Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 55. évfordulóján, egy 560 felvételből álló fotóriport közlésével a forradalomra szeretnénk emlékezni. A fényképek szerzője Nagy Gyula. Ha valaki nem is olvassa végig ezt az írást, a nevet tessék megjegyezni! Ilyen heroikus alapossággal ugyanis kevesen dokumentálták a forradalom budapesti eseményeit, helyszíneit, szereplőit. (Szepessy Ákos, Tamási Miklós/Fortepan.hu)

Nagy Gyula 1956-ban (és utána egészen 1989-ig) a MÁV Tervezőintézetnél dolgozott, kezdetben mint statikus segédtervező, később mint műszaki fényképész és fotólabor vezető. De ami talán ennél fontosabb: szenvedélyes amatőr fotós volt, akit – barátai jellemzésével – ritkán lehetett csak egy fényképezőgéppel látni. Legtöbbször ugyanis kettővel járt, ahogy a forradalom napjaiban is tette, egy hivatali és egy saját géppel fotózott.

A Fortepant lassan három éve szerkesztve, sokezer fénykép megfordul az asztalunkon, mégis időnként földbe gyökerezett lábbal állunk és nem értjük, amit látunk. Ez történt akkor is, amikor Nagy Gyula családjától megkaptuk azt a negyven tekercs kisfilmet (több mint 1000 felvétel!), amiket szerzőnk ‘56 őszén készített és amik nem csak az 1957 júniusi házkutatást élték túl, de a végtelennek tűnő Kádár-korszakot is. Itt tehát nem a jellegzetesnek mondható amatőr tudósítóval van dolgunk, aki néhány képen megörökítette az utcai harcok nyomait, hanem egy tudatosan dokumentáló, helyenként fotóriporteri tehetséggel tudósító, megszállott fotóssal.

Nagy Gyula október 24-e reggelétől december elejéig sokszáz órát töltött az utcákon és – érdemes lenne kiszámolni – legalább száz kilométert gyalogolt. (Olyan periférikus helyekre is eljutott kamerájával, mint az Osztyapenko szobor, vagy a Farkasréti temető.) De a hosszú napok – akkori feleségének elmondása szerint – nem az utcán értek véget. Az elkészült filmeket még aznap a fürdőszobában elő is hívta, így teremtve meg a felvételek biztonságát.

Ennek az alaposságnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy minőségileg is páratlan dokumentációval van dolgunk. Nagy Gyula éles, szépen fotografált képein megelevenednek előttünk a résztvevők, tüntetők és fegyveresek, suhancok és joviális polgárok, kenyérért sorban álló vagy hőseiket gyászoló asszonyok, munkás, paraszt, értelmiségi – mondhatnánk, ha mondana még ilyesmit valaki.

A családi hagyatékban nem csak a negatívok maradtak fenn, de egy különleges Megbízólevél is. Eszerint 1956 november másodikán Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka megbízza Nagy Gyula (bajtársat), hogy készítsen felvételeket a Nemzetőrség munkájáról. Hogy kinek volt fontosabb e papiros, Nagy Gyulának, akinek ez a szabad mozgást biztosította, vagy Király Bélának, aki az élet normalizálódását szerette volna dokumentáltatni hősünkkel, ma már nehezen dönthető el. Ami biztos: két nappal később, a szovjet támadás megindulása után az egész gondolat értelmét vesztette. Az 56-os történet legtöbb szereplője pincékben, nagykövetségeken, fogságban, vagy tüzelőállásban találta magát. Nagy Gyula történetesen belvárosi házuk légópincéjében. Meg fognak lepődni: ott is fotózott! Ahogy dokumentálta a forradalom utolsó nyilvános demonstrációját, a december 4-i Nőtüntetést is a Hősök terén, majd másnap a Kálvin téren fekete zászlókkal gyülekezőket, ezeket már rejtve, kabát alól, lépcsőházi ablakokból. (Apró megjegyzés: ez a ma ismert egyetlen fotósorozat a két tüntetésről)!

A mi XX századunkról az is tudható, hogy a képek élete sokszor nem a családi albumokban ér véget. Nagy Gyula képei még albumokba sem kerültek, hisz mire lenagyíthatta volna a fotókat, ez már életveszélyes vállalkozásnak számított. A forradalom ügye melletti elkötelezettsége azonban újabb akcióba sodorta szerzőnket. Egy barátján keresztül kapcsolatba került Teuchert József filmgyári gyártásvezetővel, akinek november-decemberben papírkép- és negatív másolatokat készített. Mindketten hittek abban, hogy a dokumentációkat meg kell ismertetni, Nagy Imre szavaival élve: “Magyarország népével és a világ közvéleményével”.

Nagy Gyulát 1957 június elsején (a Teuchert ügy nyomozásához kapcsolódóan) munkahelyén letartóztatták. Lakásán házkutatást tartottak, ahonnan többszáz tételben foglaltak le fényképeket, filmeket, negatívokat, kamerákat és laborfelszereléseket. A családtagok elmondása szerint a csodával határos, hogy épp a saját negatívjait nem találták meg. Így a kihallgatáson bevált Nagy Gyula stratégiája, miszerint valóban készített Teuchertnak nagyításokat, mint laboráns, de ő maga október 24-e és november első hete között otthon tartózkodott. A kihallgatóknak ennyi elég volt, ők elsősorban a Filmgyári történéseket akarták föltárni, így Nagy Gyulát pár nappal később elengedték. A negatívok ezalatt már egy megbízható szomszéd lakásában rejtőztek. Aztán rejtőztek újra otthon, majd rejtőztek a költözések során és rejtőztek végig a Kádár-korszakban, anélkül, hogy valaha is papírmásolatok készültek volna róluk. A több mint 1000 felvétel történetében az utolsó fordulat 1989 végén következett be, amikor Nagy Gyula úgy érezte, itt az ideje közgyűjteményben elhelyezni a képeket. Saját fürdőszobai laborjában csaknem minden képről papírnagyítást készített, melyek a Kiscelli Múzeum gyűjteményébe kerültek. Az átadás után pár héttel, Nagy Gyula 67 évesen meghalt.

És most itt állnak a képek Önök előtt, az eredeti teljes negatív anyag digitalizált változatában. Emlékezésül Nagy Imrére és társaira, és minden áldozatra, akik ebben a forgatagban vesztek el, a Károlyi kert és a Bakáts-tér halottaira, az összeégett és mésszel leöntött szovjet harckocsizókra, a Köztársaság-tér őrületében elpusztultakra, és a Corvin mozi padlója alá temetettekre.

A Fortepanhoz került fotók szerzőiről általában keveset tudunk, így a hozzátartozóknak ritkán lehet köszönetet mondani. Nagy Gyula hagyatékának esetében azonban van kinek és van miért. Szeretnénk megköszönni a családnak, hogy nem csak a felvételeket juttatták el hozzánk, de a fotók keletkezéstörténetét is minden formában segítettek föltárni, hogy ne csak a képek álljanak Önök előtt, de a szerzőt, Nagy Gyulát is megidézhessük a Fortepan oldalán.

Köszönettel tartozunk még Pálinkás Zsoltnak, aki önzetlen munkával digitalizálta a felvételeket, Révész Béla történésznek, aki a vonatkozó iratok felkutatásában segített, Varga János történésznek, aki sokat segített a képek csoportosításában és Demeter Zsuzsanna, Jalsovszky Katalin muzeológusoknak, akik egy 2006-os tanulmányban megpróbálták feltárni Nagy Gyula múzeumi és levéltári hagyatékát.