Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Március, avagy megjegyzések egy rendszerváltás anatómiájához
2006 március 14. kedd, 1:00

Mikor és hol győzött a pesti forradalom 1848. március 15-én – teszi fel a kérdést Fazekas Csaba ünnepi publicisztikájában.

A mondat felfogható persze a buta diáknak szánt ironizáló mentőkérdések egyikének, most mégis inkább komoly töprengéseim kiindulópontjának szánom. Március 15. az egyetlen nemzeti ünnepeink sorában, mely egyszerre örvend kivételesen egységes (pozitív) közmegegyezésnek, továbbá megőrizte személyességét, vagyis talán a legtöbben érzik magukénak az ünnep által felvetett gondolatokat. Nemzeti ünnepeink, különösen forradalmaink sorában mindez 1848 márciusát egyedülállóvá teszi, s aligha van olyan kisdiák az országban, aki e nevezetes nap egy-két momentumát ne tudná felidézni. Március 15. a negyvennyolcas átalakulás emblematikus napja lett, a közvélemény, s tankönyveink jelentős része is a pesti eseményeket a forradalom győzelmeként, betetőzéseként értelmezi. Kétségtelenül ezen időszak leglátványosabb, érzelmeinkre is leginkább ható napjáról van szó. Hiszen a Pilvaxból induló néhány fiatal mögé duzzadó tízezres felvonulás, a forradalom stációi (Landerer nyomda, Nemzeti Múzeum kertje, pesti városháza, budai helytartótanács, Táncsics börtöne, az esti Bánk bán előadás), valamint a Nemzeti dalt és a 12 pontot szavaló/éljenző tömeg a leginkább megragadható és az események középpontjába állítható momentumok. Nem véletlenül lett éppen március idusából nemzeti ünnep, már a kortársak szemében is, és nem véletlen az sem, hogy a hivatalos (közéleti, iskolai stb.) ünnepek a fenti eseménysorról rendre megemlékezve tudatosítják a Petőfiékkel ezen a napon történteket.

Még véletlenül sem szeretném, ha alábbiakat bárki március 15. nagyszerűsége csorbítására tett kísérletként értelmezné, hiszen e nap történéseinek jelentőségével e sorok írója is tisztában van, sőt bevallhatja, hogy még változatlan lelkesedés is elönti minden esztendőben ilyen tájban. De történelemmel foglalkozó emberként érdemes eltöprengeni azon, hogy valóban győzött-e a forradalom március 15-én, ha igen, mi győzött, melyek voltak sikerének bizonyítékai, ha nem, mi tekinthető forradalomnak és mi győzelemnek. Merthogy 1848 tavasza történelmünk egyik rövidségében is legsikeresebb időszaka, az kétségtelen. Elég „modern” volt már ez a 19. század ahhoz, hogy mai értelemben is rámondjuk: rendszerváltás történt az 1848-as év ezen napjaiban, méghozzá igen-igen nagy horderejű. Ne feledjük, a negyvennyolcas nemzedéknek a társadalom szerkezetváltására (a jobbágy-földesúri viszony felszámolására), valamint azzal együttesen a politikai intézményrendszer modernizációjára (parlamentáris kormányzásra) tett sikeres kísérlete lényegében az államalapítástól fennálló struktúrák lebontását és helyükbe újak építését jelentette, méghozzá igen rövid idő alatt. (Ellenállok az előzmények taglalása csábításának, de kitérőként megjegyzem, hogy az 1848-as átalakulás gyorsasága és kiforrottsága okairól a megelőző szűk negyedszázad – a reformkor – politikai küzdelmei, az abban iskolázódott szabadelvű ellenzék tevékenysége nélkül nem beszélhetünk.) Teljes alkotmányos fordulat állt be ezekben a napokban, amely az egyéni szabadságjogok soha nem látott, ma is példaértékűként emlegetett megvalósulását is magával hozta.

Álláspontom szerint ugyanis érdemes e napot is egy rövidebb távú folyamatba illeszteni (ezt nevezzük a „forradalom győzelmének”), méghozzá olyan folyamatba, melynek a pest-budai március 15. kétségkívül legmarkánsabb eseménysora, de nem az egyetlen, s talán nem is szerencsés, ha a többit teljesen elhomályosítja. Ez alapján töprengéseimben a forradalom győzelmének „időpontjaként” mintegy két hetes szakaszt jelölnék meg március 3-18 között, „helyszínként” pedig három várost, Pest-Budát, Bécset és Pozsonyt határoznék meg, utóbbi az események kezdő- és végpontjának helységét is adva.

