Kerettantervek évadján

Béklyóba köt vagy működőképessé tesz? Az iskolai, tanári autonómiát fontosnak tartók azon aggódnak, hogy a kerettantervek gúzsba kötik a megújulásra törekvők kezét. Mások azt várják, hogy az iskolatípusokra készített kerettantervek révén végre áttekinthető, működőképes rendszer körvonalazódik. A TTE mindig a szakmai megújulás híve volt – ugyanakkor fölemelte szavát, ha a működőképességet veszélyben látta. Ismét leszögezzük: a kerettantervekkel való szabályozás nem jelentheti a szakmai megújulás háttérbeszorítását. A kerettanterveknek s egy esetleges NAT-korrekciónak arra kell irányulniuk, hogy a diákok korszerű ismereteket tanuljanak, így történelemből a politikatörténet mellett nyerjen teret az életmódtörténet, a jelenismeret tanítása is. Természetesen kiemelt figyelmet kell kapnia a készség- és képesség-fejlesztésnek. (A TTE Bizottmányának a kerettantervekről szóló állásfoglalását a TTE Hírmondó előző számában közöltük.)

---

Hírek

Informatika – Pedagógia – Internet
A XI. Baranyai Pedagógiai Napok témája az informatika és a pedagógia kapcsolata, viszonya volt. A plenáris üléseken a téma kiváló ismerői (pl.: Vámos Tibor, Komenczi Bertalan, Z. Karvalics László, Kárpáti Andrea, Csapó Benő, Zsakó László) adtak elő. A szekciókban az informatikai alkalmazásokkal, a Linux operációs rendszerrel, az informatika és a könyvtár világával, valamint a rendszergazdák feladataival, gondjaival ismerkedhettek meg a résztvevők.

KOMA-konferencia
Pályáztatás a közoktatásban címmel rendezett konferenciát Budapesten 1999. október 14-én a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány a megyei pedagógiai intézetek és a megyei közoktatási alapítványok közreműködésével. A rendezvényen Környei László, Dobos Krisztina, Zsolnai József, Katz Sándor és Stark Antal adott elő.

Tanácskozás a történelem felvételikről
Munkamegbeszélést tartottak a történelem egységes írásbeli felvételi tételek összeállításának szakmai kérdéseiről 1999. október 29-én Budapesten. Az ELTE BTK rektori tanácstermében lévő ülésen a felsőoktatást az állam- és jogtudományi, a bölcsészettudományi karok, a tanárképző főiskolák és a gazdasági felsőoktatási intézmények képviselői, a szakmai szervezeteket a TTE elnöke és egyik alelnöke, az Oktatási Minisztériumot Dr. Bakos Károly, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda megbízott vezetője képviselte. Az elnöki teendőket Diószegi István professzor úr látta el. A vitaindító téziseket – az Oktatási Minisztérium illetékes főosztályvezetőjének kérésére – Knausz Imre, a TTE alelnöke készítette. (A téziseket a 4. oldalon közöljük.) A tanácskozáson számos felszólaló mondta el saját szakterületének gondjait a jelenlegi felvételi rendszerrel kapcsolatban. A közoktatás és a felsőoktatás eltérő problémái mellett szó esett arról is, hogy a bölcsész, jogász és közgazdasági jellegű felsőoktatási intézmények jelentősen eltérő kérdéseket vetnek fel. A résztvevők hasznosnak tartották a megbeszélés összehívását, fontosnak tekintették az együttgondolkodás, az információcsere folytatását is. Számos hozzászóló leszögezte: változásokra van szükség, ugyanakkor az is elhangzott: ez csak lassú, szerves munka eredménye lehet. Bizonyos, hogy a következő évben az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák rendje nem változik.

---

A TTE e-mail-címe: tte@tte.hu
A Soros Alapítvány támogatásával!

---

Küldjön számunkra egy e-mailt, hogy mi is küldhessünk Önnek!

