A TTE Hírmondó 66. számában bemutatkozik az új érettségi, a Nemzeti Emlékezet Program családfakészítő oldala, és beszámolókat olvashatunk az Euroclio 2005-ös rigai konferenciájáról is.

Érett-e az érettségi?

Mozgalmas hónapok zárultak le: bemutatkozott az új érettségi-felvételi rendszer. Ez talán döntően megváltoztathatja a magyarországi közoktatást. Persze mint minden új rendszer, ez is zökkenőkkel indult. Számos megpróbáltatást kellett kiállnia kollégáinknak, s a diákoknak. A tanároknak – az új követelmények ismeretében – végig kellett gondolniuk, milyen érettségi tételeket adjanak tanítványaiknak. Új elem volt (egyebek mellett) történelemből az írásbeli érettségi vizsga. Középszinten feltűnően könnyű feladatok (is) voltak; emelt szinten nemegyszer gondot okozott az értékelés. Összességében – bár igen megpróbáltató heteket éltünk át – ezek (valamint a nem említett továbbiak) az újszülött gyermekbetegségeinek is tekinthetőek. Az, hogy miként válik be az új rendszer a felvételik terén, jelen sorok írásakor még nem tudható. Reméljük, hogy alapvetően működőképes lesz majd.

Botrányok jönnek, és mennek, az érettségi tételek okozta vihar lassan feledésbe merül. A politika és a média átviharzott ezen a kérdésen is. Sok mindenről szó esett azokban a napokban, csupán a szakmai szempontok (és persze a diákok) szorultak háttérbe. Szükségszerű, hogy ez így legyen? Hol vannak a civil és szakmai szempontok? Ezek nem fontosabbak annál, mint hogy milyen kémek, hol szivárogtatták ki a tételeket, és a vakondok hol szövetkeztek a békaemberekkel?
De van ellenpélda is. A rendszerváltás óta példátlan módon a köztársasági elnöki székbe egy civil szervezet által delegált, méltán elismert szakember került. Ritka kivétel lenne ez, amely csupán a politikai pártok megegyezésének képtelenségét mutatja? Vagy netán egy új, alkalmasabb modell első, most még véletlenszerű megvalósulása? Talán lesz idő, amikor természetessé válik a szakmaiság, s a civil szféra elismerése.

Megközelítések…

A TTE – a Hannah Arendt Egyesülettel és a Shoah Túlélői Vizuális Történelem Alapítvánnyal együttműködve – oktatási csomagot készített, s juttatott el minden középiskolához.

A hiteles, tényszerű oktatási anyagok (források, tankönyvi szövegek, a filmművészi alkotás), valamint a korszerű tanítási módszerek jól szolgálhatják a holokauszt tanításának eredményességét, hatékonyságát, segíthetik a pedagógusok munkáját. Az oktatási csomag egyaránt használható a tanórán s a tanórán kívül (egyéni- és csoportmunkában).  Megkerülhetetlen ez a kérdés az osztályfőnöki-, irodalom-, mozgókép- és médiaismeret-, emberismeret-etika-, filozófia-, társadalomismeret- valamint történelemórán egyaránt. Használata jelentős segítséget adhat a holokauszt emléknapra való felkészüléshez is.

Az oktatási csomag részei:

• 
  
  Hosszú Gyula: Utak a holokauszthoz, történetek a holokausztról. (Pedellus Kiadó, 2002.)
  
  
• 
  
  Szász János: A Holocaust szemei. DVD. (Történelemtanárok Egylete, 2005.)
  
  
• 
  
  Megközelítések… Tanári kézikönyv a holokauszt témakörének feldolgozásához. (Történelemtanárok Egylete, 2005.)

Az oktatási csomag Hannah Arendt Egyesület, a Shoah Túlélői Vizuális Történelem Alapítvány és a Történelemtanárok Egylete összefogásával készült; az Oktatási Minisztérium és a Task Force for International Cooperation támogatásának köszönhetően jutott el a magyarországi középiskolákba.

Az oktatási csomag tanári kézikönyve, linkjei, kérdőíve megtalálhatók itt.

Útjára indult a Családi Emlékezet Program

Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programirodája, a Magyar Országos Levéltár szervezésében és a Történelemtanárok Egylete közreműködésével elindult családfakutató program segítségével mindenki felfedezheti, és felteheti az internetre saját családfáját. További részletek

Euroclio 2005

2005. áprilisában tartották az Euroclio konferenciáját Rigában. Az alábbiakban a TTE résztvevő tagjaink beszámolói olvashatók.

