Loránd Ferenc korának meghatározó pedagógusa, tudósa volt, de mindenek előtt érzékeny, a gyerekekre mindig figyelő ember.

2005-ben az OKNT elnökeként nyitotta meg konferenciánkat. 1996-ban „Soha többé Auschwitzot!” címmel adott elő a Történelemtanárok Országos Konferenciáján. Ennek újraközlésével emlékezünk rá.

A holokauszt-téma pedagógiai aktualitása. Loránd Ferenc előadása.

Elhangzott a Történelemtanárok (6.) Országos Konferenciáján

Bizonyára sokakban megfogalmazódik a kérdés: miért kell az iskolákban a holokauszttal „foglalkozni”? Ez a feltételezés nem légből kapott. Álljon itt bizonyításul két egyetemi tanár kollégámmal való beszélgetésem rövid felidézése. A két jeles professzor két különböző egyetemen tanít és tölt be vezető pozíciót a neveléstudomány, illetve a szociológia oktatásában. Egyikükkel egy kezemben tartott s a magyarországi holokauszthoz kapcsolódó könyv kapcsán, a másikukkal egy röpke, udvarias érdeklődés apropóján – hogy mi után is kutakodtam a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában – került sor lényegileg azonos tartalmú – és megdöbbenésemre, azonosan fojtott indulatú – véleménynyilvánításra: „Ugyan, mi mondanivaló van erről a témáról még? Hát nem volt elég az 50. évforduló kapcsán lezajlott megemlékezések és megjelent publikációk sora?” S mikor – már-már rám kényszerített mentegetőzéssel – mondtam, hogy pedagógusoknak készülök írni a témáról, mert úgy tapasztalom, nemigen ismerik (különösen a fiatalabbak) sem a történéseket, sem a hozzájuk vezető utakat, válaszuk valahogy így hangzott: „Csak úgy nem, mint a többi történeti eseményét.” A holokauszt hát, jeles kollégáim tudatában, egy történelmi esemény a sok közül. A róla való tudás sem több, sem kevesebb, mint bármely más történelmi eseményről való tudásunk. Ha nincs – sajnálatos, ha van – örvendetes.

Így van-e valóban? Másként kérdezve: van-e a holokausztnak valami egyetemesebb érvényű jelentősége az emberiség, de mindenekelőtt hazánk történetében, ami feljogosít vagy egyenesen kötelez bennünket arra, hogy a felnövekvő ifjúságot kapcsolatba, méghozzá személyes kapcsolatba hozzuk vele, értvén ezen azt, hogy beépíteni segítsük a holokauszt történéseit és tanulságait azoknak a tudásoknak és élményeknek a sorába, amelyeket humanitásuk – tehát a többi emberhez való viszonyuk –, gondolat- és érzelemviláguk alakításában nélkülözhetetlennek tartunk. Tömörebben szólva: van-e a holokausztnak a „Jövő” (a nagybetűs Jövő) emberi berendezkedését formálók – így többek között a pedagógusok – számára mérvadó, alapvető fontosságú üzenete?

Folytatás

Trencsényi László emlékezése

HVG