A
legújabb eredmények szerint 12 ezer áttétel nélküli halálos áldozata
volt a 1952-es londoni szmognak. A Budapesten elrendelt szmogriadó
kapcsán a Múlt-kor felisdézi, hogy milyen történelmi tapasztalatokkal
rendelkezünk a hasonló helyzetekre.

Füstködöt hozott a
széntüzelés

A londoni
detektívregények kihagyhatatlan fordulata a városra telepedő köd. A
viktoriánus időkben általánossá vált füst és köd keverék, Harold Antoine
Des Voeux fizikus javaslatára 1905-ben kapta a szmog (smoke+fog) nevet.
1952 telén azonban olyan szélsőséges füstköd alakult ki Londonban a
túlzott széntüzelés miatt, hogy napokon belül 12 ezer ember vesztette
életét. A halálozás olyan szintet ért el, mint utoljára 1866-ban, a
legutolsó kolerajárvány idején.

A hideg téli
időszakban a háztartások jelentősen növelték a széntüzelésű kályhák
használatát. Egy lassan mozgó anticiklon megrekedt London fölött
és a szélcsendes időszakban a magas páratartalmú hideg levegő a
légszennyezés hatására savas ízű, színtelen, csípős szagú mérgező
levegővé vált. Miután több ezer tonna égéstermék (fekete korom, kátrány
és kéndioxid) halmozódott fel a légkörben az ipari forradalom legfőbb
műhelyében edződött brit lakosság „borsófőzelék állagú” levegőben
úszott.

Eleinte csak a szokásos köd borította be a
fővárost 1952 december 5-én, de estére lehűlt az idő és a felszínhez
közeli magas páratartalmú levegő ideális feltételeket teremtett a sűrű
mozdulatlan füstköd kialakulásának. A fosszilis fűtőanyagok elégetésekor
keletkező korom és por szemcséken a hidegben kondenzáció alakult ki,
amiből füst állagú köd, majd a kéndioxid oldódásával kénsav, savas eső
képződött.

Az edinburgh-i egyetem összeállítása
szerint a „toxikus sötétség napjaiban” a fővárosban
és környékén alig 50 méteres távolságban lehetett csak ellátni. A
Heathrow-n a látási viszonyok december 6-án 10 méteres távolságra
csökkentek. A közúti, vasút és légi forgalom leállt. A Nemzeti Galéria
légkondicionáló rendszere eltömődött a levegőben felhalmozódott nagy
mennyiségű szilárd anyagtól.