---

Tézisek 
 A felsőoktatási felvételi vizsgák és a történelemtanítás

1.  A felvételi vizsgák látszólag csak arra szolgálnak, hogy a felsőoktatásba való bejutást a minőségre alapozva szabályozzák. Jelentőségük azonban jóval túlmutat ezen a szelekciós funkción. A középiskolák teljesítményét a közvélemény elsősorban azon méri, hogy tanulóik milyen felvételi eredményeket értek el, így – kimondva vagy kimondatlanul – maguk az iskolák is azt tartják legfőbb feladatuknak, hogy a felvételi vizsgákra felkészítsenek. Az adott tantárgyból – esetünkben történelemből – felvételizők érdekei határozzák meg a szaktanár célkitűzéseit az egész osztály vonatkozásában. A felvételi követelmények valójában egy láthatatlan tantervet alkotnak, amely minden más tanterv fölött áll, mivel hatékonyabban határozza meg az osztálytermi gyakorlatot. Ez a hatás ráadásul továbbgyűrűzik az általános iskolák felé, hiszen a középiskolák egy része történelemből (is) felvételiztet, és saját tesztjei érthetően ugyanazt a szemléletet képviselik, mint amelynek nekik kell megfelelniük a képzési időszak végén. A felvételi tesztek készítői tehát rendkívül erőteljes hatást gyakorolnak a középiskolai oktatás tartalmára, felelősségük is ennek megfelelő.
2.  A felvételi tesztekkel kapcsolatos egyik probléma, hogy gyakorlatilag kizárólag tényismeretet kérdeznek. A verseny arról szól, hogy ki tud nagyobb mennyiségű adatot memorizálni, függetlenül azok jelentőségétől, kontextusától és alkalmazhatóságától. Ez abba az irányba nyomja az iskolai oktatást, hogy az iskolai teljesítmény legfőbb mércéje a tanulók által elsajátított adatbázis szélessége és a tényismeretek felidézésében mutatott ügyesség legyen. Ez nem azért problematikus, mert bárki is azt gondolja, hogy keveset tudni jobb dolog, mint sokat tudni. A gond az, hogy ha a tanóra célja az információbevitel maximalizálása – vagyis hogy a tanár minél nagyobb anyagot adjon le –, akkor egyszerűen nem jut idő a megértés előmozdítására és az ismeretszerzéssel és –feldolgozással kapcsolatos képességek fejlesztésére, ami pedig a történelemtanítás elsődleges célja kellene, hogy legyen.
3.  A felvételi tesztekkel kapcsolatos másik probléma az azokban szereplő tényanyag egyoldalúsága. A tesztek igen nagy mértékben – bár nem kizárólagosan – arra a politikatörténeti gondolatmenetre épülnek, amely hagyományosan történelemtanításunk középpontjában áll. Ez a körülmény kétségkívül a leghathatósabb akadálya annak, hogy a középiskolai történelemtanítás figyelembe vegye a történettudomány fejlődési tendenciáit, és elmozduljon a művelődéstörténet, a mindennapi élet, a természeti viszonyok története, a technikatörténet stb. irányába. Ördögi kör alakul ki a tankönyvek és a vizsgák között. A tesztek a tananyag kiválasztásakor a tankönyvekre hivatkoznak, a tankönyvek viszont a felvételi követelmények miatt nem mernek eltérni a kialakult kánontól.
4.  A felvételi tesztekkel kapcsolatos harmadik probléma azok szélességelvűsége. Azon az elven alapulnak, hogy a tanulóknak nagyon sok dologról kell viszonylag egységesen felszínes tudással rendelkezniük. Egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az egy-egy területről összegyűjtött mélyebb – azaz mélyebben megértett – tudást értékeljék, vagy akár észrevegyék.
5.  A felvételi tesztekkel kapcsolatos negyedik probléma, hogy illuzórikussá teszik a szabad tankönyvválasztást. A felsőoktatási intézmények kiválasztják azokat a tankönyveket, amelyekre felvételi tesztjeiket alapozzák, és ettől kezdve ezek számítanak etalonnak. Nagy kockázatot vállal az a tanár, aki más tankönyvből szeretne tanítani. Ez egyébként a jog, illetve az üzleti etika szempontjából is aggályos helyzet, hiszen a kiválasztott tankönyvet kiadó vállalkozás a felsőoktatás döntése nyomán hatalmas piaci előnyhöz jut.
6.  A megoldás hosszú távon aligha lehet más, mint kivenni a felsőoktatási intézmények kezéből azt a hatalmat, hogy ők dönthessenek a középiskolai, sőt közvetve az általános iskolai tananyagról. Feltehető, hogy ezt a hatalmat nem is igénylik ezek az intézmények. Korábban lépések történtek egy olyan közoktatási vizsgarendszer kialakítása (az érettségi reformja) irányában, amely számszerű eredményével elégséges alapot adhatna a felvételi döntések meghozatalához. (Más kérdés, hogy az érettségi új tartalmi követelményei távolról sem jelentenek megnyugtató megoldást ezen a téren.) Jó volna világosan látni, hogy a felsőoktatás mennyire nyitott egy ilyen megoldás előtt.
7.  Az egyes felsőoktatási intézmények – felelősségüket átérezve – már most sokat tehetnek egy olyan felvételi rendszer kialakítása érdekében, amely
 
