A közoktatás az
utolsó olyan terület, ahol, rendszerváltás ide vagy oda, még ma is az
antikapitalista szemlélet az uralkodó – állítja Sáska Géza (59 éves)
oktatáskutató a HVG-nek adott interjúban.

Az éles kritikai véleményével gyakran a szakmáját sem
kímélő kutató az ELTE biológia-pedagógia szakán szerezte a diplomáját.
Oktatásszociológiai kutatásait az Országos Pedagógiai Intézetben kezdte,
de a nyolcvanas években főállású kutatómunkája mellett – a családi
hagyományok ápolójaként – preparátor-kisiparosként is dolgozott.
1990-től 1994-ig a fővárosi közgyűlés oktatási bizottságának fideszes
elnöke. A párt liberális jellegének megszűnése után felhagy a
pártpolitikával. 1994 és 2000 között a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló
Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. 2000 óta az Oktatáskutató
Intézet tudományos főmunkatársa.
 
HVG: Az
oktatási miniszter bejelentése szerint a finanszírozás átalakításával
elindult a közoktatási reform. A pedagógustársadalom szerint a
kormányzati retorika a szimpla pénzmegvonási terveket leplezi. Lát
esélyt így konszenzusra?

S. G.:
Elvonások idején konszenzusra ritkán van esély, különösen a
közszolgáltatások bővítésében érdekelt pedagógusokkal. Riadalmuk érthető
és átélhető, hiszen napjainkban törik meg a közoktatás egészének
évtizedek óta tartó növekedési pályája, szűkülnek lehetőségeik, ráadásul
szabad értelmiségi létük szimbólumát is most veszítik el: el kell
számolniuk munkaidejükkel. Okkal ingerültek. A kormány
kényszerhelyzetben van, de lehetőséget is kapott, hogy felszámolja azt
az abszurd helyzetet, hogy a pedagógusszakma fogalmazza meg és kínálja a
szülőknek azt az ingyenes szolgáltatást, amelyért aztán a választott
önkormányzatnak és a kormánynak kell pénzügyileg
helytállnia.

HVG: Miért lenne baj
az, hogy az iskolák minél több és vonzóbb programot akarnak
nyújtani?

S. G.: Nem ez a fő baj. Ki
ne szeretne vállalkozni a másik pénzével, ha egyszer ezt a másik – mint
jelen esetben az állam – megengedi? Csakhogy végtelen, ezért
kimeríthetetlen kereslet mutatkozik az ingyenes szolgáltatások iránt.
Reformok idején ezért is kap nagy teret az antikapitalista populizmus,
amely úgy akarja láttatni a helyzetet, hogy már megint az a mocskos pénz
az oka mindennek. Az igazi probléma azonban az, hogy a közoktatás ma
nem közszolgáltatás jellegűen működik. A tankötelezettség 18 éves korig
tart, de egyáltalán nem ismert, hogy mi volna valójában az a
közműveltség, ami miatt ezt az állami kényszert alkalmazni kell. Noha a
demokráciákban elvileg az egész társadalom a megrendelő, a homályban
hagyott közcélt az autonóm iskolák egymás mellé rendelt közösségei tűzik
ki. Hogyan is jöhetne létre a mindenkire kiterjedő közműveltség, ha a
tantestületek az oktatás tartalmáról és önellenőrzésük módjáról is maguk
döntenek? Gyakorlatilag az iskolában uralkodó erőviszonyok függvénye,
hogy mit és hány órában, illetve milyen tankönyvből tanítanak. Az
önigazgató oktatásirányítás igazi hungarikum. Az OECD-országok közül
egyedül a magyar iskola tekinthető önkormányzónak, nincs még egy, a
miénkhez hasonló nemzet, amely a közműveltség tartalmának meghatározását
érdemben az iskolák tantestületeire, a pedagógusok szakmai
szervezeteire bízta volna.

HVG: Más
olvasatban viszont a közoktatás sokszínűvé válása inkább gazdagította a
rendszert.

S. G.: Nézőpont kérdése.
Az iskolák jó részében a tantestület önmegvalósítási kísérlete zajlik.
De ennél is súlyosabb, hogy a színesedés az egyenlőtlenségek növekedését
jelenti. A középosztály kedvelte iskolák sokszor többet és mást
nyújtanak, mint amelyekben a tantestület más társadalmi rétegekből
származó gyerekekkel találkozik. Korábban az egységes általános iskola
létrehozásának az egyik motívuma az egységes közműveltségen alapuló
társadalmi egyenlőség megteremtése volt. Ezt a rendszert a szigorú
előírások és függőségi viszonyok miatt egyaránt utálták a pedagógusok,
illetve azok a szülők, akik idegenkedtek az oktatás tervezett
tartalmától, kevesellték színvonalát. Az 1989 utáni demokratikus
átalakulás következménye, hogy a gazdasági szférában ismét meghatározóvá
vált a piacgazdaság, a közszolgáltatások körében azonban a
szektorsemleges finanszírozás ideológiája alapján nem vált ketté a
piaci-magán és a közösségi szféra. Így viszont valamennyi, a pedagógusok
által végzett oktatási-nevelési tevékenység finanszírozandó közügyként
maradt meg.