Először
jött a szovjet megszállás 1979-ben, tíz év múlva pedig a polgárháború,
amely Kabul jó részét romba döntötte. Miközben az afgán hadurak a város
fennhatóságáért viaskodtak, a katonák a nemzeti múzeumot fosztogatták,
tüzet raktak a leltári iratokból. (Forrás: National
Geographic)

Akárcsak azok a
franciák, akik a második világháború alatt nemzeti műkincsek garmadát
menekítették vidékre a náci megszállók elől, a kabuli Afgán Nemzeti
Múzeum igazgatója és néhány megbízható kollégája – mint tahilwidar, a
kulcsok őrizője – biztos helyre rejtette a háború poklába süllyedt
Afganisztán ősi remekeit.

Először
jött a szovjet megszállás 1979-ben, tíz év múlva pedig a polgárháború,
amely Kabul jó részét romba döntötte. Miközben az afgán hadurak a város
fennhatóságáért viaskodtak, a katonák a nemzeti múzeumot fosztogatták,
tüzet raktak a leltári iratokból.

A múzeumépületet
1994-ben bombatalálat is érte – szinte teljesen megsemmisült a tető és a
legfelső emelet. A végső csapás pedig 2001-ben következett, amikor
kalapáccsal hadonászó tálib fanatikusok rohamozták meg a múzeumot, hogy
összezúzzák az általuk bálványnak minősített műalkotásokat. Mire
végeztek, több mint kétezer, ízzé-porrá tört kiállítási tárgy darabjai
borították a padló kövét.

E sötét évek alatt Massoudi
és a múzeumban dolgozó maroknyi munkatársa mélyen hallgatott az elnöki
palota pincéibe rejtett kincsekről. Más múzeumi értékek mellett az afgán
koronaékszereket és a baktriai aranykincset is 1988-ban helyezték
biztonságba, amikor a szovjet megszállás polgárháborúba
torkollott.

Ahogy múlt az idő, a
szakemberek világszerte lemondtak arról, hogy valaha is előkerülnek a
páratlan műremekek – amelyik egyáltalán túlélte a tálibok eszeveszett
pusztítását, vélekedtek, azt rég eladták már az illegális műkincspiacon.
Jó két évvel azután, hogy a szövetséges hadak megdöntötték a tálibok
uralmát, Massoudi úgy gondolta, már ideje megnézni, vajon a kincsek
átvészelték-e a háborút.

A kulcsok őrizőiről, jó
okkal, megannyi legenda kering – kilétük máig ismeretlen, sőt a számuk
is bizonytalan. Annyi viszont bizonyos, hogy a háború végére a legtöbben
eltűntek vagy legalábbis elmenekültek Afganisztánból. Akárhogy is volt,
2003 októberében felnyitották a ládákat, és – csodák csodája – a
baktriai aranylelet összes darabja előkerült! Öt hónappal később, amikor
a kutatók a pince széfjébe rejtett katonaládákat is felnyitották,
elbecsülhetetlen értékű, kétezer éves elefántcsont faragványok és
üvegedények kerültek elő.

A régóta
eltűntnek hitt, Begramban még az 1930-as években előkerült tárgyakat
Massoudi csapata annak idején szintén elzárta a külvilág elől. „Ha mi
nem rejtjük el, Afganisztán kincsei örökre elvesztek volna. Akik tudták
az igazságot, azok mélyen hallgattak” – meséli Massoudi, s közben
gyömbérteát hörpöl spártai egyszerűséggel berendezett irodájában. Az
Afgán Nemzeti Múzeum az unesco segítségével és egyéb nemzetközi
támogatás révén épült újjá, és mára csak úgy pezseg az élettől.
Kiállításszervezők járják a termeket, keresik az eltervezett
installációk legjobb elhelyezési módját, tanárok mesélnek dari nyelven a
fejkendős diáklányoknak a műkincsek hányattatásairól. Az ajtóknál
szürke flanell uniformisba öltözött rendőrök strázsálnak. A látogatók
száma egyre nő, lassacskán eléri az évi hatezer
főt.

A utóbbi években sokat javult a helyzet, de
továbbra is komoly nehézségekkel kell szembenézni. Bűnözők, fosztogatók
és tálib felkelők a kerékkötői Afganisztán kulturális megújhodásának. Ai
Khanumban, ahol Nagy Sándor hajdan várost építtetett az Amu-darja
partján, a régészek fürdőkre, hellén feliratokra és a „Kína kapujában”
megtelepedett görög kultúra egyéb emlékeire bukkantak. Mióta a hadurak
dologtalanul maradt martalócai fosztogatják a lelőhelyeket, sokszor csak
ásító gödrökre találnak a szakemberek. Begramban régen csak az éj leple
alatt ügyködtek, de mára igencsak felbátorodtak, s a tetejébe modernebb
szerszámokkal szerelkeztek fel a fosztogatók.

„Egyik
este éppen a feltárási terület körül őrjáratoztunk, amikor hirtelen
puskalövések dörrentek. Rémülten döbbentem rá, hogy a célpont mi
vagyunk” – idézi fel a történteket Aynadin Sodeqi, a nemrégiben
verbuvált begrami rendőri egység parancsnoka, aki embereivel a
romterületek, feltárások őrzéséért felel. Hordányi műkincsrablóba
botlottak, akik éppen értékesíthető tárgyak után kutattak. Miután
elkergették a haramiákat, Sodeqi és emberei megtalálták a zsákmány
maradékát – huszonnyolc ősrégi pénzérmét, egy lótuszvirágokkal egyik
legfontosabb munkaeszközét, a légkalapácsot – a brutális erejű
szerszámot bizonyára aznap este akarták bevetni. „Jól tudják a rablók,
hogy mit ér a zsákmány. Állig felfegyverkezve érkeznek, úgyhogy akárhány
rendőrt vezénylünk is ki az ásatásokra, mindegyiket elkergetik” –
panaszolja Nadir Rassouli, az Afganisztán területén eddig feltárt több
mint ezerötszáz fontosabb lelőhely felügyeleti szerve, a régészeti
intézet igazgatója.