 nemcsak a ténytudást, hanem a tényekkel való bánni tudást, a problémamegoldási, gondolkodási képességeket is méri (ez egyben lépés lehetne abban az irányban is, hogy a tesztek függetlenedjenek a tankönyvektől);
 
 értékelni képes az egyes területeken megszerzett – egyénenként különböző – mélyebb tudást;
 
 elmozdul a politikatörténeti egyoldalúságtól a tágan értelmezett művelődéstörténet irányába.
 
 
Budapest, 1999. október 29.
 Knausz Imre, a TTE alelnöke

---

Honlap

Azt gondoljuk, kollégáinknak és diákjaiknak egyaránt hasznára válik, ha a számítógépet a történelemtanítás érdekében is használják. Ennek egyik eszköze a TTE honlapjának folyamatos figyelemmel kísérése. Azt javasoljuk, akinek erre lehetősége van, éljen vele!

---

Levél a pedagógus szakmai szervezeteknek 
 Tisztelt Pedagógus Szakmai Szervezet!

A Sulibörze keretében 1999. szeptember 4-én, a szervezetek hagyományos tanévnyitó rendezvényén huszonöt szervezet képviselője ismételten napirendre tűzte a pedagógus szakmai szervezetek rendszeres együttműködésének kérdését.
 
A jelenlévők megerősítették, hogy szükségesnek tartják az együttműködést. 
Az együttműködés célja: a szakmai szempontok és érdekek hatékonyabb megjelenítése, érvényesítése.
 
Ennek érdekében felmerült javaslatok:
-az információcsere javítása 
-ajánlások tétele, a döntések előkészítésében való részvétel 
-szükség esetén közös fellépés a szakma érdekében 
-közös információs iroda működtetése 
-a megfelelő szervezeti forma kialakítása 
-felmerült továbbá a szervezetek által közösen összeállított kiadvány megjelentetésének lehetősége is.
 
Héttagú Előkészítő Bizottságot választottak, tagjai:
Barlai Róbertné (Független Pedagógus Fórum), Horváth István/Ringhofer Ervin (Kollégiumi Szövetség), Ligeti Csákné (Budapesti Pedagógusok Szakmai Szervezete), Miklósi László (Történelemtanárok Egylete), Pecsenye Éva (Új Katedra), Várdai Márta (Pozitív Országos Szakmai Egyesület, + 1 fő (Közoktatási Szakértők Egyesülete)
 
Az Előkészítő Bizottság feladata egy olyan nyilatkozat megfogalmazása és eljuttatása, amely arra ad választ, hogy a szervezetek részt kívánnak-e venni ebben a szakmai-érdekképviseleti összefogásban, továbbá előkészít egy konferenciát, amelyre meghívják a nyilatkozó szervezeteket, amelynek során megtalálják a megfelelő szervezeti formát és kidolgozzák a további lépéseket.
 
Tájékoztatásul közöljük, hogy az Oktatási Minisztérium jelenlévő képviselője támogatásáról biztosította a szervezetek kezdeményezését. Annak reményében, hogy a Minisztérium és a szakmai szervezetek közötti együttműködés rendszeresebbé, hatékonyabbá válhat.
 
Kérjük, töltsék ki a mellékelt szándéknyilatkozatot, és mielőbb juttassák vissza az alábbi levelezési címre: Történelemtanárok Egylete, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.
 
Budapest, 1999. szeptember 27. Az Előkészítő Bizottság tagjai

---

Meghívó

A TTE gödöllői csoportjának rendezvénye:
 
A honfoglalás útvonalán lóháton
1999. november 19-én, 18 órakor a gödöllői Polgármesteri Hivatal dísztermében
(2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.)
 
