Jóval több pénzügyi és gazdasági ismeretet kellene tanítani az iskolában, de a pedagógusokat nem készítik fel arra, hogy hitelfelvétellel, megtakarítással vagy bankszámlavezetéssel kapcsolatos tudnivalókat is oktassanak – mondta lapunknak a Történelemtanárok Egylete elnöke. Miklósi László szerint legalább felére, de akár harmadára kellene csökkenteni a történelem-tananyagot, hogy több idő maradjon olyan gyakorlatokra, szituációs játékokra és beszélgetésekre, amelyek a tudatos és felelős létre készítik fel a gyerekeket.

Bank és történelem címmel tartották meg a történelemtanárok országos konferenciáját október elején, ahol ajánlásban fogalmazták meg, hogy a gazdasági élet alapjait, a pénzügyi rendszerek sajátosságait már az iskolás gyerekeknek is ismerniük kell, hiszen a tizenéves korosztály már napi kapcsolatban áll a banki tranzakciókkal. Tapasztalatai szerint mennyire vannak tisztában a gyerekek a pénzügyi szolgáltatások hátterével?

– Szociális háttértől, érdeklődéstől függően nagyon eltérőek a diákok ismeretei, de az biztos, hogy a mostaninál sokkal jobb is lehetne a felkészültségük, ha az iskolában nagyobb hangsúllyal jelenne meg a téma. Nemcsak a diák érdeke, de az országnak is nélkülözhetetlen, hogy a leendő állampolgárok boldog, sikeres emberek legyenek. Ehhez pedig mindenképp szükséges, hogy tisztában legyenek az életüket meghatározó gazdasági eseményekkel. Napjainkban a felelős, tudatos polgári lét alapja, hogy az ember tudja, mi a kölcsön vagy a részvény, és ha bemegy a bankba elintézni valamit, akkor ne a banktisztviselő jóindulatán múljon, hogy az illető veszélybe sodorja-e a családját egy esetleg rosszul megválasztott hitelkonstrukcióval. A praktikus tudnivalókon túl nagyon fontos lenne a gazdaság történeti oldalának oktatása is, hiszen ha valaki például a  tanulmányaiból tudja, hogy a válság a gazdasági rendszer szükségszerű velejárója, ami egy év alatt általában nem ér véget, az máris jobban tud tervezni, és nem fog a kérdéses időszakban felelőtlen kiadásokba bocsátkozni.

– Lehet, hogy a polgári lét alapja lenne, de az átlagember tudása akkor is nagyon hiányos ezen a téren, egy szerződés megkötésekor például a többség általában a banki alkalmazott irányítására hagyatkozva írja alá az orra elé tolt papírhalmazt, miközben talán nem is érti igazán, hogy pontosan milyen terheket vesz a nyakába. A tapasztalatok ráadásul azt mutatják, hogy a pénzintézetek ezt a tudatlanságot némileg kihasználva, előszeretettel rejtenek el fontos információkat a lábjegyzetekben.

– Nem gondolnám, hogy a bankok kihasználnák az embereket, hiszen az az érdekük, hogy az ügyfelek értsék a feltételeket, ezzel együtt bizony előfordul, hogy a nem kellően tájékozott delikvens pórul jár. Az más kérdés, hogy azért nem kapott kellő információt a banktól, mert a tisztviselő nem volt felkészülve, vagy csak nem volt kedve kifejteni a részleteket, esetleg tudatosan hallgatott el valamit. Nekünk tanárként az a felelősségünk, segítsük elő, hogy a gazdasági nevelés már az iskolapadban elkezdődjön.

– Milyen formában képzeli ezt? A történelemtanár mutassa be a bankok történetét és működését, a matematikatanár meg tanítson gazdasági számításokat?

– A gyerekek nagyon szeretik a szituációs gyakorlatokat. Ha az órán a pedagógus nemcsak elmagyarázza, hogyan zajlik a hitelfelvétel, hanem például azt mondja, mindenki vegye elő a telefonját,  és a gyerekek keressék meg az interneten, hogy a környéken melyik bankban kaphatnának kölcsönt, akkor biztos felcsillan a szemük, és lázasan elkezdenek böngészni, sőt versengeni abban, ki talált jobb feltételeket. Az ilyesmit a diákok nem is érzik tanulásnak, de a játékon keresztül máris jobban meg fogják érteni, miért kell elolvasni a kis betűs bekezdéseket, vagy mit jelent a THM kifejezés. Jó gyakorlat lehet az is, hogy a tanulók szervezzék meg – akár csak feltételesen – az osztályterem kifestését. Járjanak utána, hogy milyen üzletek vannak a városban, és honnan érdemes beszerezni az alapanyagot, vagy melyik cég dolgozik a legolcsóbban!

