A történelemtanárok sokszor eszköztelenül állnak a Trianon-összeesküvéssel, sumér–magyar azonossággal, és más áltudományos történelmi mítoszokkal előrukkoló gyerekekkel szemben. Mennyiben valláspótlók ezek a bolondériák? Mit tehet a pedagógus, ha a „töriből” legjobb diák szerint Jézus magyar, a Kádár-rendszer pedig aranykor volt? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az idén a Történelemtanárok Egylete. (Balla István, Figyelőnet)

„A magyar történelmi közgondolkodás földcsuszamlásszerű átalakulásának küszöbén állunk, s e változás részben diákjaink, a tizenéves fiatalok körében zajlik” – hívta fel a figyelmet a közelmúltban a Történelemtanárok Egylete (TTE). A „szülők sokszor csak állnak, és nézik a Trianon-összeesküvéssel, sumér–magyar azonossággal, rovásírással előhozakodó fiaikat, lányaikat”, akik (tév)ismereteiket rég nem az iskolából, hanem leginkább az internetről szerzik. A történelmi összeesküvés-elméletekre viszont reagálnia kell a pedagógusoknak. Ebből kiindulva szervezett a TTE idén tavasszal műhelybeszélgetés-sorozatot, amely amellett, hogy feltárta és a tudomány eszközeivel cáfolta ezeket a hamis történelmi mítoszokat, ötleteket, javaslatokat adott a szaktanároknak ezek iskolán belüli kezelésére is.

Mint a műhelybeszélgetés-sorozat alapján kiadott „Egyezzünk ki a múlttal!” című kötet bevezetőjében, az egyre inkább terjedő téveszmékkel szemben a tudós-, média- és tanártársadalom dermedten, szinte tétlenül áll. „Sőt a Jézus magyarságáról, a pilisi világcsakra közelében állt Ősbudavárról és hasonlókról szóló bolondériák komoly honlapokon, médiumokban is meg-megjelennek, nem is beszélve a még népszerűbb mesékről elődeink egykori félelmetességéről és erejéről (hun-magyar azonosság), meghálálatlan áldozatiságáról (török kor), ártatlanságukról a szomszédokkal szembeni konfliktusokban, a holokausztban („ha ugyan volt!”), a német kitelepítésben és a kommunizmusban. Ugyanennek az éremnek a másik oldala a nemzeti borúlátás, önbizalomhiány is.”

Felelősségáthárító mítoszok

Lőrinc László történelemtanár, a kötet szerkesztője, és a bevezető szerzője a FigyelőNetnek elmondta, e mítoszok közös sajátossága, hogy mindnek egyfajta felelősségáthárító jellege van. Mindegyik arra a sémára alapul, hogy van egy, az őskortól kezdve folyamatosan létező, mindig a jó oldalon álló magyar nemzet, amely szembekerül belső és külső ellenségekkel. A történelmi tévhitek felerősödésének másik magyarázata a mai bizonytalan, anómiás társadalmi környezetben kereshető – véli a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára. Sokan úgy érzik, kell valami, amiben hinni lehet, ilyen értelemben ezek az elméletek kicsit valláspótléknak is tekinthetők. Van egy technológiai oka is a történelmi gondolkodás aggasztó irányú megváltozásának, s ez az internet. A világhálón olyan csatornát kapnak ezek a nézetek (is), ahol cáfolatlanul, kritikátlanul áradhatnak az információk. A legtöbb történész azt mondja, hogy nincs ideje az ilyen tudománytalan elméletekkel vitatkozni, vagy egyszerűen nem hajlandó lesüllyedni azok nívójára. Ez különösen megnehezíti azt, hogy gátat vessünk – mondja Lőrinc László.

A kötet egyébként leginkább a 20. századi tévhiteket dolgozza fel. Természetesen ezek között is Trianon az egyik kiemelt terület. Lőrinc úgy véli, hogy Trianon után a magyar társadalom – ahogy minden más társadalom tette volna – kitermelt mindenféle bűnbakokat, tőlünk különálló okokat, csak az a meglepő, hogy az ezekkel kapcsolatos elméletek még ma is rendkívül virulensek. Ma is teljesen elhomályosodik, hogy egy vesztes háborúból kerültünk ki, ezzel szemben azok az elméletek terjednek, hogy Károlyi Mihálytól a szabadkőműveseken, a zsidókon és a szocialistákon keresztül a csehekig, szlovákokig gonosz összeesküvők hada állt össze ellenünk.