Előadó: Vladár Sándor,
a Budapesti Műszaki Egyetem tanára,
az egykori túra egyik szervezője, résztvevője
 
Belépő: 200 Ft
 
Mindenkit szeretettel várnak a rendezők! 

---

Beszámoló

Beszámoló egy szakmai továbbképzésről II.

Az előadások mellett csoportfoglalkozások keretén belül alkalom nyílt az elmélet gyakorlati kipróbálására, a megszerzett ismeretek elmélyítésére.
A szeminárium sokoldalúan közelítette meg a képek szerepét. Előadások hangzottak el arról, hogy az egyének miként reagálnak a képekre. A képelemzés metodikája és annak történeti áttekintése mellett érdekes bemutató volt arról, hogyan szolgálja a saját készítésű videófilm a nevelést, hogyan változnak meg a nehezen kezelhető gyerekek a róluk és az általuk készített filmek hatására. Képet kaptunk az informatika lehetőségeiről a képalkotásban, s – a történelemhamisítás veszélyének kézzelfogható bizonyítékaként – szemünk láttára alakítottak át úgymond hiteles képeket.
Különösen hasznosnak és alkalmazhatónak találtam Bernard Jousson előadását és módszerét a képek elemzéséről és értelmezéséről. A módszer szerint a négy alapelv:

1.  Számításba kell venni a kép jellegét. A kontextus lehet gazdasági, politikai, történelmi stb. Hasznos, ha konkrét adatokkal rendelkezünk az adott képről.
2.  A kép elemzése két megközelítésben végzendő. Először részletesen kell elemezni: mi látható az előtérben és a háttérben. Meg kell vizsgálni a kompozíciót, a különböző nézőpontokat, egyéni véleményt alkotni róla, tetszik-e, vagy sem. (Részletekre bontás.) A második lépésben, a kép ismételt összeállítása történik; milyen érzéseket, érzeteket, asszociációkat keltett? Ezek az érzetek függnek az élettapasztalattól, a kulturális szinttől, az egyéni érzékenységtől.
3.  A harmadik fázisban meg kell keresni, milyen családba tartozik a kép: tényeket közvetít, esztétikai funkciót tölt be, üzenetet közvetít stb.
4.  Végül a közvetett, a képbe zárt üzenetet kell kifejteni.
 
A képeknek ne csak az illusztráció szerepet juttassuk az órán, elemzésükkel közvetett úton a nevelési – oktatási feladatunkat remekül meg tudjuk valósítani. Ugyanakkor kiváló alkalom nyílik a tanulók megnyilatkozására, rejtett gondolataik és érzéseik felszínre hozatalára. A képek alkalmat teremtenek arra, hogy a tanulók beszéljenek, kifejthetik gondolataikat, kommunikálhatnak.

Bózsvári József

---

TTE tagdíj a 2000. évben

A Történelemtanárok Egylete közgyűlésének döntése értelmében

Dolgozó tagjainknak: 1600.-Ft

Gyesen lévőknek, munkanélkülieknek, nyugdíjasoknak: 400.- Ft 

Kérjük, jelezzék, ha munkaviszonyuk megváltozik!  
 

---

Tagjainkhoz!
 

Adatai (pl.: lakcím, iskolacím, elérhetőségek, munkaviszony stb.) megváltozását kérjük, jelezze a TTE irodájának. Csak így lehetséges, hogy megkapja a Hírmondót, az Önre érvényes tagdíjat regisztrálhassuk, s tudjuk, milyen szakmai munkánál számíthatunk munkájára.

Köszönettel: a TTE irodája  

---

50 éves a Nemzeti Tankönyvkiadó 
 A „régi” Tankönyvkiadó műhelyében

Ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Nemzeti Tankönyvkiadó. A történelemtanárokat talán érdekli, hogy a történelemtankönyvek terén is piacvezető s ma is állami tulajdonban lévő kiadó munkáját milyen hagyományok határozzák meg. Erről ír Závodszky Géza, aki egy időben a Tankönyvkiadó szerkesztője volt, ma pedig egyik legsikeresebb tankönyvszerzője.
Pálinkás Mihály, a Nemzeti Tankönyvkiadó szerkesztője

