ÁVH-sok
jöhettek, az ÁVH nem. Az 1956-os forradalom leverése után rohamtempóban
szervezték újra a politikai rendőrséget. (Forrás: hvg.hu)

Kádárékat egyetlen szempont érdekelte: minél
gyorsabban a saját kezükbe akarták venni a belső elhárítást, és minél
hamarabb meg akartak szabadulni a szovjetek gyámkodásától. A
gyakorlatban nemigen létezett „a kétfrontos harc” és „az elbocsátott
légió”, az ÁVH-sokra nagy szüksége volt az új
rezsimnek.

„A politikai rendőrség
nagyon fontos dolog. Ezzel kapcsolatban olyan kifogás van – szerintem
teljesen jogosan –, hogy a politikai rendőrségnek nekünk
[pártvezetőknek, pártszerveknek] kell szólni, hogy valakit itt vagy ott
le kell tartóztatni. Ijesztő lehet e megállapítás, de az a rendőrség a
normális, amely[ik] mindenkit le akar tartóztatni. […] Itt fordított
helyzettel találkozunk, mindig mi szólunk, hogy ezt vagy azt le kell
tartóztatni, bíróság elé kell állítani. Mátyás elvtárs ezekkel vitába
száll” – mondta rosszallóan Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt
(MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottságának 1957. február 26-ai
ülésén.

S a szót tett követte. A
kritika nevesített célpontját, Mátyás Lászlót felmentették a rendőrség
politikai nyomozó főosztályának vezetése alól. Nem járt jobban Pőcze
Tibor sem, aki a Belügyminisztérium (BM) miniszterhelyettese volt. Két
hónapnál egyikük sem maradt tovább a posztján. Elmozdításukban szerepet
kaphatott az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) egykori potentátjainak és talán
Moszkvának az elégedetlensége is, de a döntést Kádárék maguk hozták meg –
derül ki Baráth Magdolnának a Történelmi Szemlében közölt kiváló
tanulmányából.