A
kaszinó szó hallatán manapság mindenkinek a szerencsejátékok, a
hazardírozás, Monte-Carlo vagy Las Vegas jut eszébe. Ezek az intézmények
azonban megszületésük pillanatában még egész más célt szolgáltak.
(Forrás: Múlt-kor)

A szó olasz
eredetű: a casa (ház, hajlék) kicsinyítő képzős változata a casino.
Ennek szó szerinti jelentése kis vidéki ház, villa, majd a jelentéskör a
találkahely, bordélyház tartalmakkal tovább bővült. A 18. század
második felében az olasz klubházak szokásos elnevezése volt, és ez a
nemesi-polgári életformával kapcsolatos műveltségszó számos európai
nyelvbe, köztük a németbe is (kasino) bekerült. Anyanyelvünkbe felülről,
irodalmi (talán köznyelvi) úton került, valószínűleg német
közvetítéssel. Nyelvünket így két felől két különböző hatás érte, és
minden bizonnyal ez a magyarázat a kétféle (kaszinó, casino)
írásmódra.

Az Idegen szavak és
kifejezések szótárábana kaszinó egyrészt egy „társadalmi rétegződés,
foglalkozás vagy politikai nézet szerint alakult zárt társaság”,
másodrészt „szerencsejátékok játszására létesült szórakozóhely”,
harmadrészt pedig egy „tizenegy pont eléréséig, francia kártyával
játszott kétszemélyes kártyajáték.”

Az első legális kaszinó 1756-ban Baden-Badenben nyílt
meg, Magyarországon az angol példát követve alakultak és honosodtak meg,
átalakulva a hazai igények szerint. A kaszinók lettek a 19. századi
társadalmi élet legfontosabb helyei: reggeltől-estig nyitva tartottak,
volt könyvtáruk (ahová az összes fontos újságot járatták), éttermük,
szalonjuk, kártya- és biliárdszobájuk. Kulturális rendezvényeket is
szerveztek a tagjaik számára. Megalakulásukkor a rendi Magyarországon a
kaszinók voltak azok a helyek, ahol nemesek és nem nemesek
találkozhattak, kötetlenül társaloghattak, üzletelhettek. A feudális
rendszer keretein belül az intézmény a demokrácia csirája volt azzal,
hogy bárki tagja lehetett, és azzal, hogy vezetőit (igazgatók,
választmány) szavazással választotta.

A kaszinók megjelenésükkel és tevékenységükkel
hozzájárultak nemzeti kultúránk fejlődéséhez, habár ezt megkérdőjelezi a
„Casinoink hatása nemzeti fejlődésünkre s művelődésünkre” című, M. I.
monogrammal jelölt írás a Hasznos mulatságok hasábjain. E szerint a
kaszinók gátolják a magyar nyelvű könyvek és folyóiratok kiadását és
terjedését azzal, hogy az eddigi sok példány helyett csak egy-két
példányt rendelnek meg. Továbbá az ottani könyvrendelések a minőségi
igényeknek sem felelnek meg, mivel válogatás nélkül mindent megvesznek,
hogy a tagok igényeit kielégítsék. A kaszinó pedig nem alkalmas hely az
elmélyült tanulmányozásra és olvasásra, mivel elvonja a figyelmet az
ottani légkör.

Ezeket az érveket az
idő cáfolta meg: végül igenis hozzájárultak a magyar kultúra és
könyvkiadás fejlődéséhez, ugyanis megalakulásukkor első dolguk volt a
saját könyvtár berendezése, annak folyamatos bővítése és az összes
jelentősebb sajtótermék megrendelése. Ezzel a lap- és könyvkiadás is
fejlődött.

Mint a fentebbiekből is
kitűnik, a társas intézmények már megalakulásuktól kezdve folyamatos
támadásoknak voltak kitéve. Gyakran voltak botrányok színterei is. Ennek
leghíresebb példája 1880. januárjában zajlott le, amikor a Függetlenség
című lap támadására (a kaszinó egyik tagját sikkasztással vádolták, és
ebbe az ügybe a kaszinót is belekeverték) válaszul az intézmény
testületileg felvette a kesztyűt.

A megalakuló
kaszinók életét és működését alapszabályok rögzítették, ezek betekintést
engednek mindennapjaikba. A következőkben a Nemzeti Casino, a Budai
Casino, az Országos Kaszinó alapszabályainak összegzésével láthatjuk,
milyen volt az élet egy átlagos kaszinóban.