E sorok írója – miután fiatal középiskolai tanárként a katedrát a helyi párttitkárral támadt kibékíthetetlen ellentétei miatt elhagyta – 1968 és 1976 között a Nemzeti Tankönyvkiadó jogelődjének, a Tankönyvkiadó Vállalatnak kopott íróasztalokkal, kéziratokkal s idősebb, igen művelt szerkesztőkkel zsúfolt szobájában dolgozott. Sokat tanult ott, s jó emlékeket őriz ebből az időszakból.
Nem lenne érdektelen részletesebben elemezni, hogy a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a mindenre kiterjedő ellenőrzés igényével létrehozott kulturális szervezetek, intézmények egyike-másika miként vált az európai látókört és polgári éthoszt képviselő idősebb értelmiségi nemzedék menedékévé. Olyan színtérré, ahol a „kedvezőtlen időjárási viszonyok” ellenére értékek teremtek, intellektuellek fiatalabb generációja csiszolódott: megmaradt a folyamatosság azon minimuma, amely nélkül a társadalom elveszti a történetét. A más tekintetben talán nehézkes nagy könyvkiadók szerkesztőségei jórészt ilyenek voltak.
Különösen ilyen volt a Tankönyvkiadó, s persze nem a mérete miatt (messze a legtöbbféle könyvet adta ki, a legnagyobb példányszámban, akárcsak ma), hanem mert a jó könyv „csinálásának” sokrétű tudományába itt szükségszerűen került bele a pedagógia, a lélektan, a didaktika és az iskola világa, a tanítási praxis. A szó legnemesebb értelmében nagy tanárok alkották a kristályosodási pontokat. Az ötvenes években a történelemtankönyvek vezető szerkesztője Unger Mátyás volt. A hatvanas évek elejétől az irodalmi szerkesztőséget Harsányi Zoltán vezette. Nem sorolom tovább a neveket. Tucatnyinál több azoknak a száma, akik a „klíma” enyhülésével a Tankönyvkiadó műhelyében eltöltött hosszabb-rövidebb idő után az egyetemi és a tudományos élet jelentős személyiségeivé váltak.
Ami a könyvkiadás azóta megtörtént fölszabadulását illeti, az eufória még nem ért véget. Nem múlik el úgy hónap, hogy új kiadó ne alakulna, miközben mások megszűnnek. S valamennyi könyvféleség közül a tankönyv az, amelyiknek kiadása – üzleti szempontból – a legkevésbé kockázatos, amelynek példányszáma a tankönyvügy ismert működése következtében a leginkább kiszámítható. A fölhasználó, a tanuló szempontjából már kevésbé megnyugtató, ha a tankönyvek egy része megfelelő szakmai-szervezeti háttér nélkül készül, s az ilyen vagy olyan szempontból nem eléggé kiérlelt tankönyvet a „piacnak”, azaz a csalódott tanárnak, tanulónak kell kiszűrnie.
Talán nem érdektelen, ha fölidézzük, hogy a ma is piacvezető Nemzeti Tankönyvkiadóban milyen tartalmi követelmények mellett, milyen szervezeti keretben folyt a munka, már akkor, amikor még lényegében monopolhelyzetben volt. Magam a történelemtankönyvekkel foglalkoztam. A történelemtanárok tudják, hogy a történelemtankönyvek anyaga egyike a legváltozatosabbaknak (képek, térképek, forrásszövegek stb.), s a tárgy tanításának kultúrája hagyományosan magas színvonalú. Kiadói tapasztalataim a történelemre, a történelem tankönyveire vonatkoznak, de általában is érvényesek.
A Tankönyvkiadó történelemtankönyveinek felelős szerkesztői jó néhány éves tanítási gyakorlattal rendelkező történelem szakos tanárok voltak, és iskolatípusok szerint szakosodtak. Kiválasztásukat szakfelügyelői ajánlás, óralátogatás előzte meg. A követelmények nagyjából olyanok voltak, mint a gyakorlóiskolai vezetőtanárokkal szemben, s a szerkesztők nemegyszer valóban gyakorlóiskolából léptek át a Tankönyvkiadóba. Ma már bizonyára hihetetlenül hangzik – s nem is képzelhető el, csak szélsőségesen centralizált igazgatásban –, hogy a Tankönyvkiadó felelős szerkesztőinek a szakminiszter által aláírt fényképes igazolványuk volt, amelynek fölmutatásával az ország bármely iskolájában órát látogathattak. A kiadó vezetői el is várták, hogy a szerkesztők órákat látogassanak – vidéken is! –, hogy részt vegyenek a pedagógiai tudományos és közéletben, érettségi elnökséget vállaljanak. A munkatársak minősítésének, elismertségének része volt például a szakirodalmi munkásság, különös tekintettel a tankönyvmetodikára.
Maga a Tankönyvkiadó is szervezett tankönyvmetodikai szakmai konferenciákat, nemzetközieket is, ami persze az ún. szocialista országok hasonló helyzetben lévő kiadóinak szakembereit jelentette. A Tankönyvkiadó kapcsolatai azonban túlterjedtek a „tábor” országain, s félhivatalosan olykor nagykövetségektől, sokszor csak személyes kapcsolatok révén nyugati – főként francia – tankönyvek is a szerkesztőség(ek)be kerültek. Többek között ez is magyarázza, hogy például a történelemtankönyvek – ha kiállításukban nem is, de – metodikájukban a nyolcvanas évek elején elérték a legjobb európai színvonalat. Itt kell megjegyezni, hogy államközi egyezményektől függetlenül számos történelemtankönyv-egyeztetésre került sor, amelyek például a lengyelekkel, horvátokkal, szerbekkel a formalitásokon messze túlmutató eredményeket hoztak.
Folyamatosan a látókörben volt a tankönyvek előzetes kipróbálásának igénye. Igaz, erre az akkori, ma már nehezen elképzelhető szűk nyomdai kapacitás, a rendkívül hosszú átfutás s az indokoltnál gyakoribb, felső utasításra történő változtatgatás következtében csak kivételesen nyílott alkalom. Általános volt viszont a tankönyvek utóbírálata. Az első kiadásban megjelent tankönyvekre szerződést kötött a kiadó neves tanárokkal – természetesen szerény tiszteletdíj fejében –, akik az első tanév tapasztalatait folyamatosan lejegyezték, majd jelentésben, utóbírálatban véleményüket összefoglalták. A tapasztalatokat a szerkesztőknek módjuk volt a következő kiadásokban hasznosítani. A Tankönyvkiadó nem piaci alapon, igen jelentős dotációból gazdálkodott, de érdekelt volt a takarékoskodásban (a vezetők premizálása és az ún. nyereségrészesedés révén). Ennek ellenére kifejezetten elvárták a szerkesztőktől, hogy a tankönyveket folyamatosan karbantartsák, pedig ez emelte a nyomdai költségeket. Kiadásonként legföljebb a lapok 10%-át lehetett javítani – ez volt a felső határ. Elmondhatjuk-e ezt a mai, egymással üzleti versenyben álló kiadókról?
Vajon teljesen reménytelen a tankönyvügy olyan szabályozása, amely valóban érdekeltté teszi a kiadókat a műhelymunkában, a tartalmi fejlesztésben, s amely egyben hatékony védelemben részesíti az így keletkezett szellemi tulajdont?

