A brit
Kelet Indiai Társaságról angol kormánytámogatással készült indiai film
britellenesre sikerült, így komoly belpolitikai vihart kavart a ködös
Albionban.
(Forrás: Múlt-kor)

A kormányzat támogatását is maga mögött tudó UK Film
Councilt azért támadják a leghevesebben, mivel a lottóalap kulturális
támogatásokra – elsősorban filmekre – költhető keretéből 150000 fontot
adott egy bollywoodi szuperprodukcióhoz. A történészek szerint bár a
Mangal Pandey – The Rising (The Rising: Ballad of Mangal Pandey) című
alkotás India valaha készült legdrágább filmje, ám nagyon sok történeti
pontatlanságot  és ferdítést tartalmaz.

A filmben – mely az 1857-es indiai eseményekhez vezető
időszakban mutatja be a Brit Kelet-Indiai Társaságot- a főszerepet
Bollywood csillaga, Aamir Khan és az angol színész Toby Stephens
játsszák. A túlnyomórészt angol nyelvű, 6,5 millió dollárból készült
produkciót két hete mutatták be az angol mozikban, és hamar botrányt
keltett az országban, mivel több helyen is azzal vádolja a Társaságot,
hogy az érdekeltségei védelmében civileket öletett meg, és többször is
kigúnyolta a hivatalosan elrendelt rabszolgaellenes
magatartást.

Komoly felháborodást
váltott ki például az a jelenet, melyben egy hivatalnok árajánlatot tesz
egy brit tisztviselőket kiszolgáló bordélyházba zárt rabszolgalánynak.
Egy másik jelenetben az látható, ahogy egy vezető tisztviselő elrendeli
egy falu elpusztítását, és annak védtelen lakóit távoli ópiummezőkre
szállítják munkaerőnek.

A The Indian
Mutiny: 1857 című könyv szerzője, Saul David több helyen pontatlannak
találta a filmet, sőt mi több, azt egyenesen a fantázia termékének
nyilvánította: „Nem akarom védeni a Brit Kelet-Indiai Társaságot, de
soha nem találtam olyan bizonyítékokat, mely alátámasztaná ezeket az
állításokat. Ez ostobaság. Természetesen bizonyos mértékben érthető a
kritika, de ez inkább a britek öncélú becsmérlése.” Hozzátette: „A
Kelet-Indiai Társaság kereskedett ópiummal is, de nem tudok ilyen
mészárlásról, és nem hiszem hogy ilyet valaha is elkövettek”.

A történész különösen kritikusan
értékeli azt, hogy a film központi állítását az az – általa
elmaradottnak mondott állítás – képezi, hogy az 1857-es szipoj-lázadás
azért vette kezdetét, mert a társaság az új típusú töltényeket
marhafaggyúval és disznózsírral kente be, ezután a muzulmán és hindu
szipojoknak fogukkal kellett azt feltépni, ami vallásukban sértette meg a
katonákat. David szerint azonban ez az eset nem igaz, mert az első
panaszok után szinte azonnal visszavonták ezeket a töltényeket, és
senkit nem kértek arra, hogy vallásával ellentétes töltényeket
használjon.