Vydareny
Iván ceruzarajzain, akvarelljein és linómetszetein a második
világháború időszakától a hatvanas-hetvenes évekig követhetjük végig a
főváros változásait.
(Forrás: Népszabadság)

Csendes és szomorú városképekkel kezdődik a múltidézés:
a régi Lehel piac hófödte utcáin alig van vevő; a Halászbástyán rakott
szoknyás asszony egymaga árulja babáit, a Lánchíd és az Erzsébet híd
romokban, a templomok állványozva, az ódon budai utcákon elvétve látni
járókelőt. Vydareny Iván a Tabán, a Várkerület, a Lehel tér hajdanvolt
arculatát, Buda és Óbuda változásait örökítette meg, valamint a
budapesti templomok és hidak újjáépítését és a régi házak romjain
születő modern város épülését.

A Balassi Bálint Intézetben (I. kerület, Somlói út 51.)
október 15-ig látogatható tárlat az első, amely Vydareny festészeti
munkásságát önállóan mutatja be. A képek azonban csak töredékei a több
ezer alkotásból álló életműnek, amelyet a művész hátrahagyott.

Nyitra megyében, Verbón született
1887-ben. Tízéves korától foglalkozott a fényképészettel, majd pozsonyi
középiskolásként a képzőművészet más ágai iránt is érdeklődni kezdett.
1907-ben került Pestre, a Műegyetemre. Végzett építészként a Wellisch
Alfréd nevével fémjelzett tervezőirodában kezdett el dolgozni. A
háborúban műszaki alakulatnál szolgált. Ekkor készült fotói mellett kis
vázlatokon, ceruzarajzokon, akvarelleken az érintetlen természet, a
hófödte hegyi tájakat örökítette meg. A fronton készült munkáit a
hadvezetés háborús propagandaként használta.

A festéshez és rajzoláshoz Rauscher Lajos
festőművésztől és Székely Bertalan fiától, Székely Árpádtól, műegyetemi
tanáraitól kapott kedvet. A háború alatt ismerte meg személyesen
Mednyánszky Lászlót. A találkozásra egy helyütt így emlékszik vissza:
„1916-ban az olasz fronton voltam, ekkor történt, hogy egy hadsegéd
érdekes öregembert hozott és a felsőbb parancsnokság utasítására a
gondjaimra bízta. Mednyánszky László, a kiváló magyar festőművész volt: a
barakkomba költöztettem, és több hónapon át a vendégem maradt.”
Vydareny itt ismerte meg Mednyánszky munkamódszerét, művészeti elveit,
jellemét, amelyek életre szóló nyomot hagytak benne.

1919-ben nyílt meg a Nemzeti Szalonban az
Aquarellisták és pasztellfestők kiállítása. Ezen Vydareny Iván is
bemutatkozott. Egy kritikus így írt róla: „sikerült bejutni (ti. a
Nemzeti Szalon kiállítására) néhány merészebb fiatalembernek a sok
sablonos rajztanár közé. Így Vydareny Iván nagyon biztató, friss, sok
dekoratív érzéket eláruló guassokat állított ki…”. A kiállító művészek
közt egyébként olyan nevek szerepeltek, mint Jaschik Álmos, Glatz
Oszkár, Edvi Illés Aladár, Kőrösfői Kriesch Aladár, Undi Mariska. Az
ígéretes kezdetet mégsem követte folytatás, az 1919-es kiállítás után
festményeivel és más képzőművészeti alkotásával Vydareny Iván nem
jelentkezett a nyilvánosság előtt. Most viszont fölfedezhetjük őt, mint
aki nemcsak a huszadik század históriájáról, de ízléstörténetéről is
tudósít.