Február
14-e az angolszász országokból mostanra hozzánk is eljutott Valentin,
azaz Szent Bálint napja, amikor a szerelmesek kölcsönösen tudatják
egymással érzéseiket.
(Forrás: Múlt-kor)

A mára rózsaszínű bazsalygássá szelídült egykori
termékenységi ünnep az ókori ifjak számára feledhetetlen élmény
lehetett: meztelenül rohangálhattak Róma utcáin. A Múlt-kor
összeállítása a jeles nap ősi pogány gyökereinek, keresztény
átváltoztatásának és apáról-fiúra szálló néphagyományainak nyomába
ered.  

Február
közepe már az ókortól bizonyíthatóan a szerelemmel és a termékenységgel
kötődik össze. Az ókori Athén naptárában a január közepe és február
közepe közé eső időszak Gamelion hónapja volt, melyet Zeusz és Héra
szent frigyének szenteltek. Az ókori Rómában február 15-e Lupercalia
napjaként Lupercus, a termékenység istenének ünnepe volt, aki félig
meztelenül és kecskejelmezben jelent meg az ünneplők
előtt.

Az ünnep előtti megtisztulási
rítus kapcsán Lupercus papjai kecskéket áldoztak istenüknek, majd
rituálisan bort fogyasztottak, végül a kecskebőrt a fejükre húzva, és a
kecskebőrből hasogatott szíjakat lobogtatva meztelenül rohantak végig
Róma utcáin, és igyekeztek miden arra járót megérinteni ezekkel a
szíjakkal. Különösen a fiatal nők igyekeztek az útjukba kerülni, hogy
ezzel is minél termékenyebbek legyenek, és hitük szerint így jóval
könnyebben szülhették meg gyerekeiket is.

A korai kereszténységben a Lupercalia, és más
termékenységi ünnephez Valentinus, azaz Szent Bálint ünnepe
kapcsolódott. Az azonban, hogy ki volt ez a Valentinus, már nem is olyan
könnyű kérdés. A katolikus lexikonok, és az Acta Sanctorum ugyanis
legalább három különböző Bálintot tart nyílván, akik mindhárman mártírok
voltak, és szinte ugyanakkor éltek, illetve a korai mártírológiák
mindhármuk nevét február 14-éhez kötik. Kik is ők?