF-es képviselő
elmondta, hogy pártja az észt és spanyol példák alapján vette elő ezt a
kérdést, amely országokban használják ezt a módszert, s minden
állampolgár kap regisztrációs számot a szavazáshoz, illetve
közvélemény-kutatásokat is tartanak elektronikus úton. Kitért arra is,
hogy javaslatait korábban már egyeztette Szili Katalin házelnökkel és
Takács Albert, akkori igazságügyi és rendészeti miniszterrel, illetve
egyeztetést kezdeményezett a parlamenti pártok között. Megemlítette,
hogy a XI. kerületi időközi országgyűlési választás alkalmával
internetes vitát szerveztek az MSZP, a Fidesz-KDNP, az MDF és a MIÉP
képviselőjelöltjei között, amelyre 15 ezer IP-címről kapcsolódtak a
választópolgárok, akik a jelöltek mellett egymással is vitatkoztak,
illetve próbálták meggyőzni egymást.

Drajkó László, a
Microsoft magyarországi vezérigazgatója arra tért ki, hogy az internet
teljesen átalakította a kommunikációt, amelyben nagy szerepet játszanak
blogerek, s csak az válhat netes és társadalmi köztémává, amit nemcsak
tematizál valaki a neten, hanem a többiek is átveszik, hozzászólnak,
kifejtik saját véleményüket. Az Ütköző Egyesület fórumát egyenesben
sugározták interneten is, így több városból lehetett kérdést feladni,
vagy véleményt kifejteni az elhangzottakkal kapcsolatban.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Cigányok a történelemtanításban

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017