Beszámoló – Euroclio konferencia, Riga, 2005. április 11-17.

Ebben az esztendőben az Euroclio évi konferenciája Az egyensúly elérése? Építkezés a lokálistól  a globális perspektíva felé címmel a történelem tanításának azt a problémáját állította a középpontba, hogy milyen arányban kellene szerepelnie a helyi, a nemzeti és az egyetemes történelemnek. (Talán megbocsátják nekem, hogy ezzel a kérdéssel egyáltalán nem fogok foglalkozni e beszámolóban. Ha valakit érdekelne, arra jutottunk, hogy a többség szereti ezeket nem elválasztani egymástól, de vannak olyan esetek, pl. Málta középkori iszlám története sehogyan sem köthető a középkor nyugat-európai jelenségekhez, amikor szerencsésebb a különválasztás…)
Mi magyarok nagyon szerencsések voltunk, hiszen a TTE pályázatainak jóvoltából négyen – dr. Szabóné Barabás Ágnes, Bózsvári József, Beró László, Stefány Judit – is részt vehettünk ebben az évben a konferencián. Elhatároztuk, hogy mindannyian másról fogunk beszámolni, részben azért, mert magunk is különböző programokon vettünk részt, részben pedig azért, mert mást és mást tartottunk hasznosnak, megosztandónak.
Az alábbiakban tehát nem a konferencia részletes programja és az erre vonatkozó reflexióim olvashatók. Mozaikokhoz hasonlíthatnám, olyan gondolatok, tapasztalatok, érzelmek fűzére, amelyek továbbgondolásra igen alkalmasak.

A migráció

A műhelymunkák közül többet is fogok idézni. Ezek egyike Alexander Shevyrev és Huibert Crijns vezette foglalkozás volt A migráció tanítása Oroszországban címmel. (Maga az anyag  egy évek óta tartó  (természetesen az Euroclio égisze alatt)  tananyagfejlesztési projekt – Mozaikok. Az oroszországi multikulturális társadalom tanítása – eredménye.) A szerzők nagyon egyszerűen a családtörténetből indultak ki,  a szülők és nagyszülők költözéseit, vagyis migrációs térképet rajzoltattak először. Miután mindannyiunk számára a családtörténetekből kiderült, hogy a migráció hátterében hányféle ok létezhet, hogyan csoportosíthatjuk (erőszakolt, önkéntes; legális, illegális) és tehetünk különbséget az okok között, és nyilvánvaló lett, hogy ez az élet természetes velejárója lehet (persze nem a politikai üldözés és az etnikai tisztogatás), akkor tértek át a történeti anyag feldolgozására. A 19-20. század történetének egyes elemei kerültek terítékre. Az anyag forrásfeldolgozásra épül, nincs tankönyvi szöveg – források és feladatok vannak. A diákoknak szánt oldalak mellett, ezzel párhuzamosan „tanári segédlet” is készült, amely nem ismereteket ellenőriz vagy emel ki, hanem a célokat fogalmazza meg. (Hát ettől mi még messze vagyunk…)

Öt témakört dolgoznak föl. Témakörönként különböző források szerepelnek.
1. A szibériai emberek és az orosz telepesek találkozása

• 
  
  Csukcsok és jakutok egy orosz szerző szemével, 18-19. század;
  
  
• 
  
  Részlet a csukcsok egy történetéből

2. Német ajkú csoportok letelepedése Nyugat-Szibériában

• 
  
  Kormányzói jelentés, 19. század vége;
  
  
• 
  
  A mezőgazdasági miniszter beszámolója, 19. század vége;
  
  
• 
  
  Orosz újság cikke, 19. század vége;
  
  
• 
  
  A kozák hadsereg parancsnokának rendelete, 1916. szeptember 16.

„Amikor néhány német telepet meglátogattam, azt tapasztaltam, hogy még mindig németül beszélnek egymással, néhányan egyáltalán nem értenek oroszul, ezért elrendeltem:

1. 
   
   Minden német település, amely a kozák hadsereg területére esik, tartson kapcsolatot a kozák falvakkal és legyen a hadsereg parancsnokainak ellenőrzése alatt.
   
   
2. 
   
   A német telepesek német nyelv használatát betiltjuk.
   
   
3. 
   
