Október 23.
kapcsán a sajtóban mindig olvashatunk arról, hogy a mai diákok nagyon
keveset tudnak 1956-ról – beszélgetett a Hírextra újságírója Miklósi
Lászlóval, az Egylet elnökével.

Október 23. kapcsán a sajtóban mindig olvashatunk
arról, hogy a mai diákok nagyon keveset tudnak 1956-ról. De vajon ki
ezért a felelős, és mit lehet tenni azért, hogy ez megváltozzon? –
Írásomban ennek próbálok utánajárni Miklósi László segítségével, aki a
Történelemtanárok Egyletének az elnöke.

Az 1956-os események tanításának, és megértésének
nehézségeiről különböző vélemények alakultak ki a közbeszédben. Az egyik
általános nézet, hogy nincs meg az a kellő idő melynek el kell telnie
egy esemény és annak megfigyelése, történelmi narratívájának felépítése
között, és ez okozza, hogy sokszor a tanárok sem tudják eldönteni,
hogyan is tanítsák a történelem ezen eseményét. A másik nézet, hogy a
társadalomnak nem alakult ki egy közösen átélt és átörökíthető
tapasztalata 1956-ról, sokan úgy gondolják, hogy 56-ban csak a
fővárosban volt forradalom. A harmadik nehézséget pedig az okozza 56’
tanításában az általános vélekedések szerint, hogy az aktuálpolitika
teljesen rányomja bélyegét a forradalom megítélésére, értelmezésére. –
Mindezen nehézségekről beszélgettünk Miklósi
Lászlóval.

Mi a véleménye 1956
tanításáról? Valóban keveset tudnak a diákok a forradalomról? Egyáltalán
érdekli őket?

A kép sokszínű, és
nincs egyetlen válasz. Az egyes iskolák között ugyanis nagyok a
különbségek. Sajnos még mindig vannak olyan általános iskolák, ahol el
sem jutnak az 56’-os forradalom tanításáig. Középiskolában ez már nem
fordulhat elő, ugyanis érettségi tétel a forradalom. Ugyanakkor sok függ
a tanártól, nem mindegy ugyanis, hogy a diákoknak közük van-e a
témához, vagy csak szárazon „leadják” nekik a tankönyv anyagát.
Meggyőződésem, hogy tanítványainkat érdekli 1956 története. Ezt jelzi az
is, hogy a közelmúltban egy ilyen témájú vetélkedőre, országszerte
közel négyszáz csapat (több ezer diák) jelentkezett.

Mik okozzák a nehézségeket 56’ tanításában? Mennyivel
nehezebb tanítani 1956-ot, mint mondjuk 1848-at?

Először is 1956 olyan, mint egy tarka csokor. A
résztvevők sokszínűek, törekvéseik legföljebb rövidtávon azonosak, amúgy
igen különbözőek. Meghatározó, hogy a Kádár-rendszer tabunak tekintette
e kérdést. Igyekezett elfelejtetni, ami történt, elfojtani a nemzeti
emlékezetet. A tanításban is hamis képet alakítottak ki, a források
egyoldalúak, esetenként torzítottak, s mai szemmel igen csekély számúak
voltak. (Ma éppen ellenkező a tanár gondja: a bőséges forrásanyagból
kell kiválasztania az adott osztálynak leginkább megfelelőeket.) Az a
téves hit alakult ki, hogy 56’csak a főváros forradalma volt. Valójában
persze (mint 1848-49-cel kapcsolatban is) mindenütt találhatók a
forradalomhoz köthető mikrotörténetek. Az 1848-49-es forradalmat
annyiból persze könnyebb tanítani, hogy régen letisztult az értelmezése,
s annak kialakult pedagógiai gyakorlata is van; 1956 kapcsán is el kell
telnie egy időnek, mire a társadalom túljut bizonyos alapkérdéseken. (A
történettudomány már jóval előbbre jár e téren.) Ugyanakkor (az
1848-49. évi szabadságharccal ellentétben) 1956 esetében meg lehet
kérdezni a szülőket, nagyszülőket hogyan élték meg az eseményeket.
Beszélgethetünk az egykori résztvevőkkel, szemtanúkkal is. Ezáltal
tehető élővé és élményszerűvé a történelem.

Ön hogy tanítja 1956-ot? Mit kell tennie a tanároknak
ahhoz, hogy a diákok átlássák, megértsék az 56’-os
eseményeket?

Amint már említettem
nagyon fontos, hogy megfoghatóvá tegyük a történelmet a diákok számára.
Ezért én rendszerint arra kérem tanítványaimat, hogy hozzanak otthonról,
környezetükből történeteket. A különböző családi emlékek – az utcai
harcoktól a pincében átélt szorongásig – megvilágítják számukra 1956
összetettségét. Így lesz közük a történelemhez. Egyszersmind ez a
megközelítés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a tanulás élményszerű legyen.
Nagyon fontos a forráselemzés is. Meg kell tanítani a diákokat arra,
hogy a különböző forrásokat kritikusan tudják szemlélni. Mint a
történelem bármely időpontjában, rendkívül fontos egyes források
ütköztetése. Ennek tanítványaink életére különösen fontos hatása lesz:
azok, akiket megtanítottak a források kritikájára, könnyebben
megérthetik az őket körülvevő világot, képesek kritikusan szemlélni a
televíziót, a híreket, a politikát is.

Mennyire felkészültek az ilyen típusú tanításra a mai
pedagógusok?

A tanárképzés és
-továbbképzés terén még sok feladat van. Többnyire a hagyományos
felkészültség jellemzi a tanárokat. Az, amely által tudásátadóvá
válhatnak. Ma azonban egy másfajta szerep szükséges az eredményes
munkavégzéshez: a tanárnak tudásátadóból tanulásszervezővé kell
válnia.

Mennyire befolyásolja a napi
politika, illetve a tanárok politikai hovatartozása 1956
tanítását?

A napi politikával az a
legnagyobb probléma, hogy esetenként aktuális pártpolitikai célokra
akarják kisajátítani a forradalmat. Gyakran találkozunk azzal is, hogy a
jelenlegi helyzetet vetítik vissza 1956-ra. Ezek diákjaink és a
közvélemény előtt is erősen ”koptathatják” a forradalom jelentőségét,
fontosságát. A tanítással kapcsolatban az még elfogadható, ha bizonyos
esetekben a tanár személyes meggyőződése, értékrendje alapján nagyobb
hangsúlyt fektet egy-egy szempontra, eseményre, megközelítésre. Így
például Nagy Imrével és híveivel, illetve az utcai harcokkal foglalkozik
valamivel részletezőbben. Alapvető szakmai követelmény – mint bármely
más esetben is –, hogy a bemutatott kép hiteles legyen. Az
értelemszerűen elfogadhatatlan lenne, ha a tanár a jelent akarná
visszavetítené a múltra, vagy ha saját véleményét erőszakolná rá a
diákokra.

Hogyan változhat a
közeljövőben az 56’-ról való tudás a diákok körében?

Amennyiben a napi politika nem koptatja el az ünnepet, a
tanárok pedig a pedagógus-szakmai elvárásoknak megfelelően fogják
tanítani ezt az eseményt, akkor juthatunk el oda, hogy valóban minden
diák ismerje az 1956-os forradalom történetét. Ez elengedhetetlen ahhoz,
hogy a magyarországi közgondolkodásban is fontosságának megfelelő,
méltó helyére kerülhessen a magyar történelem e világszerte elismert
eseménye.