Az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról nagyon sok írás születetett már, amelyek szinte minden aspektusból megtárgyalták az eseményeket. Hermann Róbert a Hadtörténelmi Közlemények 2007/2. számában megjelent tanulmánya az erények kiemelése mellett a kutatók adósságaira is felhívja a figyelmet. (Forrás: Múlt-kor)

Az 1848-49-es nemzetközi és magyar historiográfia kezdetben az erőteljes hadtörténeti megközelítést viselte magán. Már az eseményekkel egy időben német, francia és angol területeken megjelentek az első feldolgozások, köszönhetően a magyar szabadságharc iránt tanúsított hihetetlen érdeklődésnek. Görgei kapitulációjának komoly hírértéke volt, Komárom védelmét a legutolsó pillanatig nyomon követte a nyugati sajtó. Az 1850-es években is egyértelműen kimutatható a magyarság iránti lelkesedés: Klapka és Görgei emlékiratai négy-négy idegen nyelven láttak napvilágot.

Ugyanakkor az sem tűnik meglepetésnek, hogy az első komolyabb összefoglalókat először a győztesek írták. 1850-ben a nyári hadjárat történetét Wilhelm Ramming ezredes vetette papírra, aki Julius von Haynau táborszernagy vezérkari főnökeként tevékenykedett. Nem sokkal később az 1848-49-es téli és tavaszi hadjáratokat is összefoglalták, írója Johann Nobili altábornagy, megrendelője pedig Alfred zu Windisch-Grätz volt. A munka főként az osztrák győzelmeket domborította ki, a magyar sikerek csak függelékként szerepeltek.

Ludwig Welden táborszernagy emlékirataiban örökítette meg másfél hónapos ténykedésének történetét, de hasonló memoár születtett August von Heydte őrnagy tollából. A műveknek egy komoly előnye volt: egyrészt feldolgozták a saját és a zsákmányolt magyar iratanyagot, másfelől pedig figyelembe vették a fogoly magyar honvédtisztek által készített hadműveleti naplókat. Az oroszok sem kívántak lemaradni az összefoglalók terén, azonban az a sajátos helyzet állt elő, hogy az egykori szövetségesek összevesztek a sikereken való megosztáson.

Az első magyar „történeti” megközelítést maga Kossuth Lajos végezte el, aki Vidinből a nyugati magyar diplomáciai ügynökökhöz intézett körlevelében foglalta össze a szabadságharc végnapjainak történetét. A magyar emigránsok természetesen fontosnak tartották a nyugati és az amerikai közvélemény tájékoztatását, mivel a magyar-kérdés egészen 1852-ig napirenden volt. Annak ellenére, hogy köztük Horváth Mihály és Szalay László személyében hivatásos történészek is voltak, az eseményeket Czetz János vezérőrnagy, az erdélyi hadsereg egykori vezérkari főnöke adta közre. A szerző a hivatalos Közlöny adatait vette át, ezért munkája nem mentes a téves adatoktól. Klapka György szintén 1850-ben jelentette meg emlékiratai első változatát, amely az 1849 április-október közötti periódust állította a középpontba. Az  angolul, németül, olaszul és dánul is megjelent munkába beépítette a birtokában lévő iratok információit.

Klapka fogalmazta meg annak az igényét, hogy szükséges lenne a forradalom és a szabadságharc összefoglaló történetének a megírása. A cél elérése érdekében több embert – Vukovics Sebőt, Horváth Mihályt, Spelletich Bódogot, Teleki Lászlót – mozgósított, de végül Czetzcel közösen írta meg a művet, amelynek időhatárát 1848 május tavasza és 1849 májusa között húzta meg. A Lipcsében kiadott kétkötetes munka (Die Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849) nagy erénye, hogy szakmailag megbízhatóan dolgozta fel a hadieseményeket. Görgei Artúr tábornok klagenfurti internálása alatt kezdett hozzá emlékiratainak rögzítéséhez. Nem volt könnyű helyzetben, mivel Kossuthék ekkor már őt tekintették a hivatalos árulónak. Munkájában állást foglalt a magyar küzdelem és jogossága mellett, bírálta a fegyverletételt követő megtorlást. Adatai miatt a szabadságharc megkerülhetetlen forrásának bizonyult.

Hermann az eltelt 160 év kiváló kutatásainak kiemelése mellett rámutat az adósságokra is: ez különösen jelentős a források kiadása terén. Csak a Hadtörténeti Levéltár 25 ezer dokumentumot őriz, amihez egyéb archívumok iratatait is hozzá kell számolni. A kutatóknak arról nincs is pontos becslésük, hogy az orosz levéltárakban mekkora mennyiség található. A szabadságharc 31 végig szolgáló tábornokának közel fele hagyott hátra emlékiratokat, amelyek közül mindössze ötnek van megbízható kiadása.

A levéltárak raktárai honvédtiszti memoárokat tárolnak, amelyek szintén érdemesek a figyelemre. A társadalomtörténeti vonatkozások sem kerültek súlyuknak megfelelő elemzésre, többek között nem született olyan monográfia, amely feldolgozta volna a nem magyaroknak a szabadságharchoz való viszonyát. Izgalmas terület a magyar katonai emigráció története, mivel ennek a kutatásához turkológus, hispaniológus, illetve amerikanista szakemberekre van szükség.