   Nem adhatnak fel semmilyen német nyelvű hirdetést, nem tehetnek ki német nyelvű falragaszokat, feliratokat, megjegyzéseket.
   
   
4. 
   
   A faluvezetőknek meg kell bizonyosodniuk afelől, hogy a német telepesek csak oroszul beszélnek-e, meg kell tiltani, hogy saját ügyeikben találkozzanak és azokat megbeszélhessék.
   
   
5. 
   
   A közszolgálatot a többi lakossal együtt kell végezniük.

Ehhez a forráshoz az alapvető forráselemző kérdéseken túl a beleélést segítő feladat is tartozik: rövid levelet, levelezőlapot kell írni egyik telepes nevében máshol élő rokonainak.

3. Oroszok és ázsiaiak az orosz Távol-Keleten

• 
  
  1900 körüli források az orosz és különböző pl. kínai csoportok beköltözéséről

4. Kényszerített migráció – Deportálások a szovjet időkben

• 
  
  deportáltak visszaemlékezései – egy férfié 1930-ból, egy finn asszonyé 1941-ből
  képek
  
  
• 
  
  térkép (lásd alább, amely az egyes népcsoportok ide-odatelepítését mutatja)

A „tartalomjegyzékből” jól látható, hogy a legmodernebb forrásközpontú történelemtanításra láthatunk kiváló példát. A megközelítésen túl, engem maga a téma is megihletett. A migrációra legkülönbözőbb fajtáira, okaira számtalan példát tudunk  a magyar 19-20. századi történelem is.

Európai emlékhelyek

Izgalmas felvetéssel és feladatsorral állt elő egyik holland kolléganőnk, Ineke Veldheis-Meester. Van-e, lehet-e egyáltalán Európának valami közös emlékhelye, emlékműve. Kell-e, hogy legyen? Mindenkinek ajánlom e gondolatfüzért, aki a szimbólumokkal foglalkozik, bármilyen összefüggésben is. Én, az Európai Unió témájához fogom kapcsolni ezt a résztémát és olyan feladatot akarok adni a tanítványaimnak, amelyben nekik kell pályázni ilyen emlékhely létrehozására. (Ha szusszanásnyi időm lesz rendes témavázlatot készítek.)

Gallipoli

Ha már a szimbólumoknál tartunk, kifejezetten érdekes volt Tony Taylor beszámolója az ausztrál történelemtanításról. Éppen szeretnének változtatni a meglévő rendszeren. Erősíteni szeretnék a történelem tanítását. Egyébként minden állam másként csinálja, szervezi a tanítást, nincs kötelező tanmenet, szabad tankönyvpiac van, csak a kimenetet – 12. évfolyamon – standardizálták. Náluk a korszakhatár 1788 – vagyis választani lehet, hogy az ettől korábbival, vagy az ez utáni időszakkal foglalkozik az ember. Szerinte az 1788 előtti történelem nem érdekes a többség számára, nincs jó anyag hozzá, nem piacképes. Ha a lokális és a nemzeti történelem tartalmát nézzük, akkor az első a fontosabb, mert ebben szerepelhet a család, a közösség – ne felejtsük el, hogy az őslakosság (2%) kivételével mindenki valamilyen bevándorló közösséghez tartozik -, története a maga konfliktusaival. A konfliktus címszó alatt nem az új hazában való élet szerepel, hanem azok az okok, amelyek az adott közösséget, annak tagjait a kivándorlásra késztették (pl. Izrael után itt él a legnagyobb zsidó közösség). Amikor nemzeti történelemről beszélnek, két kiemelkedő témakör jelenik meg: az angol birodalom (középkori Anglia, Ausztrália létrejötte) és Gallipoli vagyis az első világháború. Most kanyarodunk vissza a szimbólumokhoz. A film óta óriási figyelem fordult az ausztrálok háborús szereplése felé, és Gallipoli  – emlékmű is van, az ausztrálok évente koszorúzzák,  utazási irodák reklámozzák – az ausztrál nemzeti történelem egyetlen emlékhelyévé vált. Talán nincs még egy ország, amelynek a nemzeti emlékhelye ilyen iszonyatosan távol lenne a határaitól.

Ha valaki kedvet kapott volna az ausztrál történelemhez – megjegyzem, nincsen történelem szakos tanárképzésük – fantasztikus minőségű és mennyiségű anyagot talál a The National Centre for History Education vadonatúj honlapján.

