Nem
fizetett sok tanárnak, és úgy tűnik, csőd közeli helyzetben van az az
alapítvány, amelyik nyolc Győr-Moson-Sopron és négy Veszprém megyei
település általános iskoláiban vállalta az oktatást. (Forrás:
MR1-Kossuth Rádió)
A kérdés most az,
hogy mi lesz ezeknek a jövője. Végigtanulhatják-e a gyerekek ezt a
tanévet, és a mostani lesz-e az iskolájuk ősztől. Az alapítvány azt
mondja, hogy nem kapták meg időben az állami támogatást, a szaktárca
szerint viszont komoly köztartozása van az alapítványnak és ezért nem
érkezett meg a pénz.
– A
tanévet nyugodtan le fogjuk zárni – ezt nyilatkozta korábban
Nagy László Ottó, a több kisalföldi iskolát működtető közhasznú
alapítvány vezetője az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának. A
Vocational Academy közhasznú alapítvány csőd közeli helyzetbe került,
pár hónapig a béreket sem tudta fizetni. 8 településből hét felbontja a
közoktatási szerződést az alapítvánnyal. Győr-Moson-Sopron megye
főjegyzője szerint az alapítvány több ponton nem tartotta be az
önkormányzattal kötött közoktatási szerződést. Nagy László Ottó elnök
szerint azért fizettek későn, mert késve kapták meg az állami
támogatást. Tavaly nyár végén a Kincsesház Alapítvány oktatási hálózata
dőlt össze.
Az Oktatási
Minisztériumtól megtudtuk, az önkormányzati és az alapítvány által
működtetett iskola ugyanannyi normatív támogatást kap – csak az
önkormányzat esetleg átcsoportosíthat máshonnan pénzt. Az az
alapítvány, amelynek köztartozása van, egy fillér állami pénzt sem kap. A
tárca munkatársa elmondta, ennél az alapítványnál is a komoly
köztartozás volt a gond, nem pedig az állami finanszírozás. Ezt vitatja
Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke.
Szerinte az állami normatívából nem lehet rendesen fenntartani
iskolát.
– Szűkülő forrás mellett nagyon
nehéz gazdálkodni.
Horn György elmondta van olyan
iskola, amely pár ezer forintos köztartozás miatt esik el több milliós
támogatástól – szerinte ez törvénytelen, mert aránytalan. Ez
ügyben kerestük a Pénzügyminisztériumot, de adásunkig nem érkezett
válasz. Horn György megjegyezte, arányaiban sokkal több önkormányzati
iskolát zárnak be, mint alapítványit.
–
Nincs olyan nagy összeomlási folyamat.
Azt mondta,
nem üzleti érdekből szállnak be iskolaműködtetésbe. Az alapítványok az
elnök szerint olyan szakmai programmal állnak elő, amivel rugalmasabb,
és hatékonyabb a gazdálkodás.