Az orosz
köztudatban a történelmi emlékezetkiesés hajlama mutatkozik, ami
fenntartja a „tisztázatlanságot” a kelet-közép-európai országoknak
Oroszországhoz mint a Szovjetunió örököséhez fűződő
kapcsolataiban.
(Forrás: Múlt-kor)

Az orosz köztudatban a történelmi emlékezetkiesés
hajlama mutatkozik, ami fenntartja a „tisztázatlanságot” a
kelet-közép-európai országoknak Oroszországhoz mint a Szovjetunió
örököséhez fűződő kapcsolataiban – vélték a szentpétervári Szmolnij
egyetemen „Budapest 1956, előtte és utána: a kommunizmus első válságának
története és emlékezete” címmel, csütörtökön kezdődött nemzetközi
konferencia szervezői.

„Ha nem
tudunk kritikusan gondolkodni a múltról, akkor nem lehet demokratikus
társadalmunk ma” – magyarázta a „történelmi felelősség és emlékezet”
fontosságát a Szabad Művészeti és Tudományegyetem dékánja az MTI-nek
telefonon. „Bár az embertelen szovjet rendszertől elsősorban az orosz
nép szenvedett, szenvedtek a többiek is. Valamennyi elnyomott népben
voltak olyanok, akik hittek a (kommunista) eszmékben, vagy több-kevesebb
cinizmussal karriert csináltak, netán mindenáron hatalomra törtek” –
fejtegette Nyikolaj Koposzov, aki megnyitotta az – orosz előadók mellett
magyar, cseh és kanadai kutatókat is felvonultató – kétnapos
konferenciát.

Miután a kommunista
rendszer egészében kompromittálódott, elvi jelentőségű annak megértése,
hogy ki és mennyire vált passzív vagy aktív részesévé, ki pedig
becsapott áldozatává a szovjet időszak bűneinek, hiszen valamennyi
országban volt mindezekből, ha más-más arányokban is – mutatott rá
Koposzov. „Az 1956-os magyar forradalom elfojtása a szovjet terrorista
rendszer egy nemzetközi aspektusa volt” – vélte a liberális orosz
történész.

Koposzov szorgalmazta a
Szovjetunió történelmének elemzését, s egyben morális értékelését is,
ami Oroszországban nehezebben megy. „Nekünk tanároknak még jobban meg
kell tanulnunk és meg kell tanítanunk a diákokat szabadon és kritikusan
gondolkodni a múltról demokratikus ország polgárainként” – ecsetelte a
dékán a filmvetítésekkel és kiállítással egybekötött, s a magyar
külügyminisztérium és egy amerikai alapítvány által támogatott
konferencia célját.

A konferencia
nyitóelőadásában egyébként Kende Péter szociológus, az 1956-os
forradalom egykori résztvevője kétségbe vonta az uralkodó közvélekedést,
amely szerint a szovjet birodalomnak nem volt más választása, mint a
magyar lázadás brutális elfojtása. Kende szerint a Nyikita Hruscsov
irányította moszkvai vezetőség még a Sztálin utáni felülvizsgálat
keretében elvileg rászánhatta volna magát arra, amit Mihail Gorbacsov,
az utolsó szovjet vezető lehetőségként fontolgatott: olyan államokra
építeni szövetségi rendszerét a nyugati határövezetben, amelyek saját
nemzetük részéről valódi támogatást élveznek, s csak külpolitikailag
tekintik magukat a Szovjetunió lekötelezettjeinek.

Ebben az esetben a Prágai Tavasz is hamarabb
következhetett volna be, s a szovjet engedmények konjunktúrájában a
hidegháború vége és a német egyesítés 25-30 évvel megelőzhette volna
Gorbacsovot. Így a Szovjetunió gazdaságának még lehettek volna
tartalékai, nem a belső összeomlás talaján kellett volna a Nyugattal
egyezkednie, s világhatalomként élhette volna túl a XX. századot –
játszadozott el a gondolattal Kende.