Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Elveszett sínek nyomában
2004 október 15. péntek, 0:00

Budapest megszüntetett villamosvonalainak nyomába ered az a
magánkezdeményezésből született honlap, melynek tartalmához kevés más
oldal hasonlítható a magyar oldalak között.

Az oldal magáért
beszél
: szép, tartalmas, és napokig tartó időutazást biztosít
Budapesten. Az időgép kormányánál Varga Ákos
Endre
ül, akinek kalauzolásával betekintést
nyerhetünk a budapesti tömegközlekedés történetébe (amivel a BKV
hivatalos oldalán
 
egyáltalán nem foglalkozik). Álljon itt most a szerző
bevezetője:


Moszkva tér
 a harmincas években“A címet látva sokan bizonyára
értetlenkednek: hogyan veszhetnek el sínek? Nos, úgy tűnik, Budapesten
elég könnyen! Az oldal a főváros megszűnt villamosvonalaival
foglalkozik, ezeket nevezem én – némi eufemizmussal – elvesztett
vágányoknak. Sajnos, sok van belőlük. Sőt, a róluk készített listát
végignézve akár el is csodálkozhatunk azon, hogy egyátalán maradt még
villamos a városban! Ami kicsit vígasztalhatja az emlékgyűjtögető
életmódot folytató villamosmániást, az maximum az, hogy tárgyi emlékek,
maradványok is bőven vannak – az eltűnt vonalak nyomai sokszor még a
XXI. században is felismerhetőek! Ezeket az apró nyomokat:
felsővezetéktartó kampókat, oszlopokat, a sínek nyomát jelző
kockaköveket vagy aszfaltcsíkokat követve fogjuk bejárni a várost,
közben talán kicsit közelebb kerülve az elmúlt százhúsz év történelméhez
is.


Ami a gyökereket illeti: a
hatvanas évektől kezdve a budapesti villamoshálózatot szisztematikusan
csonkolgatják. Természetesen korábban is voltak vonalmegszüntetések, de
azok jobbára a fejlesztés részei voltak: a felhagyott szakasz forgalmát
átvette egy új, jobb nyomvonalon haladó villamos, esetleg autóbusz. A
hatvanas években azonban már a politika által erőltetett metróépítés, és
a hazai autóbusz-gyártás gyors fejlődése vezetett oda, hogy az
illetékesek mindenféle statisztikák mögé bújva elkezdték megtizedelni a
budapesti villamosvonalakat. Félreértés ne essék: egy Budapest méretű
városban szükség van földalatti gyorsvasútra, és a buszokat sem lehet
nélkülözni – de csak mértékkel szabad lecserélni velük a villamost,
hiszen más tulajdonságokkal, más előnyökkel és hátrányokkal bírnak! A
korszellem azonban nem volt tekintettel erre. Ekkoriban szűnt meg a
villamos Nyíregyházán, Pécsett és Szombathelyen is, felsőbb utasításra –
a méteres nyomtávú, illetve egyvágányú közúti vasutakat ugyanis
korszerűtlennek és fejlődésre képtelennek bélyegezték. Persze a világ
más részein is hasonlóan gondolkodtak: olyan nagyvárosokban, mint
London, a közlekedési vállalatok vezetői büszkén nézték végig, ahogy a
szükségtelenné nyilvánított, javarészt fa szerkezetű villamoskocsikat
elbontás közben felgyújtották, miközben egyre több és több busz kormozta
össze a városuk feletti levegőt.


A Nyugati tér a húszas évekbenManapság még szinte megszokásból tűnnek el villamosvonalak
Pesten: az üzemeltető nem korszerűsít, és amikor már nagyon rossz a
pálya állapota, nincsen rá jármű, vagy olyan ritkán jár, hogy senki nem
utazik vele, gazdasági okokra hivatkozva leállítják rajta közlekedést.
Ez ellentétes azzal a villamos-reneszánsszal, ami a világban jelenleg
zajlik: amerikai és nyugat-európai városok tucatjai (köztük London,
Barcelona és Párizs, hogy számunkra mértékadókat mondjak) kezdik újra
kiépíteni közúti vasúti hálózataikat, mivel felismerték, hogy az egyéni
közlekedés, az autók túlzott előnyben részesítése végül tönkreteszi a
város élhetőségét. A villamosokból jól szervezett hálózatot kiépítve
sokkal hatékonyabb közlekedési rendszert lehet létrehozni, mint azt a
szakértők sugallják! Igaz, ez a munka nem olyan látványos, mint a
metróalagutak fúrása, vagy éppen égig érő parkolóházak, magasvezetésű
körgyűrűk betonrengetegének felhúzása, de a világ sok térségében
felismerték, hogy nem a kétszer öt sávos városi autópályáké, alagutaké
és mélyparkolóké a jövő, valamint azt is, hogy a gyalogosok nem
vakondokok, hogy mindenáron a föld alá kényszerítsük őket. Egy jól
megépített pályán haladó, jól karbantartott, és megfelelő gyakorisággal
közlekedtetett villamos például sokkal emberségesebb, kellemesebb
közlekedési eszköz, mint a sötét alagútban haladó metró, melynél sokszor
sok perces mozgólépcsőzéssel, aluljárózással, rágyaloglással jár, ha az
embernek át kell szállnia; vagy éppen egy dugóban ácsorgó busz! Sajnos a
– valószínűleg autóval, esetleg űrrepülőgéppel közlekedő – tervezők ezt
nálunk még nem tudják. Így lehet, hogy az elveszett sínek listája a
jövben bővülni fog, például a Kiskörúttal, melyen bár a főváros
hivatalos tervei szerint fent kell tartani a villamosközlekedést
(ráadásul a vágányokat visszahosszabbítva a Nyugati pályaudvarig,
ahogyan az 1980-ig üzemelt!), a DBR Metro4 igazgatóság régebbi terveit
(melyekről eredetileg nemes egyszerűségről hiányoztak a 47/49-es
villamos vágányai) látva viszont nem látszik biztosnak, hogy ez így is
fog történni az új metróvonal megépítése után. Kicsit ez a félelem is
ihlette ezt az oldalt: ha látjuk, hogy mi minden veszett el eddig, talán
elébe mehetünk annak, hogy még többet elveszítsünk!


Az oldalon a
felhasználó kereshet vonalak, utcák, kerületek és csomópontok szerint,
de évszámokra lebontva is megtaláljuk az adatokat. A gyűjtés
professzionális, tökéletes és szórakoztató, így mindenkinek ajánlható,
sőt kötelezően ajánlható a budapesti villamosközlekedés
felfedezése.

Vissza