Több
mint hatvan év után, a hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendezett
rendhagyó történelemórán találkoztak újra a tanóra meghívott vendégei,
akik a második világháború után együtt raboskodtak a Szovjetunióban, egy
kaukázusi táborban. (Forrás: hír6)
A huszadik század második felének magyar történelmét
bemutató közgyűjtemény munkatársai a Hősi Emlékművek Ápolásáért
Alapítvánnyal és a Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Körével közösen
szerveznek internetes történelmi vetélkedőt Hódmezővásárhely második
világháborús emlékeinek megőrzése céljából.
Az első két fordulóban a világháborúhoz és a
hadifogsághoz kapcsolódó tesztkérdésekre kellett választ adnia a
nevezett, közel harminc közép- és általános iskolás diáknak. A harmadik
fordulóban esszé keretében dolgoznak fel egy a „nagy világégéshez”
kapcsolódó személyes történetet. Ehhez nyújtott segítséget az Emlékpont
azáltal, hogy egy rendhagyó történelemórán ismerhettek meg három
veteránt, a háború hadszíntereit és hadifogság
világát.
Mínusz 40 fokban, élelem
nélkül
Muzsik András 1942-ben került
ki az orosz hadszíntérre, ahol tábori tüzérként vett részt a
Doni-harcokban. Az 1943. januári szovjet áttörést követően emberpróbáló
körülmények között, mínusz 40 fokban, legyengülve, élelem nélkül
vonultak vissza. Ausztriában esett amerikai fogságba, ahonnan 1945.
augusztusában sebesülései miatt hazaengedték, de az orosz zónába érve
letartóztatták és meg sem álltak vele a romániai Constancáig. A
Fekete-tengeren átvitték őket hajóval a szovjet
táborokba.
A történet ezen részénél
felcsillant a tanóra másik előadójának, vitéz Török Pál Miklós tüzér
alezredes szeme, hiszen kiderült, ugyanabban a lágerben raboskodtak.
Több mint hat évtized után egymás nyakába borultak az egykori rab- és
sortársak.
Török Pál Miklós maga az
élő történelem, példákkal, idézetekkel, tanulságokkal színesítette
előadását. Utolsó honvédként hagyta el Hódmezővásárhelyt 1944. október
8-án, még egy utolsó gépfegyversorozatot lőve a Vörös Hadseregre.
Háromszor sebesült meg: lábában orosz tüzérségi lövedék darabja,
szemében szerb gránátszilánk van, Drezda bombázásakor pedig légnyomást
kapott. Elmondta, hogy bajtársi összetartozás és a hit segítette abban,
hogy túlélje a szovjet haláltáborokban eltöltött négy évet. „Oroszország
a lehetetlen történetek hazája” – jelentette ki. Volt, hogy egy hónapig
egyáltalán nem kaptak ételt, de a kolhoz fagyos földjén minden nap
találtak be nem takarított burgonyát, amiből krumplipürét készíthettek.
Így jobban éltek, mint az őreik és az a parancsnok, aki éhhalálra ítélte
őket.
Az amerikai táborban jobb
dolguk volt
Juhász Imre a „fiatalabb
generációt” képviselete, elmondta, hogy leventeként sorozták be ’44
őszén, de Komáromnál megszökött. A hadifogsággal szerencséje volt, mert
az amerikaiak által ellenőrzött táborban bőven kaptak enni, és
elviselhetőek voltak a körülmények. Élete további részében viszont
megszenvedte a magyar politikai rendőrség, az ÁVH „vendégszeretetét”. A
Fehér Gárda ellenállási mozgalomban történt részvétele miatt 1950-ben
letartóztatták, majd internálták. 17 nappalon és éjjelen át kínozták az
Államvédelmi Hatóság szegedi kínzókamrájában, a Tisza Szálló pincéjében.
Családjához 4 év múlva, 1954-ben térhetett haza.
A diákok a tanóra hivatalos befejezését követően sem
siettek haza, körbefogták az előadókat és még percekig hallgatták a
színes elbeszéléseket. A vetélkedő eredményhirdetésére május 25-én,
vasárnap 10 órától a Hősök napi megemlékezés keretében kerül sor a
Kossuth téren, az első helyezettek egy ausztriai kiránduláson vehetnek
részt.