Minőségibb
tanári kar, a tananyag-közvetítés meghaladása, az esélykülönbségek
csökkentése és az iskolai munka értékelése – az Oktatás és Gyermekesély
Kerekasztal (OKA) szerint ezek a legégetőbb feladatok a közoktatásban.
(Figyelőnet-interjú Csapó Benővel)

Az önök által
leírt fejlesztések jó része igazodik az Új Magyarország Fejlesztési Terv céljaihoz,
azért abból finanszírozható – de csak rövid távon. Honnan lesz pénz a
közép- és hosszú távú kiadásnövekedésre?

Magyarország az OECD átlagánál
körülbelül egy százalékkal kevesebbet fordít az oktatásra. Ha pedig az
abszolút értékeket nézzük, a PISA-mérésekben részt vevők között csak négy
olyan ország van, amelyik nálunk kevesebbet költ a közoktatás első
nyolc évére. Így az egyébként közepes eredményeink még jobbak is annál,
mint amit az alacsony ráfordítások alapján várhatnánk. Csodák nincsenek,
a teljesítmények lényeges javítására ilyen ráfordítások mellett nem
nagyon számíthatunk.

Az OKA elengedhetetlennek tartja az
önkormányzati rendszer átalakítását is, kistérségi önkormányzatok
bevezetésével például. Ám ehhez kétharmados parlamenti döntés kellene.
Enélkül nincsenek reformok?

Ez csak egy a
sok szükséges változtatás közül. A felelősségi viszonyok átrendezése és
az ország bizonyos földrajzi térségeiben a megfelelő méretű
iskolakörzetek kialakítása lehetővé tenné az erőforrások hatékonyabb
felhasználását.

[…]

Második célként a csupán tananyagot
közvetítő iskola meghaladását jelölték meg a Zöld könyvben. „A
hagyományos iskola eddig is jó volt, miért kell most váltani” – mondja
ugyanakkor a tanári és szülői társadalom többsége. Őket hogyan lehet
rábeszélni a változásra?

Az utóbbi két
évszázad látványos tudományos fejlődése sok új tudást hozott létre, ami
azután helyet követelt magának az iskolában. Ez szükségszerűen a
tanagyagot állította a figyelem középpontjába. A tanítás és tanulás
kutatásának eredményeként azonban egyre többet tudtunk a gyerekek
fejlődéséről, tudásuk szerveződéséről. Ennek felhasználásával az
oktatást egyre jobban hozzá lehet igazítani a tanulók fejlődéséhez.
Szeretnék azonban eloszlatni egy félreértést: szó sincs arról, hogy a
tananyag jelentősége csökkenne. Az értelem kiművelésének leghatékonyabb
eszköze a jól szervezett tananyag értő elsajátítása.

[…]

A szegregált iskolához, úgy tűnik, a
társadalom nagy része ragaszkodik. A legtöbb középosztálybéli szülő
véli, hogy a gyerekének az a jó, ha csupa jó képességű, társadalmilag
azonos szinten álló diáktársával tanul. Vajon mindenkinek jó, ha
megszüntetjük a szegregációt?

Nem
gondolom, hogy a társadalom eleve a szelektív iskolarendszerhez
ragaszkodna. A szülők – teljes joggal – az elérhető legjobb iskolába
szeretnék járatni a gyermeküket. Az már rendszerprobléma, a rossz
irányítási, szabályozási mechanizmusok következménye, hogy az iskolák
között ilyen nagy különbségek alakultak ki, és az egyéni érdekek
érvényesítése a különbségeket tovább növeli. A szegregáció egyenes
következménye a nagyarányú lemorzsolódás, később a kiszorulás a
munkaerőpiacról. Ennek megelőzése közvetve mindenkinek jó. Ahhoz, hogy
az érintettek számára közvetlenül is előnyös legyen a heterogén
osztályok szervezése, olyan iskolai munkaformák elterjesztésére lenne
szükség, amelyek több lehetőséget nyújtanak a differenciált
fejlesztésre, az egyéni foglalkozásra, a tanulók közös
tevékenységeire.

[…]