Módszertan

Egyik délelőtt iskolalátogatást szerveztek a lett kollégák. Én az Egyes számú Állami Gimnáziumba kerültem. Ez egy hatosztályos középiskola 3+3 felosztásban. Ennek az iskolának a legjobb az országban a felvételi statisztikája, a diákok törik magukat, hogy ide bekerüljenek. Mégsem ezért első számú, hanem azért, mert elődje volt az első rigai iskola a 13. században a domokos rend irányítása alatt.
Történelem órára invitáltak bennünket. 10. évfolyamos diákok – 24-en – Lettország megszállásairól és a második világháborúról tanultak. Az osztályterem semmiben sem különbözött az én gimnazista éveim alatt (1970-es évek) megszokott termektől – katedra, nehéz, szinte mozdíthatatlan két személyes asztalok és székek. Azt hittem itt nem lehet csoportban dolgozni. Tévedtem. Teljesen természetes mozdulattal fordultak hátra, a másik padban ülő diákok felé az elsők és máris megvolt a kooperatív csoportmunka ideális létszáma a 4 fő. Feladatokat kaptak, feladatlapokat töltöttek ki és ahogy a nagykönyvben meg van írva, a tanárnő kb. 10 percenként váltotta a módszereket és tevékenységeket.
Ugyanez a módszertani sokszínűség, a csoportmunkára építés, az egyéni interpretáció lehetősége volt a vezérfonala az összes műhelymunkának. Annyira szeretném, ha nálunk is ez lenne a természetes.

A régió

Az Euroclio konferenciákon igyekszünk mindig valamennyi időt szánni arra, hogy a régiónkon belüli együttműködési lehetőségeket és persze a pénzszerzés módszereit számba vegyük. Ezekről a megbeszélésekről, de gyakorlatilag a konferencia minden eseményéről beszámolók születnek, amelyet az Euroclio honlapján  el lehet majd olvasni.
Most az ott is elhangzott ötletemmel szeretnék előállni. Tanárlizing. Elég furcsán hangzik. A tartalma az lenne, hogy például, amikor a Monarchia összeomlásáról tanulunk, akkor meghívunk egy-egy szlovák, cseh, osztrák kollégát, hogy dolgoztassa föl a témát ő a mi diákjainkkal – természetesen angolul és a mélység elvet szem előtt tartva. Én már elkezdtem lobbizni a saját iskolámba, hogy lehessen egy olyan történelem projektem, amely ilyen módon dolgozza föl közös történetünk egy témáját. Nem mondom, hogy a kollégáim nagyon lelkesedtek volna. Ellenérvek: sokba kerül, reméljük, nem a mi óradíjunkból akarod fizetni őket, mi van, ha valaki nem tud rendesen angolul stb. Rendben, még csiszolni kell…

Finnugorságom

Ezeknek a konferenciáknak sokszor az is az érdemük, hogy az ember saját magáról is megtud új dolgokat, pl. még érti az orosz beszédet, a többség teljesen jól érti az angolját, változatlanul egy kukkot sem ért a skótok egymás közötti beszélgetéséből, rá kell döbbennie, hogy már az idősebb generációhoz tartozik, mert a fiataloknak eszébe sem jut, hogy elhívják sörözni. Én soha nem hittem volna, hogy iszonyatosan erős bennem a finnugor identitás.
Lettországi öt napom alatt többször tettem föl kérdést vendéglátóimhoz, hogy mi van a lívekkel. Köszönik jól vannak, kb. ezren vallják lívnek magukat, valószínűleg többen is vannak. Amikor a szabadtéri néprajzi múzeumba végigjártam a házakat, hát nem találtam szinte semmit a mi „finnugor testvéreinkről”. Közben az járt az eszemben, hogy egyszer láttam egy dokumentumfilmet a vótokról és mindössze arra emlékszem, hogy összesen akkor már csak tízen vallották magukat vótnak.
Esti fogadásra igyekeztünk éppen, amikor az egyik finn kollégával újból eltökéltük, hogy kellene valami finnugor projektet csinálnunk, amelyet 1997-ben már egészen pontosan meg is terveztünk. Akkor Finnországban ezeket a gyökereket nem igen firtatták, az „európaiság” volt éppen a piacképes fogalom, hiszen friss tagjai voltak az EU-nak. Ma már más a helyzet, hiszen a magyarok és az észtek is ugyanazon a hajón utaznak. Tervezgetésünket a fogadás szakította félbe és az elmaradhatatlan folklórműsor. A fellépők LÍVEK voltak. Én azon a fogadáson egy falatot nem ettem. A lívekkel beszélgettünk. Anyanyelvként kb. 20 ember beszéli már csak a lívet, de nyelvként tanulható az egyetemen is. Első ránézésre a tárgyi kultúrában, viseletben és a dalokból kiszűrődő mentalitás sok hasonlóságot mutat a viking kultúrával. Kiscsoport alakult a lív énekes körül. Persze odarángattam a finneket is, hogy nekik ez kötelességük. Előkerült a tatár küldött – állítása szerint ő Magna Hungáriában lakik – is és koccintottunk Magna Hungáriára. A lívek mesélték, hogy őket a marik keresték meg, hogy segítsenek a kultúrájuk megőrzésében. Milyen helyzetben lehetnek a marik, hogy a lívekhez fordultak? A finnugor projekt szükségességében most már biztos vagyok. A líveket kértem, hogy az Isten szerelmére ki ne halljanak. Megnyugtattak, hogy nem halnak ki. Szerintük sok népnek keltették már halott hírét, pl. a vótoknak, de ők biztosan tudják, hogy vótok is még vannak.
Hát legyenek is!

