Tisza
István gróf miniszterelnök javaslatára Ferenc József 1904 áprilisában
rendelte el II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát
Törökországból.
(Forrás: Múlt-kor)

Az ünnepélyes eseményre már csak a koalíciós kormány
idején, 1906-ban került sor. Az újratemetés – Kossuthéval ellentétben –
uralkodói leiratra történt, igaz, mindkét esemény idején Wekerle Sándor
állt a kormány élén. 

„A
magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai
nyugosznak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek
ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni
gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan
nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végképp letűnt
korszak történelmi emlékeit képezik” – állt Ferenc József király 1904.
április 18-i uralkodói leiratában, melynek címzettje a magyar kormány
feje, gróf Tisza István volt, s melynek zárása így hangzott: „Ennélfogva
utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével
foglalkozzon és erre vonatkozó javaslatait
elvárom.”
 
Az ötlet persze nem Ferenc József
fejéből pattant ki, a király a magyar vezetők régi kívánságának tett
eleget. Nyilván az sem kerülte el figyelmét, hogy a terv politikai
kockázattal egyáltalán nem, népszerűségnövekedéssel annál inkább járhat.
Rákóczi személye nem volt számára ellenfél, s temetése – ellentétben
Kossuthéval – hivatalos szintre emelkedhetett.

II. Rákóczi Ferenc 1735-ben, nagypénteken halt meg
rodostói emigrációjában. Édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el
Isztambulban, a galatai jezsuita templomban, szíve pedig a Párizshoz
közeli Grosbois-ba került. Nyugvóhelye nem ment feledésbe, de túlzás
lenne azt állítani, hogy zarándokhellyé vált volna. A XIX. században, a
Rákóczi-kultusz kibontakozásával egyre gyakrabban felmerült az
újratemetés igénye. A Rákóczi-szabadságharc 1903. évi bicentenáriumát
már országszerte megünnepelték, mintegy előkészítve a rehabilitációt és a
hamvak hazahozatalát.
 
Az újratemetésre
1906 októberében került sor, amikor Magyarországon már nem a dualizmus
korának meghatározó politikai ereje, a Szabadelvű Párt, hanem az
ellenzéki koalíció volt hatalmon. Az esemény előkészítése azonban már a
hatalomváltás előtt megkezdődött, tehát a Rákóczi-újratemetés nem csupán
a „függetlenségi” koalíció érdeme volt, bár utóbb ez a vélekedés vált
elterjedtté. Ki kell emelni, hogy mind az 1894-es Kossuth-temetés, mind
az 1906-os Rákóczi-újratemetés idején Wekerle Sándor állt a kormány
élén.

A fejedelem hamvaiért október
14-én öttagú bizottság utazott a török székvárosba Thaly Kálmán
vezetésével, aki 1889-ben a sírok azonosításánál is főszerepet játszott.
A koalícióhoz közel álló Thaly előtérbe kerülése nem véletlen: bár neve
ma már inkább csak hamis kurucnótái révén ismert, egykor oroszlánrészt
vállalt a széles körű Rákóczi-kultusz megteremtésében. Október 20-án az
országgyűlés eltörölte a Rákóczit és a szabadságharcot megbélyegző
1715-ös határozatot, továbbá megszavazta az újratemetésről és a
felállítandó síremlék költségeiről rendelkező 1906. évi XX.
törvényt.