Bármennyire is a „miénk” ez a negyvennyolcas forradalom, azért ne feledjük, hogy a Habsburg-birodalomban, így Magyarországon történt események a február végi párizsi forradalom hatásának „begyűrűzéseként” kezdődtek. Az alkotmányosság utáni vágy Európa államaiban a franciaországi események hatására váltak forradalmi jellegű mozgalmak mozgatórugóivá. A Pozsonyban ülésező rendi országgyűlésben ekkor már több, mint három hónapja zajlottak viták az akadozva haladó reformfolyamat alternatíváiról, amikor március 3-án Kossuth híres felirati beszéde – több szempontból is – új irányt adott az eseményeknek. Rendkívül fontosnak, valamint folyamatosnak ítéljük a belpolitikai előzményeket, mégis tény, hogy ezt a Kossuth-szöveget joggal nevezték később a forradalom „keresztelőbeszédének”, vagyis a forradalmi folyamat lehetséges belső szakaszhatárának, ilyen értelemben vett kiindulópontjának. A közteherviselésnek, a jobbágyfelszabadításnak, a felelős magyar kormány kinevezésének minden korábbinál határozottabb követelése mellett Bécsben a legnagyobb visszhangot az a szövegrész keltette, amely az örökös tartományok számára alkotmány követeléseként volt értelmezhető. A március 13-i bécsi forradalom kitörésében Kossuth németre fordított, és számos alkalommal felolvasott beszédének (így a pozsonyi helyszínnek a bécsire gyakorolt) hatása központi jelentőségű. A magyar országgyűlést a nádor és az országbíró Bécsbe rendelésével 10 napig megakadályozták abban, hogy az alsó tábla által magáévá tett felirati javaslatot a főrendek elé terjeszthessék, így próbálva elodázni az alapvető reformok törvényhozás általi jóváhagyását. A császárváros forradalma után gyorsan Pozsonyba induló nádor küldetése a „menteni a menthetőt” volt, vagyis az országgyűlés 14-én jóváhagyta a kossuthi felirati javaslatot és döntött arról, hogy másnap reprezentatív delegáció, „a magyar argonauták” terjesszék azt V. Ferdinánd elé – a bécsi helyszín így hatott vissza a pozsonyira.

Érdemes megemlíteni, hogy 1847-re Magyarországon létrejött a Konzervatív és az Ellenzéki Párt, s az utolsó rendi országgyűlés lényegében kettőjük küzdelmeként is jellemezhető, jelezve a politikai élet modernizálódását már a rendi keretek között is. Példaként megemlítjük, hogy a konzervatívok egyike, Rimely Mihály pannonhalmi főapát a 14-i eseményeket már úgy jellemezte, hogy az nem más, mint „rettenetes nap […] és a magyar Constitutionak [= rendi alkotmánynak] halál napja”. Vagyis a „régi rend” híveinek nem kellett a pesti március eseményeit bevárni ahhoz, hogy a forradalmi úton bekövetkező változások érzete Magyarország vonatkozásában is kialakuljon bennük. Számunkra pedig ez önmagában is arra kell, hogy utaljon: Pozsony nagyon is tényleges helyszíne volt a forradalomnak.

Már csak azért is, mert az ott történtek a bécsi forradalom hatásával együtt váltak a Pilvax kávéházban 15-én gyülekező (leendő) forradalmárok tevékenységének gyújtószikrájává. Petőfi azon dohogása, miszerint a bécsiek „megelőztek” bennünket, csak színes adaléka az események kezdetének, azt azonban szimbolikussága miatt feltétlenül meg kell említeni, hogy miközben a pozsonyi küldöttség az uralkodóhoz indult, ugyanazon a délelőttön vette kezdetét a pesti eseménysor is. Fiatalabbak számára nem árt nyomatékosítani, hogy egy olyan korról van szó, amikor a kommunikáció lehetőségei a pesti és pozsonyi történések összehangolását még nem tették lehetővé, bármilyen fellengzősen is hangzik, tény, hogy ezt az összehangolást a történelem végezte el. (A március 3-i Kossuth-beszédnek persze erőteljes hatása volt Pestre önmagában is, elég, ha arra utalunk, hogy az alapján bízták meg elvbarátai Irinyi Józsefet a 12 pont formába öntésével.)