Stefány Judit

***

Euroclio konferencia:  Riga 2005. április 11-17.

Áprilisban került az idén sor az Euroclio éves konferenciájára Lettország fővárosában, Rigában. A TTE-t négy tanár képviselte: Beró László, Stefany Judit, Bózsvári József és Dr. Szabóné Barabás Ágnes.
Az idei Euroclio konferencia is érdekes témát vállalt fel: a helyitől globális perspektíváig a történelemtanításában. Mi a helyes arány? Ki milyen gyakorlatot követ? Kell-e valamiféle közös álláspont?
A vendéglátók az ő XX. századi történelmük tükrében adták meg a választ sok izgalmas probléma felvetésével.

Mielőtt ezt röviden összefoglalnám, néhány szóban felvillantom a hét történetét. Ízelítőt kaptunk Lettország épített és írott történelméből egy történészprofesszor előadásában, a migráció tanítási lehetőségeit mutatta be Alexander Sheyrev és holland munkatársa. Itt például kiderítettük magunkról, hogy mi is részesei vagyunk-e a migrációnak, illetve milyen szintjei vannak a migrációnak. Én például már azzal is migránsnak számítok, hogy nem a szülővárosomban jártam egyetemre.

Ellátogattunk egy lett kereskedőházba, ahol helyi idegenvezetésben volt részünk. Ez önmagában talán nem érdekes, de ha hozzáteszem, hogy egy középiskola növendékei voltak az idegenvezetők, akkor már figyelmet érdemel a dolog. Van olyan középiskolájuk ugyan is, ahol idegenforgalmi ismereteket is oktatnak. A gyerekeknek ez jó gyakorlat volt, nekünk meg nagy élmény. Ellátogattunk néhány középiskolába is, ahol egy történelemórát néztünk meg, történetesen németül, mert mi a német gimnáziumba lettünk beosztva. Itt az oktatás németül folyik és hatosztályos képzési formában oktatnak. Természetesen a lett nyelv az kötelező, de ezen kívül mindent németül tanítanak.

Érdekes előadások hangzottak el a konferencia témájához kapcsolódóan: pl. Európa Lettország helyi történelmében, ízelítőt kaptunk Ausztrália történelemtanításából, illetve Ciprus gondjaiból. A hét egy kirándulással zárult, mely során ki-ki egy-egy érdekes szeletet kapott Rigából és a környékéből. Meggyőződhettünk arról, hogy milyen fontos a múltunk ismerete, a hagyományaink ápolása, a gyökereinkhez való visszatérés.

