A nemzeti ünnepeknek kettős természetük van. Egyszerre fűzik az ünneplőket a múlthoz és a jelenhez. A közös történelem kitüntetett eseményeinek rendszeres felidézése erősíti az államhoz, illetve a nemzethez való tartozás érzését. Ezek az ünnepek ugyanakkor a mának szóló üzeneteket is közvetítenek az emberek felé. (Gönczöl Enikő)

„…meglep-e, ha átnyújtom neked az ünnep perceit?” – Nemzeti ünnepek az iskolában (a teljes cikk letöltése pdf-ben)

Részlet a cikkből:

Nemzeti ünnepeink az iskolában

Magyarországon jelenleg három hivatalos nemzeti, illetve állami ünnep van:
•    március 15. – az 1848-as forradalom ünnepe,
•    augusztus 20. – az államalapítás ünnepe,
•    október 23. – az 1956-os forradalom ünnepe.
A nyári szünet miatt azonban ezek közül csak kettő jelenik meg az iskolában. E kitüntetett napok rendszeres, közös megünneplése fontos szerepet játszhat a felnövekvő nemzedékek állampolgári szocializációjában. De vajon mennyire töltik be hatékonyan ezt a funkciót a jelenlegi iskolai ünnepélyek?
A nemzeti ünnep fő funkciója az iskolában is a társadalmi kohézió erősítése – annak megalapozása, hogy a fiatalok a magyarsághoz tartozónak érezzék magukat, s életkoruknak megfelelő módon felelősségeket vállaljanak e nép és az ország sorsa iránt. Ahhoz, hogy ez az érzés valóban megszülessen bennük, alapvető támogatást adhat, ha a társadalomban konszenzus van az ünnep megítélésében. A család, az iskola, a média, a politikai pártok és a különféle szervezetek üzenetei állnak szemben egymással. Ha azonban ez a konszenzus hiányzik, könnyen előfordulhat, hogy az ünnepi megnyilatkozások szándékukkal épp ellentétes hatást váltanak ki: megkérdőjelezik a múltról beszélők hitelességét, és gyanakvást keltenek a jelen intézményei iránt.
Március 15. megítélésében már régóta nincsenek komoly eltérések sem a társadalmi, sem pedig a politikai csoportok között. Október 23. azonban csak a rendszerváltás idején nyerte el mai értelmezését. Talán a történeti események viszonylagos közelsége, talán azok bonyolultsága az oka, de az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó megemlékezések üzenetei még nem tisztultak le teljesen a köztudatban. Az ünnep így gyakran válik aktuálpolitikai csatározások terepévé. Évről évre akadnak olyanok, akik megpróbálják kisajátítani 1956 szimbólumait, és kétségbe vonják más politikai erők jogosultságát arra, hogy részt kérjenek maguknak az ünnep által fémjelzett értékekből.
Az iskolától persze nem várható el, hogy meg tudja akadályozni az ilyen helyzeteket. Fontos azonban, hogy önmaga ne csatlakozzon semmilyen táborhoz. A nemzeti ünnep a társadalom egészének közös kincse. Ezért fontos, hogy az iskolai ünnepségek olyan üzeneteket hangsúlyozzanak, amelyek a politikai, a társadalmi, a kulturális vagy etnikai tagoltság felett egyesíthetik Magyarország polgárait.
A nemzeti ünnep a történelmi emlékezet egyik forrása. Az iskola számára sajátos problémát jelent ezzel kapcsolatban, hogy a megemlékezésre szánt idő rövidsége szükségképpen megkívánja a felidézendő események egyszerűsítését. A múltról az ünnepeken tükröződő kép ezért könnyen válik sematikussá. A sokszor évről évre hasonló módon ismétlődő emlékelemek ezért sokszor túlságosan leegyszerűsített vagy történetileg akár hamisnak is tekinthető üzenetekre redukálják a valaha összetett és ellentmondásos valóságot.
Az idő szűkössége mellett ebbe az irányba tolja a megemlékezések tartalmát az is, hogy ezeken az ünnepségeken rendszerint több korosztály – olykor az iskola összes tanulója – egyszerre vesz részt. Olyan tartalom viszont nagyon kevés van, amely egyaránt képes megragadni a fiatalabb és az idősebb gyerekek figyelmét. Az iskola minden tanulója felé egyszerre közvetített üzenetek így egyesek számára unalmasan egyszerűek, míg mások számára túl bonyolultak lehetnek.
A múltat és a jelent összekötő ünnepeken való részvétel fontos szerepet kaphat a fiatalok nemzeti identitásának kialakulásában. Ennek azonban nélkülözhetetlen feltétele, hogy személyes viszony alakuljon ki bennük az ünnepelt eseményhez kapcsolódóan, s az ünnepen való részvétel ne maradjon számukra külsődleges kötelesség.
Bár vannak üdítő kivételek, ma még jellemzőnek mondható az iskolai ünneplésnek egyfajta – szövegekre épülő – patetikus sablonja. Ezzel a hagyománnyal pedig nehezen fér össze a megidézett eseményeket kísérő félelem, szorongás, kétely, bizonytalanság, dilemma, konfliktus, megalkuvás, esendőség vagy tévedés érzése, de az önfeledt öröm is, amely valóban személyes, átélhető emberi közelségbe hozhatja az adott ünnephez kapcsolódó történetet.
Nem segíti a személyes viszony kialakulását az sem, hogy – leszámítva azt az osztályt, amelyiknek az adott évben éppen feladata az ünnepség megrendezése – a gyerekek nagyobb része „fogyasztásra készen” kapja a programot. Többségük egyszerű szemlélője annak. Sem az előkészítésében, sem a megvalósításában nem vesznek részt aktívan, s nézői státusuk sem önkéntes.
Ugyancsak „sérti” az ünnep közösségi-társadalmi jellegét, hogy az iskola hierarchikus viszonyai többnyire még e kitüntetett pillanatokban sem oldódnak fel. A tanár ebben a helyzetben is „felül” van, a diák pedig „alul”, ami gyakran eredményezi, hogy az ünnepi esemény elsősorban a tanárok ügye marad. Pedig mennyivel hatékonyabb lehetne a célok nézőpontjából, ha az ünnep limitált keretei között az iskola minden polgára – tanárok, diákok, alkalmazottak – közös élményként élhetné át, hogy valamennyien egy felettük megvalósuló nagyobb egység, a magyar állampolgárok közösségnek tagjai.
Sok-sok létező, jó gyakorlat ellenére tapasztalatok sora támasztja alá, hogy ma még számos iskolában fulladnak unalomba az évről évre hasonló módon ismétlődő iskolai ünnepségek. Ott, ahol ez a helyzet, érdemes volna átgondolni: vajon nem lehetne egy másfajta, pedagógiailag sikeresebb dramaturgiát követni az iskolai ünnepségek megtervezésekor.