Hirdetés

A Történelemtanárok Egylete 24 éves történelmében most először fordul elő, hogy nem kap működési támogatást. A NEA közlése szerint 2013-ban a TTE a várólista 1177. helyén áll. Ha fontosnak tartod, hogy folytatni tudjuk szakmai munkánkat, segítsd 1000 Ft-tal a Egyletünket. Számlaszámunk: 11705008 – 20133762 A támogatás bankkártyával itt lehetséges. Nagyon köszönjük mindenki segítségét.

Családtörténeti életútinterjúk

2010-ben a Konrad Adenauer Alapítvány, a Friedrich Ebert Alapítvány, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hanns Seidel Alapítvány és a Táncsics Alapítvány támogatásával 24 családtörténeti és életút interjú, valamint 4 kisfilm elkészítésére vállalkoztunk. 2010. november 27-én nyilvános zárókonferencián számoltunk be munkánkról.
A kutatás célja a két világháború közötti magyar társadalomtörténet feltárásának, bemutatásának segítése volt. Módszere a Centropa Alapítvány által kialakított és sikerrel használt életút és családtörténeti interjúzás, melynek eredményei, tapasztalataink szerint, jól használhatók az oktatásban.

A Centropa Alapítvány módszerét igényeinkhez formálva három városban – Debrecenben, Pécsett és Szentendrén – láttunk munkához: 1910 és 1935 között született interjúalanyokkal készítettünk életinterjúkat, amelyekben háború előtti életükről, rokonaikról, háborús élményeikről, a háború utáni újrakezdésről, a szocializmus évtizedei alatti életükről és sorsuk 1989 utáni alakulásáról kérdeztük őket. Az interjú során az interjúalannyal és családjával kapcsolatos fényképeket és dokumentumokat gyűjtöttünk (nagyobb súlyt fektetve a háború előtti, esetleg muzeális értékű képekre), lemásoltuk őket, és a részletes családfával, valamint az élettörténetek megszerkesztett változatával együtt adatbázisba rendeztük. Az interjúk, képek alapján, a számítógép adta lehetőségek felhasználásával rövid (3–6 perces) filmek készültek egy-egy ember sorsáról, családjának történetéről.

A fényképek, dokumentumok kiválasztásánál elsődleges szempontunk volt, hogy a család, illetve az interjúalany életének minél több szakaszából tematikusan minél gazdagabb anyaghoz jussunk, amely a családtagok életkörülményeit – és azok változását – éppolyan érzékletesen mutatja meg, mint személyes kapcsolataikat és jellegzetes tevékenységeiket.

A Centropa módszerét felhasználva fontosnak látjuk, hogy a két világháború közötti magyar társadalom egészéről készüljenek interjúk és belőlük hasonló jellegű filmek. Biztosak vagyunk abban, hogy erre az oktatásban szükség van, és a már elkészült Centropa-anyagok oktatásban való felhasználását is segíti.

Az itt közölt források feldolgozásához Családtörténeti és életútinterjúk a történelemórán című rovatunkban talál segítséget.




Családtörténeti interjúk videói PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2012. június 04. hétfő, 21:09

Címkék: családtörténet | dokumentumfilm | személyes történelem

2010-ben a Konrad Adenauer Alapítvány, a Friedrich Ebert Alapítvány, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hanns Seidel Alapítvány és a Táncsics Alapítvány támogatásával 24 családtörténeti és életút interjú, valamint 4 kisfilm elkészítésére vállalkoztunk. Az interjúk a Családtörténeti és életútinterjúk című gyűjteményben találhatók, a rövidfilmeket a bővebben gombra kattintva tekinthetik meg

Bővebben...
 
Családtörténeti és életútinterjúk: Néray Vilmos PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2012. április 23. hétfő, 13:41

Címkék: Bonyhád | dokumentumfilm | Horthy-korszak | II. világháború | személyes történelem

Negyedik rövidfilmünk Néray Vilmos életét kíséri végig. Szó esik,  Bonyhádról, iskoláról, katonaságról, háborúról és persze a családról is. Az oldalon megtalálható egy szöveges részlet az interjúból, A teljes interjút itt töltheti le (pdf, 74 oldal, 4,28 MB)

Bővebben...
 