Lettország és Európa, Európa a lettek helyi történelmében

Ez a kérdés izgatta a résztvevőket, mert a lett válaszok kicsit meglepték a konferencia nyugati résztvevőit. Mi közép-kelet európaiak talán jobban értettük azt, amiről a lett kollégák beszéltek. Nekik fel kellett dolgozni a XX. sz.-ot mely során többször is totalitárius hatalmak megszállását kellett elszenvedniük. /két szovjet és egy német megszállás/. Melyik megszállás okozott több kárt, ki volt a nagyobb ellenség? Egyáltalán fel lehet-e így tenni a kérdést? Na és mi van most? Mikor bolt jobb? A szovjet rendszerben, vagy most? Az emberek gyűlölték a kommunizmust, illetve mindazt, ahogyan az megvalósult Lettországban, de relatíve nagyobb volt a létbiztonság, mindenkinek volt munkája, szóval jobban éltek. Mi van a nem született, hanem a szovjet rendszer belső logikája szerint betelepített oroszokkal? Ők a többségi pozícióból kisebbségi státuszba kerültek, ráadásul még az állampolgárságukkal is baj van, mert nem lehetnek lett állampolgárok, ha nem tesznek állampolgársági vizsgát. Márpedig nem tesznek, mert nem tudnak lettül. Az orosz volt ugyan is a kötelező nyelv, és a lett csak másodrendű, mintegy megtűrt nyelvként létezett a szovjet időkben. Itt a nagy kérdés: mit és mennyit tanítsunk mind ebből? Milyen forrásokat vigyünk be a tanórára? A lett kolléganő „Szigorúan titkos” feliratú dossziéba tette a forrásanyagokat. Nekünk volt „szocialista táborlakóknak” ez nem volt ismeretlen, de a nyugatiak döbbenten nézték. A karikatúrák, fotók se voltak érthetetlenek számunkra, mert ismerős volt a kódolt üzenetük: a humor nyelvén mondjuk el azt, ami elmondhatatlan. Az angol kolléga számára homályos volt a jelentés, ezt ki is jelentette, és maga részérül nem tulajdonított nagy jelentőséget a karikatúráknak.

Miért ez a különbség? A nyugat keveset tudott a vasfüggöny mögött zajló életről. A XX. sz. bizonyos eseményeit is másképp éltek meg a kelet-közép európai emberek, mint a nyugat-európai kortársaik. Ebbe a sokszor tragikus és viharos évszázadba kell elhelyeznie magát mindenkinek, a kis balti államoknak épp úgy, mint a nagy polgári demokráciáknak. Lettország sokáig csak „lábjegyzet” volt a globális események színpadán, ám 1990-es évektől kezdve vezető helyre került, visszanyerte függetlenségét, sőt a XXI. sz.-ban is új fejezetet ír azzal, hogy vendégül látja az USA elnökét immár másod ízben 2005. május 7-én. Ez a látogatás, illetve az azt követő moszkvai út kis híján diplomáciai bonyodalmat okozott. Vladimir Putyin május 9-re meghívta a világ vezető nagyhatalmait Moszkvába, hogy együtt ünnepeljék meg a győzelem napját, a II: világháború véget, a náci Németország felett aratott győzelmet. A baj csak az, hogy Moszkva nem említette meg, ez a dátum egyben a szovjet birodalom terjeszkedését is jelentette. Természetesen meghívót kapott Lettország elnöke is, mint Uniós tag. Ha a lett elnök asszony elfogadja a meghívást, akkor ezzel azt jelzi, hogy elfelejti azt a több millió embert, akiket a szovjet totalitárius kommunista hatalom gyilkolt meg, zárt kényszermunka táborokba, telepített ki Szibériába, kényszerített külföldi emigrációba a Baltikumból. Azoknak a számára, akik a vasfüggöny sötét oldalán éltek, május 9-e nem a felszabadulást hozta el, hanem egy újabb elnyomást, mely alól csak 15 évvel ezelőtt szabadultak fel, amikor a berlini fal leomlott és szétesett a Szovjetunió.

Vaira Vike-Freiberga lett elnök végül is a részvétel mellett döntött, de leszögezte, ő, a fasizmus összeomlását, a nyugat-európaiak visszanyert szabadságát és az egyesült Európát fogja ünnepelni és elismeréssel fog adózni azoknak, akik életüket vesztették a II. világháborúban. De emlékezni fog arra a mérhetetlen bánatra is, amit Lettország a második szovjet megszállás alatt szenvedett el. Moszkva felháborodással fogadta a lett elnök asszony üzenetét, politikai körökben azt fontolgatták, hogy megtagadják a Vike-Freiberga meghívását az ünnepségre. Egy történelmi kérdés körüli vita kis híján diplomáciai bonyodalomhoz vezetett. Ám ekkor az Európai Unió tagállamainak vezetői levélben biztosították az elnök asszonyt, hogy örülnek a döntésének és biztosították arról is, hogy május 9-e több jelentésű dátum. Beismerték azt a tényt is, miszerint Moszkva csökönyösen tagadja, hogy elfoglalta és bekebelezte a Baltikumot. Sokan úgy vélik, hogy George Bush látogatása a moszkvai ünnepség előestéjén szimbolikus jelentőségű, és Amerika így kívánja jelezni, hogy a vitában a balti államok oldalán áll.