A kötet foglalkozik a Horthy-korral, a Nagy-Magyarországgal, a kommunizmussal kapcsolatos áltudományos elméletekkel is. Mint Lőrinc László mondja, sokszor a diákok egyszerre hisznek az ezekkel kapcsolatos mítoszokban. „Olyan, mint némely moszkvai felvonulás, ahol ugyanabban a menetben viszik Sztálin és a cáratyuska képét is.”

Mit kezd ezekkel a történelemtanár?

Nagyon nehéz a történelemtanár helyzete, ha ilyen tévhitekkel találkozik az iskolában. Már csak azért is, mert sokszor a történelem iránt érdeklődő diákok hangoztatják e nézeteket. És ráadásul minden ilyen megnyilvánulásnak van egyfajta – életkorral járó – lázadás jellege. „A 60-as években volt a farmer meg a hosszú haj, most meg a bakancs, rövidhaj, és rovásírásos póló.” Ha a pedagógus hatalmi szóval kijelenti, hogy „édes fiam, ez nagy butaság”, csak erősíti a lázadást.

Lőrinc László szerint egyrészt a történelemtanítás normál menetében lehet indirekt módon formálni a diákok szemléletét, másrészt a sok beszélgetés vezethet eredményre. Az előbbire példaként azt említette Lőrinc, hogy Amerika felfedezésekor kitérhet a tanár arra, hogyan érintkeztek a különböző kultúrák egymással, mit értettek félre. Ez rengeteg tanulsággal szolgálhat például a cigánykérdéssel kapcsolatos higgadt diskurzushoz. Nem kell közvetlenül összekapcsolni a két témát, de a diákok tudnak esetleg asszociálni arra, hogy hogyan látnak a romák minket, és mi őket. Vagy az algériai háború kapcsán – „jó távolról” – meg tudjuk mutatni, milyen, ha egy ország elveszti egy részét, illetve a másik oldalról: ha egy ország elnyeri függetlenségét. Ezekkel az indirekt eszközökkel lehet hatni azokra a bizonytalanabb gyerekekre, akik még nem mint vallásra tekintenek a tévtanokra – mondja Lőrinc.

Emellett azt javasolja, hogy minél többet beszélgessünk azokkal a gyerekekkel is, akik látszólag elmerültek a mítoszokban. „Egyszer egy diákom valami borzalmas nemzeti rockot hallgatott arról, milyen jó lesz, ha újra összeáll a Nagy-Magyarország. Mondta a srác, hogy ezt ő mennyire szereti, és mennyire egyetért a szöveggel. Mondtam, jó, de hogy lehet ezt megvalósítani? Meghódítjuk a területeket – válaszol. Körülbelül hány magyar lesz az újra összeállt Nagy-Magyarországon? Kiszámoltuk, hogy nagyjából minden harmadik. Mit csinálunk a többivel? A többieket kitelepítjük. Jó, de technikailag hogyan? Vonaton? Rendes vonaton, marhavagonokban? Gyerekeket, nőket terelünk be a vonatba? Egyáltalán miért szállnának be? Mit vihetnének magukkal? Morgott, morgott a srác. Nem vitába szálltam vele, hanem beszélgettünk. Ha egy beszélgetés nem ledorongoló, nem kigúnyoló, akkor annak talán van hatása.”

Aprómunkával lehet eredményeket elérni. Többek között azért volt ez a konferenciasorozat, és az abból született kötet illetve honlap, hogy egy csomó ilyen ajánlást és ötletet gyűjtsünk össze tanároknak – mondja Lőrinc László, aki hozzátette, jó volna, ha olyan pályázatokat írnának ki, amely rövid, hatásos, vicces internetes tartalmakat támogatna, olyanokat, melyek felveszik a versenyt a videomegosztókon ömlő alacsony színvonalú, történelmileg téves propagandaáradattal.

Lőrinc László szerint nehéz a történelmi tévtanokkal szembeszállni, mert ezek pont olyanok, mint az összeesküvés-elméletek. A híveik szerint a történelmet letagadták előlünk a kommunisták és a Habsburgok. Ha azt mondom, itt és itt van a szakirodalom ennek cáfolatáról, az a válasz, hogy azokat is a kommunisták adták ki.

Pontosan azzal a „körbekapcsolásos”, önmagába visszatérő logikával működnek, mint ez a régi vicc:
„Miért piros az elefánt szeme?
Azért hogy a meggyfán ne vegyük észre.
Láttál már meggyfán elefántot?
Nem.
Na ugye, milyen jól elbújt.”

Lőrinc László egyik diákja ki is fejtette: „tanár úr, semmi baj, magát még az előző rendszerben képzeték ki, ezért nem hiszi, amit mondok”.