Családtörténeti és életútinterjúk: Szász Ilona PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2012. április 20. péntek, 10:40

Címkék: Debrecen | dokumentumfilm | személyes történelem

Animációs rövidfilmünkben Szász Ilona életét ismerhetjük meg. Tősgyökeres Debreceni család révén sajátos szemszögből kísérhetjük végig a város átalakulását. Már korábban megjelentettünk egy részletet az interjúból, a teljes cikk itt tekinthető meg (51 oldal, 2.6 MB pdf).

Bővebben...
 
Családtörténeti és életútinterjúk: Mervó Sándor PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2012. április 18. szerda, 11:35

Címkék: családtörténet | dokumentumfilm | személyes történelem | Szentendre

Következő rövidfilmünkben Mervó Sándor beszél gyerekkoráról, fiatalságról, szikvízüzemről és a családjáról. 1923-ban született Szentendrén, műszerész lett és 49 évig élt házasságban. Honlapunkon korábban megjelent egy részlet az interjú szöveges változatából. A teljes interjút itt töltheti le: mervo_sandor.pdf (86 oldal, 3,3 MB).

Bővebben...
 
Családtörténeti és életútinterjúk: Emmi néni PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2012. április 17. kedd, 07:02

Címkék: családtörténet | dokumentumfilm | Horthy-korszak | személyes történelem

Rövidfilm az 1919-ben született Horváth Emma gyerekkoráról. Emma néni gyermekkorát uradalmi pusztában töltötte Somogy megyében, és csak 18 évesen került Pécsre. Itt él máig, a film készítésekor 91 évesen, idősek otthonában. Az Emmi nénivel (Tooth Vilmosné sz. Horváth Emma) készített interjú teljes írásos változatát már korábban megjelentettük.

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Asztalos Zoltánné (sz. Toókos Ildikó) PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. december 05. hétfő, 07:10

Címkék: családtörténet | Debrecen | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„A Dóczyban katolikusok és zsidók is voltak. 48-as létszámú volt az osztályunk. Nagy létszámú osztály volt. Két katolikusra határozottan emlékszem. Hamvazószerdán ők szabadnapot kaptak. Délelőtt elmentek a templomba, és amikor jött vissza, egyiknek itt a homlokán volt valami. Mondom neki – én nem tudom, hogy ez mi. Akkor figyeltem fel először rá. Református körökben ez nem volt szokásban.” (Az interjút készítette: dr. Timár Lajos; Hajdúszoboszló, 2010. február-október)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Asztalos Zoltán PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. december 01. csütörtök, 07:38

Címkék: családtörténet | Debrecen | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Amikor jöttünk haza, bennünket Debrecenben Rákosi fogadott… Ez a megtiszteltetés ért bennünket, de ezért másfél napig álltunk Tuzsér környékén, félretolva egy vasúti vágányra. Már akkor nem voltak őrök velünk. Jöttek a falusiak, látták, hogy itt egy éhező társaság, és hoztak ennivalót. Volt olyan – emlékszem rá –, hogy egy jó kiló vagy másfél kilós szalonnát meg egy kenyeret nyújtottak fel. Valaki megfogta mind a kettőt, berohant a vagon sarkába, leült, és senkit nem engedett maga mellé. Megette az egy kiló szalonnát meg az egy kenyeret, és másnap ott temettük el a temető árkába. Belehalt. ” (Az interjút készítette: dr. Timár Lajos; Hajdúszoboszló, 2010. február-október)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Buchmüller Ferencné (sz. László Magdolna) PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. november 28. hétfő, 07:52

Címkék: családtörténet | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem | Sződliget

„A Floch-Reyhersberg Alfréd volt itt a földbirtokos. Nagyon rendes volt, szerették is az emberek. Ez a Floch, ez olyan ember volt, hogy év végén, aki a legelevenebb gyerek volt – az mindegy hogy jól tanult vagy sem, de rossz volt, szóval nem lehetett megzabolázni –, az mindig jutalmat kapott tőle. És egész nagy összegeket, mert 10 pengőt. Volt olyan is, hogy egyszer összeveszett a Floch a templomban a pappal. Bejött mindig a templomba, jó napot kívánt mindenkinek hangosan, és akkor fölment a karzatra és onnan nézte a misét. Egyik éjjel együtt mulattak a Bartos Géza plébánossal, és valamin összevesztek. Akkor a prédikáció alatt fölment megint csak a karzatra, és onnan szidták egymást a pappal a prédikáció alatt. Ilyen dolgok is történtek minálunk.” (Az interjút készítette Buchmüller Péter; 2010. augusztus-november)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Vértesi Sándorné (sz. Boros Margit) PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. november 10. csütörtök, 07:01