A konferenciát meglátogatta a lett elnök asszony és köszöntötte a résztvevőket. Felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen fontos munkát végzünk, hisz a történelem oktatásának szüntelen jobbításán dolgozunk. Munkánkhoz sok sikert és kitartást kívánt, majd átadta ajándékát. A közelmúltban zárult le annak nemzetközi történész kutató csoportnak a munkája, mely a XX. század viharos és nem kevésbé ellentmondásos korszakával foglalkozott, ezúttal a kis balti államok szemszögéből. Négy kutatási témát határoztak meg:

• 
  
  1940-41: az első szovjet megszállás,
  
  
• 
  
  1941-44: a náci német megszállás
  
  
• 
  
  1941-44: a lett Holocaust
  
  
• 
  
  1944-45: / illetve egészen 1991-ig/: a második szovjet megszállás

A tanulmányok 13 kötetben jelentek meg lett nyelven, de elkészült az összegző angol nyelvű 15. kötet. Nos ezt adta át szeretettel a z elnök asszony. A munka igen érdekesnek ígérkezik, jó lenne mihamarabb magyar fordításban is kézbe venni.

Végezetül csak azt tudom mondani, hogy megint hasznos és érdekes volt az Euroclio konferencia, mint eddig mindig, és külön köszönettel tartozom a TTE-nek, hogy lehetőséget biztosított számomra a részvételre.

Dr. Szabóné Barabás Ágnes

A beszámolókat következő (szeptemberi) számunkban folytatjuk.

Talált tárgy:

Egyetemisták válaszai:

Csak néhány kiragadott kérdés, amire sokan SEMMILYEN választ nem adtak:

Rövid válaszokat adjon! (Pl. foglalkozás, időszak, egy-két kifejezés)

• 
  
  Ki volt Lukács György?
  
  
• 
  
  Mit jelent a MOVE?
  
  
• 
  
  Ki volt Prónay Pál?
  
  
• 
  
  Ki volt Szamuely Tibor?
  
  
• 
  
  Ki volt Jászi Oszkár?
  
  
• 
  
  Mit jelent a ,,B-listázás” ?
  
  
• 
  
  ,,numerus clausus”
  
  
• 
  
  Mit jelent a munkaszolgálat?
  
  
• 
  
  Ki volt Mindszenty József?
  
  
• 
  
  Ki volt Nagy Imre?
  
  
• 
  
  Ki volt Bibó István?
  
  
• 
  
  Mit jelent a ,,málenkij robot”?
  
  
• 
  
  Kit neveztek kuláknak? Hogyan vetődött fel a ,,kulákkérdés”?
  
  
• 
  
  Kik voltak a ,,békepapok”?
  
  
• 
  
  Mit jelent a 301-es parcella?

Néhány válasz

Ki volt Mindszenty József?

• 
  
  ,,hercegprímás volt. 1950-es évek elején tevékenykedett. Meg akarta dönteni a rendszert – amerikai segítséggel – és hatalomra akart kerülni.”
  
  
• 
  
  ,,a kommunista párt vezető főtitkára volt”

Ki volt Nagy Imre?

• 
  
  ,,Miniszterelnök volt. Majd 1956-os években börtönbe került. Az 56-os forr. egyik pontjában az ő neve is felvetődött. – N. I. szabadon bocsátása.”

Ki volt Bibó István?

• 
  
  ,,Magyarországi kommunista Párt vezető egyénisége.”

Mit jelent a 301-es parcella?

• 
  
  ,,Megszabták, hogy a földeknek mekkora lehet a területe.”
  
  
• 
  
  ,,zsidó-parcella: sírhely”

TTE HÍRMONDÓ
-online kiadvány-
11. évf. 3. szám (66.)
FELELŐS SZERKESZTŐ:
Miklósi László
SZERKESZTŐ:
Szecsey István
INFORMÁCIÓ, TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS:
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
Tel./Fax: (1) 318-6002
e-mail: tte@tte.hu; info@tte.hu
A HÍRMONDÓ LEZÁRÁSÁNAK IDEJE: 2005. JÚLIUS 5.