A jól ismert pest-budai nap végére tekintve érdemes feltenni a kérdést: mi történt aznap estére? A sajtószabadság tényleges megteremtése, új rendfenntartó és közigazgatási feladatot ellátó szervek létrehozása ugyanis nemcsak felemelő, hanem nagyon fontos is – de az alkotmányos fordulat rögzítéséhez, a visszafordíthatatlanság megnyugtató érzésének regisztrációjához nem elegendő. Ezért fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Pestről érkező hírek, továbbá a – Pesti Hírlap cikkét idézve – „Bécset két napig uraló”, az ottaniak által „bálványozott” Kossuth, valamint Batthyány által vezetett országgyűlési delegáció együttes nyomást gyakorolt Bécsre, amelynek a következményei ismét Pozsonyba helyezik át a forradalmi történések súlypontját. Előtte azonban jegyezzük fel az első már a fenti értelemben is fontos sikernek minősülő eseményt, amelynek kivívásához a magyar reformellenzék önmagában talán kevés lett volna, ez pedig Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésének elérése volt 17-én. Utóbbiban összpontosul az országgyűlés alkotmányos mozgalma és a pesti forradalom hatása.

A 18-án Pozsonyba érkező követek az országgyűlés kereteinek megtartásával lázas munkához fogtak, és több kérdésben aznap estére szentesítésre felterjeszthető törvényeket alkottak. A törvényhozó hatalom eredményes munkája és a végrehajtó hatalom fejének kinevezése pedig az alkotmányos átrendeződés, a rendszerváltás bizonyosan bekövetkező, vagy legalábbis igen komoly sikerrel kecsegtető elemei. Mielőtt e gyakran mellőzött jelentőségű nap délutánján történtek méltatását folytatnánk, foglaljuk össze, hogy a magyarországi negyvennyolcas forradalom győzelmét nem köthetjük egyetlen naphoz, abban komoly szerepe van a különböző helyszíneken gyorsan pergő, egymás hatását kiváltó és/vagy felerősítő tendenciáknak. Mindezt sematikusan talán így foglalhatnánk össze:

Nézze meg a cikkhez kapcsolódó ábrát!

Március 18. eseményeit történelemkönyveink persze említik, de – véleményem szerint – többnyire nem a megfelelő súlyozással. (Mondhatni, március 15. mintegy „elnyomja” a kollektív emlékezetben és a történelemtanításban egyaránt.) Kossuth első szavaiban kifejtette, hogy az országgyűlés már nem tarthat sokáig, feladata csak az, hogy olyan alapokat rakjon le, amelyen az új – népképviseleti – országgyűlés sikerrel kezdheti meg részletekbe menő, érdemi törvényhozó munkáját. Épp ezért – „szűnni nem akaró éljen”-t kiváltva – indítványozta, hogy az országgyűlésben helyet foglaló követek fejenként egy-egy szavazattal rendelkezzenek. (A szabad királyi városok és a káptalanok ugyanis a reformkorban csak testületileg bírtak összesen 1-1 vokssal, szemben a vármegyék követeivel.) Saját korában ennek igen nagy volt a jelentősége, az országgyűlés ugyanis ezzel gyakorlatilag a rendiség végét deklarálta, vagyis azt, hogy nem a rendek akaratából folytatják törvényhozó munkájukat, hanem önmagukat a nemzet egésze képviselőinek tekintik. Sőt, egyúttal határozatba foglalták azt is, hogy „a karok és rendek táblája üléseit folytonosaknak nyilvánítja mindaddig, míg meg nem lesznek alkotva azon törvények, melyek a jelen körülmények között a szabadságnak, rendnek, önálló alkotmányosságnak és népérdekeknek biztosítására […] szükségesek”. „Nem vagyunk többé rendek” – kommentálta sokakhoz hasonlóan Lónyay Menyhért a történteket, s ha ehhez hozzávesszük az országgyűlés permanens, az új alkotmány mindenképpeni megalkotásáig tartó ülésezésének kinyilvánítását, a párhuzam nagyon is kézenfekvő 1789 júniusának franciaországi eseményeivel, különös tekintettel a „labdaházi esküre”. Mégis, a magyar 1848 kapcsán alig vagy egyáltalán nem említjük, hogy március 18-án a rendi országgyűlés véget ért, helyette alkotmányozó nemzetgyűlés (a kortársak által is előszeretettel emlegetett „constituante”) kezdte meg munkáját. Pedig – szerintem – nagyon fontos, érdemes e kifejezést használni.