– Ha nincs szabad órakeret, akkor az ilyen játékokat mégis melyik tantárgyba építsék be a pedagógusok?

– A történelemtanárok dolga vitathatatlan, de szerintem minden tantárgyhoz lehet találni ahhoz  kapcsolódó megközelítést, gyakorlatot. Sőt, nem is kell feltétlenül órai keretek közé szorítani a gazdasági nevelést. Jó ötlet például az is, hogy egy iskolai rendezvényre a diákok szervezzék meg a büfét. A játék nem arról szól, hogy a bevételekből meggazdagodjanak, hanem hogy szervezkedjenek, készítsenek terveket, szerezzék be az árut. Fontos, hogy a saját bőrükön érezzék a döntéseik következményeit, azt, hogy nem mindegy, hol veszik meg a zsemlét, mert a szárazat nem fogják megvenni tőlük, ha meg drágán szerzik be, akkor ráfizetnek. Az iskola a legjobb terep arra, hogy büntetlenül megtanuljanak olyasmit, amiért felnőttként esetleg már drágán meg kellene fizetni

– Ezzel nyilván a középiskolásoknál lehet próbálkozni, de mi legyen a kisebbekkel? Általános iskolában milyen módszereket alkalmazhatnak a tanárok?

– Szerintem akár az óvodásokkal is lehet pénzügyekről beszélni, ha a megfelelő szinten magyarázunk nekik, és olyan hangnemet ütünk meg, amely felkelti az érdeklődésüket. Másodikos-harmadikos gyerekekkel pedig már vígan szót lehet ejteni a gazdálkodásról, miközben a család napirendjéről vagy a nyári élményekről beszélgetünk velük.

– Ha ilyen egyszerű az egész, ráadásul nagy szükség is van rá, akkor miért nem terjedtek el a módszerek? Miért nincs máig pénzügyekről szóló óra?

– Sajnos fő ellenségünk az idő. A legtöbb tanár általában örül, ha rohamtempóban haladva be tudja fejezni az év végére a tananyagot, nemhogy még szituációs játékokra is maradjon idő. A Történelemtanárok Egylete évek óta szorgalmazza, s már az új Nemzeti alaptanterv vitaanyagának
véleményezésekor is javasolta az oktatási kormányzatnak, hogy ne zsúfoljunk bele túl sok ismeretet a tananyagba, mert akkor nem marad idő az izgalmas vitákra, az együtt gondolkodásra. Az elfogadott jogszabály azonban nem ezt a szemléletet tükrözi.

– Mennyivel kellene ön szerint csökkenteni a tananyagot – például történelemből –, hogy elegendő teret kaphassanak a gyakorlati tudnivalók?

– Véleményem szerint minimum a felére kellene, de megkockáztatom, akár a harmadára is lehetne csökkenteni.

– Tételezzük fel, hogy lenne idő az órákon a gazdasági jelenségek taglalására. Vajon a pedagógusok élni is tudnának a lehetőséggel? Hogy adjon hasznos pénzügyi tanácsot egy középiskolásnak az a tanár, aki maga is alig nyögi a devizahitelét?

– Jogos a kérdés, az időhiány mellett a felkészületlenség is nagyon komoly problémát jelent. Lássuk be, a tanár kollégák közül is sokaknak van komoly hitelproblémájuk, sőt olyanok is vannak, akiknek a feje fölül a bank elvitte a lakást. A gazdasági ismeretek oktatásának hiányosságait persze nem lehet a pedagógusok nyakába varrni. Ha változást akarunk e téren, akkor felkészítéssel, tanfolyammal, szakmai anyaggal, mentorálással és minden lehetséges módon segíteni kell a tanárokat. Ebben a pedagógusképzésnek és a továbbképzéseknek egyaránt fontos szerepet kell kapniuk.