Závodszky Géza

---

Tagjainkhoz!
 
Kérjük, akinek tagdíjtartozása van, a TTE működőképességének biztosítása érdekében
mielőbb, – lehetőleg az OTP-nél – fizesse be a hátralékot.
 Postai befizetés esetén  jelentős bankköltség terheli egyletünket. 
 

---

A TTE akkreditált továbbképzése:

Hogyan tanítsuk az európai integráció történetét?
 Részvételi költség:
A TTE tagjainak:  12.000 Ft
10.000 Ft 
Mivel erre vonatkozó pályázatunkat elfogadták, a korábban meghirdetett 25.000 Ft-nál (a TTE tagjainak 20.000 Ft-nál) jelentősen kisebb részvételi díj ellenében lehet ezen a továbbképzésen részt venni!

További tudnivalók a Hírmondó korábbi számában és az egylet honlapján olvashatóak.

---

TTE HÍRMONDÓ
– elektronikus változat –
A TTE IDŐSZAKI  KIADVÁNYA
SZERKESZTŐ:
Miklósi László
OLVASÓSZERKESZTŐ:
Dr. Komáromi Mária
1088 BUDAPEST, MÚZEUM U. 7.
TEL./FAX: (1) 318-6002
E-MAIL: tte@tte.hu
honlap: http://www.tte.hu
A KÉZIRATOT 1999. NOVEMBER 5-ÉN ZÁRTUK LE.