Címkék: családtörténet | Debrecen | életmódtörténet | Horthy-korszak | pártállam | személyes történelem

„Mikor milyen jött, azt ettük. Tésztaleves, lebbencsleves, slambuc, zöldbableves, szárazbab leves. Akkor baromfit tartottunk, oszt vágtuk az aprólékot, és volt mit enni. Akkor a gazdaságban meg minden évben édesapám kapott 16 mázsa szemes búzát. Nem sok volt, de hát jó volt az is, mert az úr meg adott fogatot, hogy a malomba elvigyük az őrölni valót, oszt akkor volt kenyér. Külön kemence volt, ott sütött az édes-anyám. Nem volt rossz életünk. A gyerekeknek mindig jobb kéne.” (Az interjút készítette: Szilágyi Zsolt; Debrecen, 2010. szeptember-október)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Fahídi Éva PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. október 06. csütörtök, 05:50

Címkék: családtörténet | Debrecen | Horthy-korszak | II. világháború | személyes történelem

„Sajnos a volt házunk képe a Szoboszlói úton teljesen megváltozott, bár annak a kis vasöntödének az épületét megtaláltam, ami olyan nagyon izgalmas volt számunkra gyerekkorunkban. Hasonlóképpen a középiskolám, a Svetits Katolikus Leánynevelő Intézet is teljesen másképp néz ki, mint amikor még odajártam – talán a kiskápolnánk még megvan –, de ez azért változott meg, mert szépen felújították.” (Az interjút készítette: Bartha Ákos és Hosszú Gyula; Budapest, 2010. január)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Bakóczy László PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. október 03. hétfő, 07:02

Címkék: családtörténet | Debrecen | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Persze, akkor már nagylegény voltam, akkor már elkezdődött a tánciskolázás, az udvarlás. Annak idején tényleg olyan összetartó volt ez a cégnél dolgozó fiatalság, hogy együvé ment szórakozni. Néha-néha elmentünk egy kicsit poharazni is, följártunk az Iparos Körbe, az a Simonffy utcában volt. Ott biliárdoztunk, persze úgy a magunk módján, mert csak biliárdozni akartunk, de nem nagyon tudtunk. Eltöltöttük az időt.” (Az interjút készítette: dr. Timár Lajos; Debrecen, 2010. október)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Balalik István PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 29. csütörtök, 06:50

Címkék: családtörténet | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem | Szentendre

„Hát akkor voltak a millpengők, meg az ilyen pénzek. Az én mesterem ezért dollárral fizetett általában, és a kereskedők is jobban szerették a dollárt, mert az mégiscsak stabilabb volt. Az olyan félfekete fizetési eszköz volt akkoriban.” (Az interjút készítette: Bábel Balázs; Szentendre, 2010. június–október)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Vass Gyuláné (sz. Papp Viola) PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 26. hétfő, 06:08

Címkék: Budapest | családtörténet | Erdély | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Az első hely Sárfalva volt, oda helyeztek ideiglenes tanítóként. De amíg nem volt meg a képesítő vizsga, addig minden évben máshova helyezték az embert: Kézdialmásra kerültem. Azért helyeztek oda, mert létrehozták a román állami iskolát, kineveztek egy igazgatót, biztosítottak egy épületet, és senki nem vitte oda a gyerekét, mindenki a katolikus iskolába járatta, ahol apám, anyám s nagyapám volt a tanító.” (Az interjút készítette: Hosszú Gyula és Trencsényi Borbála; 2010. június-november)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Sinka György PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 22. csütörtök, 07:50

Címkék: családtörténet | Debrecen | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Úgy kerültünk a Csapókertbe, hogy Ilonka meg Málika néni vett nekünk egy lakást ott. Azért vett nagy kertest – 600 tőke szőlő volt benne meg rengeteg sok gyümölcsfa –, mert nagy volt a család. Sokat is ért, nem mondom: lehetett jószágokat tartani, csirkét, ezt, azt. Énszerintem ez külterület volt, nem az a kimondott cívis lakosság lakott ott. Gyári munkások voltak. Ott volt a szomszédságban a MÁV műhelytelep, a javítórészleg, és annak a munkásai, gyerekeik, feleségeik, családjuk élt ott.” (Az interjút készítette: Bartha Ákos; Hajdúnánás, 2010.)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Néray Vilmos PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 19. hétfő, 06:44

