Gyima
füvet és mohát evett, de a fő tápláléka az anyatej volt. Jóllakottan egy
csúszós helyre merészkedett, vesztére, mert belepottyant egy iszappal
teli árokba, és megfulladt. Negyvenezer év múltán a mamutborjút
megtalálták – ma ő fajának legnagyobb múmiasztárja. Tegnap Budapestre
érkezett. (Forrás: Népszabadság)

1977-ben egy aranyásó éppen buldózerével tarolta a
szibériai tajgát, amikor észrevette, hogy valami kifordult a tolólapát
alól. Gyima volt az, a negyvenezer éve elpusztult, szőröstől-bőröstől
mumifikálódott mamutborjú. A jobb oldalát ugyan levitte a gép, de a bal
oldala épségben megmaradt. A tudományos szenzációnak számító mamututódot
elszállították a szentpétervári Zoológiai Intézetbe, ahol
konzerválták.

A kutatók szerint a
fagyos iszap tartósította a testet, amire később vastag homokrétegek
rakódtak. Ez a védőréteg és az újra hidegre forduló időjárás teljesen
konzerválta és megőrizte a tetemet. Az egy méter magas, majdnem másfél
méter hosszú állat tömege 95 kiló lehetett, de a múmia csak 49,6
kilogramm. Hat-hét hónapos korában pusztulhatott el véletlenül. Fajának
végét a felmelegedés és a vadászó ember okozta.

Gyima sok különlegessége közül az egyik, hogy belső
szervei is megmaradtak. A Magyar Természettudományi Múzeum holnap nyíló,
Jégkorszak című tárlatán formalinban tárolt szíve és nemi szerve is
látható lesz. A múmiák tudományos jelentőségét az adja, hogy rajtuk
olyan részletes vizsgálatok is elvégezhetők – DNS-elemzések,
abszolút kormeghatározás –, melyek pontos képet adnak az akkori
élővilágról, a klíma változásairól. Gyimát június nyolcadikáig
tekinthetik meg az érdeklődők, az 1,4 millió dollárra biztosított
mamutborjút ezt követően Spanyolországban teszik közszemlére. Marad
viszont Döme, Gyima hiteles, életnagyságú rekonstrukciója.

De ne csak Gyima miatt menjünk el a
múzeumba, ott ugyanis egy hangulatos, alapos, november közepéig nyitva
tartó interaktív bemutató várja az érdeklődőket. Ahol megtudhatjuk, hogy
minden egyéb híreszteléssel ellentétben ma is egy jégkorszakban élünk –
igaz, annak felmelegedési szakaszában. Rácsodálkozhatunk az
eljegesedések okaira, és arra is választ kapunk: az állat- és
növényvilág miként alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez.

A sok-sok interaktív szemléltető
eszköz csupán kiegészíti a raktárak mélyéről előkerült, eddig még be nem
mutatott eredeti jégkori emlőscsontvázakat – mamut,
óriásszarvas, barlangi medve –, gerinces maradványokat. Életnagyságú
rekonstrukciók – kardfogú tigris, barlangi hiéna – is
színesítik a csontmaradvány-kavalkádot. A kiállítás az ember által is
megélt utolsó 150 ezer év történetét veszi sorra, illetve előre is
tekint. Bemutatja a következő évszázad klímaváltozására vonatkozó
tendenciákat, jóslatokat.

Száz év
múlva bizonnyal a hőkorszak áldozatairól nyílik kiállítás. Ezt a az
ipari forradalom óta mi készítjük elő.