Kezdő
szülőknek a gyerekkönyv-piac kínálta óriási választék első ránézésre
meglehetősen kaotikusnak tűnhet.
(Forrás: origo)

Hogy a szinte végtelen kínálatból végül mi kerül a
legfiatalabb olvasók kezébe – elsősorban rajtunk, felnőtteken múlik
(mondhatnánk, „ez a mi munkánk és nem is kevés”). Gyerekkönyv-piaci
körképünk első állomásán a Naphegy Könyvkiadó, a Pozsonyi Pagony Kiadó
és a Ciceró Könyvstúdió három-három kiadványát mutatjuk
be.

Hazánkban az elmúlt tíz-tizenöt
évben szintén különböző előjelű változások történtek. Megszűnt az addig
piacvezető kiadók monopóliuma, s a sok kisebb-nagyobb új kiadó
megjelenését alapvetően pozitív folyamatként is értékelhetnénk. Tény
azonban, hogy a lehetőségek bővülésével rengeteg silány (gyerek)könyv is
elárasztotta a piacot.

Találhatók
köztük tagadhatatlan piaci sikereket elkönyvelő, nagy nevű, de
irodalmilag vitathatóbb értékű kiadványok, és szinte kézbevehetetlen,
külföldről egy az egyben átvett, nem magyar gyerekekhez szóló, pongyola
fordításban megjelent rémségek is. Természetesen nem ezekkel kívánunk
elsősorban foglalkozni, de meg kell említenünk őket, éppen a
„figyelemfelhívás” miatt: ha (gyerek)könyvet vásárolunk, szánjunk időt a
gondos válogatásra. A befektetett idő sokszorosan fog
megtérülni.

Hogy a kicsiknek
szükségük van a mesékre, már-már közhely. Nem mindegy azonban, milyen
mesékkel találkoznak ebben a minden későbbinél fogékonyabb korban. A
meséknek, gyerekkönyveknek (hogy újabb közhellyel éljünk) jelentős
szerepük van az ember felnőtté válásában, a „milyen emberré”
érésében.

Nem csak abban,
felcseperedvén olvasó válik-e majd belőlük, de ízlésük formálásában,
esztétikai és erkölcsi értékrendjük alakításában, feladat-tudatuk
kialakításában is – és hosszasan folytathatnánk a közös mesélés
szerepének méltatását.

Csak egyet
kiemelve közülük: ezek a történetek – különösen, ha alkalmuk van a maguk
nyelvén a szülővel „megbeszélni”, „kifejteni” is őket – segítenek az
apróságoknak feldolgozni az aznap velük történt eseményeket, az őket
éppen foglalkoztató kérdéseket, lelki problémákat, ismétlődő
szituációkat.

A picik igénylik ugyan
az álladó motívumokat a mesékben, de szinte kikövetelik a saját
életükben átélt szituációkat, a minden alkalommal változó részleteket is
(kicsit előrevetítve: feltűnő ilyen szempontból, hogy a kiadók kínálata
között nagyon sok a sorozat, azonos alapszereplőkkel, újabb és újabb,
változatos kalandokkal). Ezek a „saját mesék” a szülő és gyerek
kapcsolatának is fontos alapkövei és nem egy (később sikeres) mesekönyv
született az eredetileg egyáltalán nem nagyközönségnek szánt esti
mesékből.

A legkisebbeknek az
„olvasás” élménye nem az írott szöveghez kapcsolódik. Ebben a korban nem
azt érzékelik, ha könyvet veszünk a kezünkbe, hogyan követjük a betűk
diktálta kész történet eseményeit – az igazi élmény a közös mesélés, az
együttlét, a szülőkkel tett közös utazás a számukra még állandóan jelen
lévő fantáziavilágban.

Két-hároméves
korig a szakemberek nem is javasolnak nagy mesefelolvasásokat; a
mondókák, versikék mellett kezdetben azt tartják lényegesnek, a
gyerekeknek a velük aznap történt eseményeket meséljük el.
Meseköntösben, természetesen.

Akár
egy állatkölyök bőrébe bújva, akár a saját nevével szereplő
kisfiú/kislány kalandjaiba szőve, felidézve a nap eseményeit, itt-ott
magyarázatot fűzve hozzá, sokat segíthetünk neki az őt ért hatások
feldolgozásában. Ilyenkor, amikor szinte csak „képi látásmódban”
léteznek a gyerekek, leginkább a képekhez köthető történetek kötik le
őket. Egy-egy ízlésesen illusztrált lapozó alapján akár minden este
eljátszhatjuk közösen a „milyen napod volt” történeteinket (ezt sokszor a
felnőttek is megtehetnék maguk között).

Az életkor változásával természetesen az illusztrációk
szerepe is változik, de azok kiválasztásának szerepe ugyanolyan fontos
marad felnőtt korban is, mint ahogy az szempont kell legyen már a
legkisebbek esetében is.
Gyerekkönyveket lapozva a
nyelvhasználat és az illusztráció legfontosabb (közös) feladata a kicsik
számára befogadható, életkoruknak megfelelő „gyermeki nyelven” szólni.
Nem rózsaszín habcsókba öltöztetni mindent, gügyögve és kikerülve a
kényes kérdéseket, kitérő válaszokat adva s így mintegy lebecsülve a
fiatal hallgatóságot; képeiben és szavaiban érthető, megfogható és
átélhető világot kell teremteniük, tisztelve minden könyvbarát
korosztályt.