A Nészabadság „Képmentő” című sorozata a budapesti piacok történetét tekinti át.

Egyetlen történelmi forrás sem jegyzi, s talán már maguk a Fény utcai piac kofái sem emlékeznek arra, ha 1965 júliusában kifogytak az amúgy is szűkösen termett zöldpaprikából, paradicsomból, kajszibarackból, illették-e a helyzetet kimért káromkodással. A regula mindenesetre – mely szerint tilos káromkodniuk, sőt, tilos a vevőcsalogató árukikiáltás és a hangoskodás is – az úgynevezett nyitott piacokra nem vonatkozott. E szabályokkal csak a kissé káosz-rendszerű, nyitott piaci állapotok normalizálására, az 1890-es évek végén épített vásárcsarnokok árusait „sújtották”.

Az árucsere ezen, ma már műemlékként nyilvántartott épületei azonban még sehol sem voltak, amikor nyitott elődeik fénykorukat élték. A középkorban – amikor a piactartás engedélyezése királyi felségjognak minősült –, Budán például szombaton, majd pénteken nyüzsögtek a heti-piacok szereplői. Később a Nagyboldogasszony, a mai Mátyás templom előtti téren szerdán, Óbudán csütörtökön, Pesten pedig kedden versenyeztek az árusok vevőik kegyeiért. A török idők alatt esetlegessé és bizonytalanná váló piaci paletta a mecsetemelők kiűzetése után visszanyerte állandóságát: 1688-tól Budán a Vízivárosban, a mai Szilágyi Dezső tér helyén állt a vásár kedden és szombaton. Később a hétfői napot jelölték ki a Tabánban, keddet a Vízivárosban, szombatot pedig a várban.

A várban külön utcával bírtak a halasok – erre utal a Halász, a Jégverem, a Ponty utca neve, mi több, a Halászbástyáé is –, a vadárusok, a zsemlyesütők és a mészárosok; a marhák a közeli Vérmezőn, a bornyú a Magyar Jakobinusok terén, a bárány pedig a Tabánban cserélt gazdát.

A Széna téren – ahol korábban a Várhegyre igyekvő termelők, kereskedők megpihentek, hogy szekereik elé fogott lovaiknak beszerezzék a meredek hegymenetre elegendő szénát – később piac alakult, mégpedig a Fény utcai elődje. A csálé fabódékkal tűzdelt elárusítóhelyet 1931-33 között átépítették, majd a metróépítés száműzte „lakóit” a mai helyszínre. Az utód a szovjet kolhozpiacok mintájára épült 1953-ban, amikor a szomszédos, egykori Széll Kálmán tér már két éve Moszkva tér néven szerepelt a várostérképeken. (A miniszterelnök gyakran kísérte a jégpályaként működő térre unokáját, nevét 1929-ben kapta meg a tér, amelyet az utcanyelv kaleffá változtatott.)

Mint a kép előterében látható kendős, sokszoknyás asszonyok is tanúsítják, a nyitott piacokon az állandó árusok mellett megannyi vidéki őstermelő árusította portékáját. (A korábbi Vásárigazgatóság helyett ekkoriban már a kerületi tanácsok irányítása alatt álltak, központi felügyeletükért a Csarnok és Piac Igazgatóság felelt.) Az ötvenes években a fővárosban működő 63 vásárcsarnok és piac közül forgalma és népszerűsége alapján előkelő helyet foglalt el a Fény utcai – a Bosnyák téri, a Csepeli, az Élmunkás téri, a Garay téri, a kispesti és az újpesti mellett.

A Mikó László felvételén látható Tefu teherautó egyike volt annak a korabeli napilapok tanúsága szerint 1500 lovas- és tehergépkocsinak, amelyen a 22 ezer termelő szállította fel a budapesti piacokra 1965 júliusában a zöldséget, gyümölcsöt, baromfit. (A korlátra applikált reklámon látható Szivárvány Áruház egyidős a piaccal, a felvétel idején ünnepelte fennállásának 12. évfordulóját.)  

A galériás piac árusai kerítészöld asztalaik mögött, és a képen látható körülmények között még 32 éven át fogadták a budai lakosokat, míg 1997 április 19-én végleg be nem zárt a leromlott állapotú, kényelmetlenné váló és közegészségügyi szempontból is kifogásolható piac. Majd egy magát azóta is többek között ezzel reklámozó kft. 14 nap alatt elbontotta azt. Az árusok átmenetileg, az új piac megépültéig az alig kétszáz méterre lévő Ganz Villamossági Művek udvarán verték fel sátraikat.

A Cságoly Ferenc, Hőnich Richárd, Bozó András tervezte – 1998-ban Budapest Építészeti Nívódíjával, 1999-ben Pro Architectura díjjal jutalmazott – piac 1998-ban nyitott ki újra.   Az egykori szedett-vedett, utólagosan toldozgatott helyszínen felépült a Mammut Bevásárlóközponthoz csatlakozó, ötszintes építmény. De mint a tervezők mondják, a korszerű intézmény megépítésekor egyik legfontosabb szempontjuk az volt, hogy megőrizzék az eredeti hangulatot: a galériás rendszert, a nyitottságot, az átláthatóságot. (A régi miliőt idézik az egymással szemben futó galériák, az összekötő hidak, az egyszerű acélkorlátok, és az eredeti helyükön árusító virágosok.) A tervezők elképzelése nem csak a vásárlók tetszését nyerte el, de a társasházi formában működő, kétszintes piacra jó szívvel költöztek vissza eredeti lakói is. Az új Fény utcai piacon a kuriózumnak számító mangalica bolt mellett például már a modern vásárlói igényeket kiszolgáló táplálékallergia üzlet is várja a vásárlókat. Akinek pedig nincsenek problémái, legjobban teszi, ha a tavaly ötven éve a piac tőszomszédságában található Auguszt cukrászdában piheni ki a piacozás fáradalmait.        

Szablyár Eszter

Eredeti cikk a Népszabadság webhelyén