Norman Davies brit történész a második világháború egyik legkevésbé ismert tragédiáját írta meg: a már terjedelmében is sokkoló kötet nem csak a nácik ellen fellázadó ellenállók tragédiáját, hanem a kérdés okait, majd utóéletét is részletesen elemzi. (Forrás: Múlt-kor)

A náci Németország elsőként Lengyelországot támadta meg, majd – amikor a siker már bizonyossá vált – a Szovjetunió is bekapcsolódott, és ezzel az agresszióval kezdetét vette a világméretű konfliktus. Lengyelország az antifasiszta koalíció hűséges tagjaként élte meg pokoli szenvedéseit és veszteségeit, ám azokat egyaránt köszönhette a két totalitárius rendszernek: a német náciknak és a szovjet kommunistáknak.

Ezzel a ténnyel már Churchill és Roosevelt sem szívesen szembesült a Nagy Koalíció idején, s amelyet példás konszenzussal hallgatott agyon Kelet és Nyugat. Így történhetett meg, hogy még a művelt közvélemény tudatában is összecsúszik a varsói gettó 1943-as és Varsó 1944-es felkelése, hogy míg Auschwitzról kimerítő ismeretekkel rendelkezünk, Katynról csak évtizedekkel később értesültünk, s elkövetői sokak szemében ma sem számítanak a nácikkal egy kategóriába tartozó gazembereknek.

Az utcáról utcára folyó harc 1944. augusztus 1-jén tört ki és 63 napig tartott. Mintegy negyedmillió civilt öltek meg a felkelés során, amelyet többségükben rosszul felfegyverzett fiatalok robbantottak ki abban a reményben, hogy sikerül felszabadítaniuk Varsót a náciktól. A felkelést azonban leverték, és a lengyel fővárost lerombolták.

Davies, a tájékozott kívülálló pozitivista módon a tényekre koncentrál: mi történt Lengyelországban és fővárosában a felkelés előtt, alatt és után. Az eseményeket mindig a nemzetközi kontextusba helyezve vizsgálja, s nemcsak a felkelés hadtörténetét beszéli el, hanem társadalom- és művelődéstörténetét is. A könyv szövegét az egykori események túlélőinek visszaemlékezései tagolják: ezekből sokkoló részleteket ismerhetünk meg az egykori mindennapokból.

„Egy napon, egy kis téren, megláttam hat teljesen meztelen holttestet; valaki irgalmas szívvel letakarta őket újságpapírral. Vajon valami emberi hiéna lopta el a ruháikat, vagy a németek szégyenítették meg és lőtték agyon őket? Nem tudom. A meggyilkoltak között felfedeztem egy fiatalabb iskolatársam, egy szelíd, békés, kedves mosolyú srác meztelen testét. Már hozzászoktam a hullák látványához, de itt most olyasvalaki feküdt holtan, akivel régebben naponta találkoztam. Azon túl, hogy megölték, előtte meg is gyalázták, az emberi alávalóság áldozatául esett. Hosszú ideig nem tudtam szabadulni az undortól.”

Kiderül, hogy egy több tízmilliós népbe szervesen beépült sok százezres ellenállási mozgalom volt ez, nem pedig elszigetelt, jelentéktelen játszadozás a világégés valamelyik mellékhadszínterén, valamint hogy a Nyugat hogyan hagyta cserben hűséges lengyel szövetségeseit, akárcsak a vasfüggöny keleti oldalára került többi népet. A felkelés utóélete pedig kulcsot ad a „létező szocializmus” lengyelországi évtizedeinek, sőt némileg a lengyel rendszerváltásnak a megismeréséhez és megértéséhez is.

A Múlt-kor teljes cikke »