A
szegedi kisdiákok szexuális kíváncsiságának bulvár-rémtörténetté
turbózása arra biztosan jó volt, hogy ráirányította a figyelmet a
napközire, amely régi gond. Egy anyuka mesélte, 10 éves, negyedik
osztályos gyerekével azért muszáj a délelőtti tanulás és a délutáni
napközi, az edzések és különórák után sokszor este órákon keresztül
otthon tanulni, mert abban az iskolában, ahová a gyerek jár, a napközis
tanítónéni kijelentette: „Itt mindenki magáért felel, ha tanul délután,
akkor tanul, ha nem, nem.” S, mivel a gyerek szívesebben tölti a
napköziben az időt álmodozással, mint a másnapi leckével, ha nem akarja,
hogy évet ismételjen, kénytelen este megtanulni vele mindazt, ami
elmaradt délután. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyerek minden nap reggel
nyolctól este nyolcig-kilencig „dolgozik”. Ez még egy felnőttnek is sok,
nemhogy egy tíz évesnek.

Persze, mondhatnánk, ennek a
gyereknek pechje van, mert pont egy olyan napközis tanítónénit fogott
ki, aki nem alkalmas a feladatra. Csakhogy Magyarországon ilyen
feladatra csak születni lehet. Mint Manherz Károlytól, az oktatási tárca
szakállamtitkárától megtudtuk, míg a 70 felsőoktatási intézményünkből
20-ban folyik tanárképzés, és az egyetemek, főiskolák összesen 180
pedagógiai szakot indítanak, egyikben sem képeznek napközis
pedagógusokat. S bár 15 másodszak foglalkozik a nevelés-oktatás egy-egy
speciális területével – mint például a játék és szabadidő tervezése,
vagy a tehetségfejlesztés -, de ezek az ismeretek sem kifejezetten a
napközis oktató-nevelő munkára képeznek.

Azt, hogy
egy diák készületlenül megy haza a napköziből, abnormálisnak tartja a
Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke is. Trencsényi László a hatályos
közoktatási törvényt idézi, mely szerint a napközi amellett, hogy
szociális gondoskodást nyújt, pedagógiai céllal működik, az oktatás és
nevelés része, és az iskola pedagógiai programját kell szolgálnia. Ebben
pedig az egészséges testi és szellemi nevelés mellett a másnapra való
felkészítés is biztosan benne van.

A mai társadalom
nem kezeli helyén a napközit – mondja Isépy Mária, az MPT Napközi
Otthoni Nevelési Szakosztályának elnöke, az ELTE Gyakorló Általános
Iskola és Középiskola napközis tanítója. Szerinte egy napközis tanítónak
lényegében anyapótló szerepe van. S bár nem köti szoros tanrend,
elkötelezettnek és kreatívnak is kell lennie, mert attól a pillanattól
kezdve, hogy „átveszi a gyerekeket”, ő felel értük egész addig, amíg a
szülők értük nem jönnek. Ahogy feladata odafigyelni arra, hogy a gyerek
ebédel-e, a szabadidejét egészségesen, kultúráltan tölti-e, meg kell
tanítania az önálló tanulás fortélyaira is, ahogy ellenőriznie kell,
elkészítette-e másnapi feladatait.

A napközis
tanárra eleve nehezebb feladat hárul, mint egy-egy tantárgy oktatójára,
hisz az osztálylétszámoknál többnyire nagyobb csoportokban más-más korú
gyerekek ülnek, de ő találkozik a legtöbb részképesség-problémás diákkal
is. Ráadásul a napköziben nincs elég hely a tanulóknak. A legtöbb
helyen a tanuláshoz nemhogy laptop nincs, de jó, ha legalább egy
írásvetítő a rendelkezésükre áll – mutatja be a jelenlegi állapotot
Petkes Csaba oktatási szakértő. Ám ma a napközis tanár nem csak a
körülmények és a túlzott adminisztrációs terhek miatt boldogul nehezen.
Az egyetemeken, főiskolákon ugyanis csak elméleti tantárgytanítás van,
de a hallgatók azt a módszert, hogy hogyan tanítsanak majd, már nem
tanulják. Pedig nekik is szükségük lenne rá, hát még a napközis
pedagógusoknak, akiknek ismerniük kell olyan módszereket, amelyekkel a
diák meg tudja tanulni a tananyagot.

 

M. I.