Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

A budapesti mozikról
2004 szeptember 24. péntek, 0:00

Egy
érdekes 1979-es apróság nyomában

Az Átrium (volt Május 1.) moziA moziba járók és a történelem iránt érdeklődők számára
egyaránt tanulságos lehet az a kis füzet, mely sokak tulajdonában
valószínűleg még ma is ott kallódik a lakás valamelyik szegletében. A
FŐMO, azaz a Fővárosi Moziüzemi Vállalat által 1979-ben
kiadott  Budapesti
Mozitérkép
c. könyv a budapesti mozikat tartalmazza 1979-ből,
és megtaláljuk benne a mozik nevét, címét, telefonszámát, továbbá a
miniatűr térképet, amely segít eljutni a mozihoz. Ára 10 forint volt. Ez
a 25 éves füzet olyan, mára már rég eltűnt illetve átalakított mozikat
idéz fel, mely az idősek számára még ismerős, azonban a mai generációk
számára nem jelent többet mint egy újabb emléket a múltból. Nagyon
hasznos kis filofax a mozitérkép, mondhatni korabeli Pesti Est volt,
csak műsor nélkül.
Aki többet szeretne megtudni a budapesti
mozik
  történetéről, annak a Budapesti
Negyed című folyóirat Város
és mozi
című száma ajánlható. Érdekes tanulmányokat találunk
itt, melyekben nemcsak az elveszett mozikról kapunk beszámolót, hanem
például egyes budapesti helyek mozis megjelenéséről, vagy akár a filmek
és Budapest érdekes viszonyáról. Tanulságos. (Érdemes áttanulmányozni a
helytörténet iránt érdeklődőknek a  Budapesti
Negyed
többi számát is!)


A magyar
moziról
szóló írások a mozi hőskorába visznek minket. A
leginkább az az érdekes ezen a formailag kissé szegényes oldalon, hogy
letölthető régi filmzenéket és jeleneteket találunk, amiket egy olyan
exkluzív 1935-ös írás egészít ki, mely az Est 1936-os Hármaskönyvében
jelent meg.
A mozik történetéről 2001-ben az Ernst Múzeum
kiállítást rendezett, melyről itt
olvashatunk. Érdekes, hogy a kiállítás anyaga és a kapcsolódó
tanulmányok könyvformában is napvilágot láttak, a kapcsolódó tanulmányok
közül 3 az interneten is megtalálható: a mozik
építészetéről
, a Tivoli
Filmszínházról
, és az 
Urániáról
szólók. Ezek a tanulmányok szorosan kiegészítik a
Budapesti Negyed már említett számát.
A budapesti mozik
szerves részét képezték még a kilencvenes évek közepén is a 
kertmozik. Aztán szép lassan eltűntek, és nyomuk sem
maradt, mert a helyüket általában beépítették (azt, hogy a mozik és
kertmozik helyén ma mi található, arról itt kapunk egy
áttekintést).


A Metró 
(volt Szikra) moziEzen az
oldalon
  a filmtörténetről
kapunk gyors ismertetőt, és a mozi alapjaival ismerkedhetünk
meg. Aki pedig a Filmtörténet professzionalitásra törekvő feldolgozására
kíváncsi, az a Filmtörténet
oldalán
megtalálhatja a számításait. Nem csak filmes írásokat,
lexikális precizitásra törekvő bemutatókat kapunk, hanem esztétikai
elemzéseket, portrékat, és különlegességként pár perces filmrészleteket
is (amelyek tartalmi és minőségi formája komoly kívánnivalókat hagy maga
után, de ezt egyelőre tekintsük gyerekbetegségnek). Több száz film
adatait találhatjuk meg itt, de az oldal további bővülésére még várnunk
kell. Ígéretes kezdeményezésnek lehetünk tanúi (ám aki részletesebb, és
átfogóbb magyar filmeket tartalmazó adatbázist kers, az az IMDB-n
[Internet Movie Database]
megtalál minden
magyar filmet és színészt). A napi hírek terén pedig a Magyar Film
oldala lehet segítségünkre!

Vissza