A kaszinók részvénytársaságok voltak, tagjaik tagdíjat
fizettek. Céljuk a műveltség előmozdítása, hazafias, közhasznú és
szépművészeti célok anyagi és erkölcsi támogatása, a társas élet
kellemessé tétele volt. A kaszinónak minden tisztességes férfi,
felekezeti és politikai hovatartozástól függetlenül tagja lehet. A
felvétel a következőképpen zajlott: a jelölt nevét és összes adatát egy
vagy két tag (egyes esetekben három) ajánlásával ellátott papírlapon,
egy erre kijelölt helyen kifüggesztették – legalább nyolc napon át. Így
mindenki előtt ismertté vált a jelölt, akinek felvételéről a választmány
két-harmados többséggel döntött.

A
rendes tagok évente egy alkalommal vendégeket is vihettek magukkal, akik
maximum három napig élvezhették a kaszinó vendégszeretetét. Külföldi
polgárok esetében ez az időintervallum nyolc naptól a végtelenségig
tarthatott. (Ez a szembetűnő különbség a Nemzeti- és az Országos Kaszinó
alapszabályai között található.) A kizárási eljárás tíz vagy tizenkét
rendes tagnak az igazgatósághoz benyújtott, kellően indokolt panasza
alapján indult meg. A panaszról az igazgatóság köteles volt értesíteni
az érdekeltet, akinek jogában állt védekezni vagy önként távozni. Egyéb
esetekben a választmány két-harmados szavazata
döntött.

A 40-50 fős választmány
tagjai és az igazgatóság, az évente egyszer vagy kétszer megtartott
közgyűlésen, a rendes tagok közül kerültek ki. A közgyűlésen először
közfelkiáltással megválasztották a közgyűlés elnökét, megvizsgálták a
számadásokat, az éves gazdálkodást, megtárgyalták a költségelőirányzatot
(a következő évi költségvetést), a beérkezett indítványokat és
folyamodványokat. A választmány a közgyűlést megelőző utolsó ülésén öt
bizottságot állított fel, ezek munkája, jelentései megkönnyítették a
közgyűlés menetét.

Már az
alapszabályokat vizsgálva megfigyelhető hogy, a Nemzeti Casino mintát
teremtett. Létrejötte után -példáját követve- gombamód szaporodtak a
kaszinók hazánkban. Az intézmény tovább fejlődött: foglalkozási
csoportok szerinti kategóriákra bomlott (pl. tanítók, tisztviselők,
iparosok, kereskedők kaszinója), s ezzel együtt látogatóinak száma is
nőtt. Sőt, eljutott a munkásosztályig: népkaszinók, munkás kaszinók,
valamint megérintette a hölgyeket is: Női Kaszinó. Ezen felosztások
mellett megfigyelhető a területiség elve is pl. Lipótvárosi kaszinó,
vagy vidéki városaink kaszinói.

Majthényi Izidor – a kor híres
céllövője – párbajra hívta ki Verhovay Gyulát, a provokáló cikk
íróját, aki csaknem életét vesztette, mivel a küzdelem már belőtt, azaz
nem vadonatúj pisztolyokkal folyt, ellentétben azzal, ahogy azt a
Párbaj-kódex előírja. Először a sértett fél lőtt abban a tudatban, hogy
felesleges célra tartania, mivel a párbajpisztollyal nem lehetett
pontosan célozni. Majthényi a tudás birtokában gondos célzás után
hidegvérrel meglőtte az újságírót, aki az esemény után napokig élet és
halál között lebegett. Ez váltotta ki a nép haragját a kaszinó ellen:
tüntettek a Kossuth Lajos utcában, betörték az ottani épület ablakait és
a felbőszült tömeget a rendőrségnek kellett feloszlatnia a katonaság
aktív segítségével.

A kaszinók
elleni folyamatos támadásokban a Népszava járt az élen: „A
»legnagyobb magyar« úgy érvelt egykor a kaszinók
szükségessége mellett, hogy ezek lesznek a magyar társadalom kulturális
bástyái. Széchenyi István gróf rosszul látott… A kaszinókból –
kártyavár lett, ahol frakkos naplopók kirabolják egymást és a
bársonypamlagokon nem az ország kultúrnagyságai, hanem a Munka
kizsákmányolásából élő, könnyűpénzű kártya kiválóságok adnak egymásnak
találkát.”