Programokban
nem szűkölködik a magyar közoktatás, eredményekben annál inkább. A
felsőfokú intézmények egy része kénytelen felzárkóztató kurzusokat
indítani, hogy az érettségizett hallgatókat alapismeretekre oktassa.
Segíthet-e az áldatlan helyzeten Hiller István legújabb elképzelése, az
iskolák újraállamosítása? (Forrás: Heti Válasz)

Amikor a Németh-kormány minisztereként Glatz Ferenc
eltörölte a szakfelügyelet intézményét 1989-ben, nem sejthette, hogy
húsz évig az oktatás szakmai ellenőrzésével kínlódnak majd utódai. És
hiába a sok kacifántos elgondolás, minőségbiztosítási tervezet, hiába az
egységesített érettségi, a kötelező tanári továbbképzés, hiába a
tankönyvfejlesztésre, digitalizációra költött milliárdok, nem emelkedik
az oktatás színvonala. Sőt. A felsőoktatási intézmények tapasztalt
oktatói szerint a közel azonos pontszámmal érkező diákok tudásában
hatalmas különbségek mutatkoznak, s nekik, tetszik, nem tetszik,
mindenkivel foglalkozniuk kell.

Sokan abban bíznak,
hogy a bolognai felsőoktatási rendszer, a hároméves alapképzés (BA)
bevezetése némileg enyhít a gondokon, de egyre többen úgy vélik, a három
év csupán meghosszabbított gimnázium, amely érdemben nem képesít
értelmiségi pályára. Hogy mi lesz az idén kikerülő első BA-sokkal, még
nem tudni. A hallgatók és az oktatók is
tanácstalanok.

A főiskolák és egyetemek a középfokú
intézményekre mutogatnak – a hallgatóknak nincsenek számfogalmaik,
képtelenek az elvont gondolkodásra, nem tudnak két összefüggő, hibátlan
mondatot leírni -, és segítséget várnak. És nemcsak ők, hanem a
munkáltatók és vállalkozók is. Nincsenek szakmunkások, akik itthon is,
Nyugat-Európában is kelendők lennének, kevés a mérnök, a fizikus, az
informatikus, de Dunát lehet rekeszteni jogászokkal és kommunikáció
szakos diplomásokkal.

Joggal vetődik
fel a kérdés, érdemes-e ebben a formában fenntartani az oktatási
rendszert, lehet-e a jelenlegi gazdasági körülmények között olyan
felsőoktatási szerkezetet finanszírozni, amely nem felel meg a
társadalom valós igényeinek. Bár apróbb korrekciók történtek az elmúlt
két évben, azon a tényen semmiféle központi akarat nem változtathat,
hogy a diákok milyen szakokat részesítenek előnyben. Legalábbis
rendeletileg nem. Ehhez a társadalmi torzulásokat híven tükröző iskolák
szellemét kellene megváltoztatni.

Hiller István megelégelte a szemrehányásokat, és nagy
lépésre határozta el magát. Állami fenntartás alá vonná az önkormányzati
iskolákat. Nem rögtön és nem valamennyit, hanem tárgyalna a
fenntartókkal, hogy átveszik tőlük őket, ha adják. Hogy miért lenne ez
jó? Hiller szerint elsősorban azért, mert így csök kennének az
esélykülönbségek. Az állami iskolákban egységes lenne a tanrend és a
tananyag. Nemcsak a kimeneti szabályozás (Magyar Bálinték vívmánya)
lenne érvényben, hanem világosan meghatároznák az odavezető utat is.
Tehát az iskola nem tehetne azt, amit akar.

A
Hiller-féle javaslat, amelynek társadalmi és szakmai vitája most folyik,
arra biztosan jó, hogy a közoktatásban tapasztalható rendezetlenséget,
az önkormányzatok anyagi lehetőségeinek különbözőségéből is származó
feszültségeket felszámolja. Az állam ugyanis csak akkor vállalhat
garanciát az oktatás minőségéért, ha a felügyelet is az övé. Ha ő adja a
pénzt, ha közalkalmazottként foglalkoztatja a pedagógusokat. Elvben
ezért támogatja számos szervezet, sőt politikus is ezt az elgondolást.
Persze az ördög a részletekben búvik meg, így nem tudjuk, hogy az egész
országra kiterjedt állami iskolahálózat majdani irányítói az
esélyegyenlőség jegyében milyen lépéseket terveznek. Csökkentik-e a
tananyagot, egyszerűsítik-e a tanrendet? Arra törekszenek-e, hogy
mindenki elvégezze a kötelező feladatokat, hogy a tehetséges gyerek is
hozzászürküljön a nehéz fejűhöz? Ez az a bizonyos amerikai közoktatási
modell, amelyből már az alsó középosztály is kimenekíti
gyermekeit.

Olvassa
el a teljes cikket a Heti Válasz webhelyén
»