1989-ben a Szabad Európa Rádióban is tudósítottak a Történelemtanárok Egyletének megalakulásáról
2024. október 4. péntek, 13:20
Egy kézen meg tudjuk számolni, hány olyan civil-szakmai szervezet működik még Magyarországon, amely a rendszerváltás napjaiban alakult és még a mai napig tevékenykedik. Ezek egyike a Történelemtanárok Egylete (TTE), amelynek alapító csapata még az 1989-es Nagy Imre temetés előtt jelentette be, hogy létrehozza a szakmájuk iránt elkötelezett történelemszakos pedagógusok szervezetét, igy a ma közel 400 tagot számláló egyesület idén lett 35 éves.
A Kádár-rendszernek adott kisebb fricskának is felfogható a dátum, amikor a Magyar Köztársaság első, egyesülésről szóló törvényének kihirdetését követően szinte elsőként, de az állami ceremóniaként utoljára ünnepelt “felszabadulás napján” egy maroknyi történelemtanár a volt Deák Téri Általános Iskola könyvtárában elhatározta az egyesület megalakítását, amiről aztán pár nappal később az akkori Szabad Európa Rádióban Kasza László készített tudósítást – emlékezik vissza az izgalmas kezdetekre Miklósi László, aki azóta is egyesület elnöke.
Az egyesület a kezdetek óta az autonómia szilárd alapján működik. Minden nehézség ellenére hajózni kell – mondja az elnök, aki kiemeli, hogy a 2010-es évekig pártállásra való tekintet nélkül támogatták az egyesület egyes projektjeit. Volt olyan programjuk, amelyet mindkét oldal pártalapítványa támogatott, valamint a minden évben megrendezett konferenciáit az eddigi fővárosi főpolgármesterek. “És volt idő, mégpedig a 2013-as országos konferenciánkon, amikor egy asztalhoz ült vitázni három, más-más felfogást képviselő történész, Földes György, a korábbi Politikatörténeti Intézet igazgatója, Gyurgyák János, a Századvég volt igazgatója és a Schmidt Mária, a 20.és 21. század Intézet, valamint a Terror Háza főigazgatója – sorolja.
Határozott fellépés után szakmai eredmény született
Autonóm szakmai alapállásunkból következik, hogy bármely kormány oktatáspolitikai törekvéseit, intézkedéseit bíráljuk. Így mivel szakmailag aggályosnak tartottuk, – az általunk egyébként támogatott – Nemzeti Alaptanterv bevezetésének módját is bíráltuk 1995-ben. Egyes esetekben, a határozott fellépésnek szakmai eredménye is lett. Így akkor, amikor már többnyire csak a kormány által kiadott tankönyvek, oktatási segédletek használata volt engedélyezett az iskolában, az egylet – több más civil szervezet támogatásával – 2017-ben és 2018-ban tömeges aláírásgyűjtéssel elérte, hogy az érettségi vizsgákon érvényesüljön a szabad atlaszválasztás joga – sorolta az elnök. Fontos, hogy az új generációs állami tankönyvek megjelenésekor tagjaink elemezték a már kiadott 9.,10., 11. osztályos történelemkönyveket, a fellelt hibákat pedig nyilvánosságra hoztuk, ezzel elindítva egy “kritikai” hullámot. Ennek során egyre több “civil” is vette a fáradtságot, hogy átvizsgálja gyerekeik tankönyvét, és nyilvánosságra kerültek – sőt a médiában is megjelentek- a kifogásolható passzusok, megfogalmazások. Közüggyé tettük a tankönyveket, elindult erről a párbeszéd.”- emelte ki.
Konferenciával ünnepelnek
A 35. születésnapot – az előző évekhez hasonlóan – konferenciával ünnepeli az egylet október 5-én. A tanácskozás címe „Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre”, témája pedig hogy a mesterséges intelligencia milyen hatást gyakorol az oktatásra, különösen a történelemtanításra illetve hogy az új kommunikációs terek – amely mára a politikaformálásnak is fontos eszközei lettek – milyen befolyással vannak a történelemtanításra – hivja fel az figyelmet az egylet országos rendezvényére az elnök, aki elárulja azt is, szinte “elsőszülöttjeként” tekint a TTE-re, annál is inkább mert az első gyermeke a megalakulás után, évekkel később született meg.
Mivel az egylet 35 éves tevékenysége ellenére sem rendelkezik a működéséhez szükséges forrásokkal, munkájuk biztosításához, a rendezvénnyel párhuzamosan ezekben a hetekben adománygyűjtést szerveznek.