Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Elveszett sínek nyomában
2004 október 15. péntek, 0:00

Budapest megszüntetett villamosvonalainak nyomába ered az a magánkezdeményezésből született honlap, melynek tartalmához kevés más oldal hasonlítható a magyar oldalak között.

Az oldal magáért beszél: szép, tartalmas, és napokig tartó időutazást biztosít Budapesten. Az időgép kormányánál Varga Ákos Endre ül, akinek kalauzolásával betekintést nyerhetünk a budapesti tömegközlekedés történetébe (amivel a BKV hivatalos oldalán  egyáltalán nem foglalkozik). Álljon itt most a szerző bevezetője:

Moszkva tér  a harmincas években“A címet látva sokan bizonyára értetlenkednek: hogyan veszhetnek el sínek? Nos, úgy tűnik, Budapesten elég könnyen! Az oldal a főváros megszűnt villamosvonalaival foglalkozik, ezeket nevezem én – némi eufemizmussal – elvesztett vágányoknak. Sajnos, sok van belőlük. Sőt, a róluk készített listát végignézve akár el is csodálkozhatunk azon, hogy egyátalán maradt még villamos a városban! Ami kicsit vígasztalhatja az emlékgyűjtögető életmódot folytató villamosmániást, az maximum az, hogy tárgyi emlékek, maradványok is bőven vannak – az eltűnt vonalak nyomai sokszor még a XXI. században is felismerhetőek! Ezeket az apró nyomokat: felsővezetéktartó kampókat, oszlopokat, a sínek nyomát jelző kockaköveket vagy aszfaltcsíkokat követve fogjuk bejárni a várost, közben talán kicsit közelebb kerülve az elmúlt százhúsz év történelméhez is.

Ami a gyökereket illeti: a hatvanas évektől kezdve a budapesti villamoshálózatot szisztematikusan csonkolgatják. Természetesen korábban is voltak vonalmegszüntetések, de azok jobbára a fejlesztés részei voltak: a felhagyott szakasz forgalmát átvette egy új, jobb nyomvonalon haladó villamos, esetleg autóbusz. A hatvanas években azonban már a politika által erőltetett metróépítés, és a hazai autóbusz-gyártás gyors fejlődése vezetett oda, hogy az illetékesek mindenféle statisztikák mögé bújva elkezdték megtizedelni a budapesti villamosvonalakat. Félreértés ne essék: egy Budapest méretű városban szükség van földalatti gyorsvasútra, és a buszokat sem lehet nélkülözni – de csak mértékkel szabad lecserélni velük a villamost, hiszen más tulajdonságokkal, más előnyökkel és hátrányokkal bírnak! A korszellem azonban nem volt tekintettel erre. Ekkoriban szűnt meg a villamos Nyíregyházán, Pécsett és Szombathelyen is, felsőbb utasításra – a méteres nyomtávú, illetve egyvágányú közúti vasutakat ugyanis korszerűtlennek és fejlődésre képtelennek bélyegezték. Persze a világ más részein is hasonlóan gondolkodtak: olyan nagyvárosokban, mint London, a közlekedési vállalatok vezetői büszkén nézték végig, ahogy a szükségtelenné nyilvánított, javarészt fa szerkezetű villamoskocsikat elbontás közben felgyújtották, miközben egyre több és több busz kormozta össze a városuk feletti levegőt.

A Nyugati tér a húszas évekbenManapság még szinte megszokásból tűnnek el villamosvonalak Pesten: az üzemeltető nem korszerűsít, és amikor már nagyon rossz a pálya állapota, nincsen rá jármű, vagy olyan ritkán jár, hogy senki nem utazik vele, gazdasági okokra hivatkozva leállítják rajta közlekedést. Ez ellentétes azzal a villamos-reneszánsszal, ami a világban jelenleg zajlik: amerikai és nyugat-európai városok tucatjai (köztük London, Barcelona és Párizs, hogy számunkra mértékadókat mondjak) kezdik újra kiépíteni közúti vasúti hálózataikat, mivel felismerték, hogy az egyéni közlekedés, az autók túlzott előnyben részesítése végül tönkreteszi a város élhetőségét. A villamosokból jól szervezett hálózatot kiépítve sokkal hatékonyabb közlekedési rendszert lehet létrehozni, mint azt a szakértők sugallják! Igaz, ez a munka nem olyan látványos, mint a metróalagutak fúrása, vagy éppen égig érő parkolóházak, magasvezetésű körgyűrűk betonrengetegének felhúzása, de a világ sok térségében felismerték, hogy nem a kétszer öt sávos városi autópályáké, alagutaké és mélyparkolóké a jövő, valamint azt is, hogy a gyalogosok nem vakondokok, hogy mindenáron a föld alá kényszerítsük őket. Egy jól megépített pályán haladó, jól karbantartott, és megfelelő gyakorisággal közlekedtetett villamos például sokkal emberségesebb, kellemesebb közlekedési eszköz, mint a sötét alagútban haladó metró, melynél sokszor sok perces mozgólépcsőzéssel, aluljárózással, rágyaloglással jár, ha az embernek át kell szállnia; vagy éppen egy dugóban ácsorgó busz! Sajnos a – valószínűleg autóval, esetleg űrrepülőgéppel közlekedő – tervezők ezt nálunk még nem tudják. Így lehet, hogy az elveszett sínek listája a jövben bővülni fog, például a Kiskörúttal, melyen bár a főváros hivatalos tervei szerint fent kell tartani a villamosközlekedést (ráadásul a vágányokat visszahosszabbítva a Nyugati pályaudvarig, ahogyan az 1980-ig üzemelt!), a DBR Metro4 igazgatóság régebbi terveit (melyekről eredetileg nemes egyszerűségről hiányoztak a 47/49-es villamos vágányai) látva viszont nem látszik biztosnak, hogy ez így is fog történni az új metróvonal megépítése után. Kicsit ez a félelem is ihlette ezt az oldalt: ha látjuk, hogy mi minden veszett el eddig, talán elébe mehetünk annak, hogy még többet elveszítsünk! “

Az oldalon a felhasználó kereshet vonalak, utcák, kerületek és csomópontok szerint, de évszámokra lebontva is megtaláljuk az adatokat. A gyűjtés professzionális, tökéletes és szórakoztató, így mindenkinek ajánlható, sőt kötelezően ajánlható a budapesti villamosközlekedés felfedezése.

Vissza