Címkék: Bonyhád | családtörténet | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Vártuk, hogy minél korábban vége legyen az iskolának és mehessünk ki az alakulatainkhoz. Közben tört ki a háború. Az alakulatot kivezényelték a frontra, ki kellett velük együtt mennünk. A fronttól én igazság szerint nem voltam megijedve, és különösebb terveim se voltak még ezzel kapcsolatban, mert éppen hogy csak kikerültem az Akadémiáról, amikor odakerültem.” (Az interjút készítette: Dér Noémi; Budapest, 2010. szeptember–október)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Szűcs Sándorné (sz. Molnár Katalin) PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 15. csütörtök, 06:31

Címkék: családtörténet | Debrecen | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Itt aztán a polgáriban feltűnő volt, hogy a szegényebb gyerek nem úgy öltözködött, és a tanároknak nem úgy imponált, mert mentek a tanároknak a csomagok, ment az ajándék, éppúgy, mint most. Ezáltal kedvenc volt a gyerek. Mi szegények voltunk. Az egyik gyerek szépen járt, a másik kevésbé. Jó, hogy még talán jobban is tanult a szegényebb gyermek, de…” (Az interjút készítette: dr. Timár Lajos és Szilágyi Zsolt; Debrecen, 2010. augusztus-november)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Zsámár József PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 12. hétfő, 06:00

Címkék: 1956 | Budapest | családtörténet | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem

„Én osztályidegennek számítottam és ez nagyon sokáig, tulajdonképpen az egész pályafutásom során tehertétel volt a számomra: nem volt szabad hibáznom, mert akkor abban a pillanatban fölemlegetik, hogy osztályidegen vagyok, és hogy ők annak ellenére fölvettek, hogy a curriculum vitae-ben az volt az első mondatom, hogy a Cisztercita Rend budapesti Szent Imre Gimnáziumában érettségiztem. Ráadásul az osztály, ahova kerültem honvédelmi célú volt, szóval mi nagyrészt rejtjeles munkákat végeztünk – itt még kevésbé volt szabad hibáznom.” (Az interjút készítette Hosszú Gyula; Budapest, 2010. október-november)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Mócsai László PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 08. csütörtök, 07:29

Címkék: családtörténet | Horthy-korszak | II. világháború | pártállam | személyes történelem | Szentendre

„Na most, ott Szentkirályon voltunk pont Szent Istvánkor, mikor én egy hajnalban arra ébredtem, hogy a Horthy István ül egy tankban, és a tankot fölülről valami fölrobbantja, és akkor így jön le a tank teteje, és a Horthy István meghal. És úgy dél felé, akinek volt rádiója, az hozta a hírt, hogy lezuhant a Horthy István.  Mikor én utána mondtam, hogy én ezt megálmodtam reggel, nem akarták elhinni, mert addig persze nem mertem elmondani.” (Az interjút készítette: Bábel Balázs; Szentendre, 2010. szeptember-november)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Fischer Jánosné (sz. Rózsa Irén) PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 05. hétfő, 07:11

Címkék: családtörténet | Horthy-korszak | pártállam | Pécs | személyes történelem

„Nehéz visszaemlékezni, mert maga az emlék is fájó, meg hát a történet is, meg nem is tudok úgy gondolkodni, ahogy húsz évvel ezelőtt. Most úgy vagyok vele, hogy nincs az a mesélő, mondókás kedvem, aztán nehezebben beszélek. Különben nagy dumás nő vagyok, szeretek hülyéskedni, elbeszélgetni. De néha, néha a csönd… aztán akkor meg semmi.” (Az interjút készítette Mucsi Georgina; Pécs, 2010. április-június)

Bővebben...
 
Családtörténeti életútinterjúk: Szipál Márton PDF Nyomtatás E-mail
Történelem - Családtörténeti életútinterjúk
2011. szeptember 01. csütörtök, 08:36

Címkék: családtörténet | Debrecen | Horthy-korszak | II. világháború | személyes történelem

„Debrecenben, a Szent Anna és a Piac utca sarkán volt apámnak az üzlete, az Apolló mozi volt szemben. Piac utca 44. Ez lehetett a legszebb műterem Magyarországon; igazán sokfele megfordultam életemben, de ilyet nem láttam sehol. A lépcsőházban kézi faragással volt minden: arany és fekete. Valódi arannyal volt behúzva, és kétméteres üvegablakokkal volt a kirakat.” (Az interjút készítette: Bartha Ákos; Budapest, 2010. szeptember-november)

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2