A nap további eseményei a francia forradalom egy későbbi eseményeit is magukba sűrítik, a hasonlóságok ugyanis 1789. augusztus 4-hez, a „csodák éjszakájához” kísértetiesek. (Vitakérdés, hogy ebben Kossuthékat mennyire vezette a tudatos mintakövetés igénye. A francia példa kései tudatos másolásának igényét aligha, de a felfrissített történelmi ismeretek szem előtt tartását mindenképp gyaníthatjuk.) A közteherviselés kimondása, az úrbéri terhek és az egyházi tized eltörlése a „feudális” társadalom alapjainak megsemmisítését jelentették Magyarországon is. Ennek keresztülvitelében pedig nyilvánvalóan szerepet játszott esetünkben is a félelem motívuma, vagyis hogy az országgyűlésben helyet foglalók „előre menekülni” igyekeztek, és a jobbágyi kötöttségek felszámolásával megelőzni egy társadalmi földindulást. Ha az elfogadott törvényeket kiegészítjük azokkal a témakörökkel, amelyeket feltétlenül megoldandó törvényhozói feladatként szintén ezen a napon a képviselők maguk számára előírtak (az új országgyűlés és annak felelős végrehajtó hatalom megteremtése, sajtószabadság törvénybe iktatása, a nemzetőrség felállítása), még nyilvánvalóbb, hogy az átalakulás folyamatában itt mindenképp húzható egy, előre- és visszatekintésre egyaránt támpontot nyújtó határvonal.

E határvonal mindazonáltal nagyon is szimbolikus. Az áprilisi törvények szentesítéséig hátralévő három hét alatt nagyon fontos, a részletek tekintetében heves vitákat, Béccsel való alkudozásokat, a folyamatok visszafogását vagy épp visszarendezését szorgalmazókkal folytatott torzsalkodásokat hozott, míg megszületett az a törvénycsomag, mely címében és jogszabályi jellegében ugyan nem, de tartalmának minden ízében új alkotmányt adott Magyarországnak. (Tanulságos volna felidézni e törvényalkotó folyamatot is más alkalommal.) Mégis, elmondhatjuk, hogy március 18-án „pályára állt” ez a rendszerváltás, az események visszaforgatására már nem nyílt lehetőség, legfeljebb a részletek „puhítására”.

A negyvennyolcas forradalom győzelme tehát meggyőződésem szerint nem más, mint összetett, egymásra kölcsönösen ható helyszínek történéseinek eredője. Egyik részlete nélkül sem léphetett volna „működésbe” a másik, s e folyamat kiemelkedő jelentőségű helyszínének meghatározó alakjai március 15-én Pest-Budán a márciusi ifjak voltak, a mintegy kéthetes folyamat egészére pedig Kossuth Lajos szerepvállalása nyomta rá bélyegét. Mindez persze felfogható tisztán teoretikus eszmefuttatásnak is, de talán nem haszontalan felidézni a forradalmat ehhez hasonló összefüggésekben, keresni-kutatni továbbra is a belső mozgatórugókat – egy nemzeti ünnep így még inkább személyessé, üzeneteiben érthetővé válhat.

Végezetül elnézést kérek azoktól, akik számára a fentiekben túl sok közismert eseményt foglaltam össze (elkerülhetetlennek látszott), és azoktól is, akik számára túl keveset (a terjedelmi keretek nagyjából ennyit tettek lehetővé).

Fazekas Csaba


A fenti írás a szerző véleményét tükrözi, és nem a TTE álláspontját jelenti az adott kérdésben. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az olvasottakhoz, azt e-mailben az info@tte.hu címen, vagy a honlapon fórum indításával jelezheti.

Vissza